Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-78

6497 Az Orszaggyűlés 78 ülése, 1990. február 1-én, csütörtökön 6498 Ezek alapján úgy tűnik, hogy a népszavazás döntésé­nek végrehajtására senki nem érez felhatalmazást, és ezért arra nem történt kellő intézkedés. Véleményem szerint az országban nem lehet olyan hatalom, amely kétségbe vonhatja a nép döntését. És ha kell, a jogot kellene a népakarathoz igazítani, és nem jogi kifogással elhárítani a népakarat végre­hajtását. Ezért a választ nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalról.) ELNÖK: A képviselő a választ nem fogadta el. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a Bercsényi Botond kormánybiztos úr által elmondottakat? Sza­vazzunk! (Szavazás.) (Igen: 87, nem: 55, tartózkodás: 59) Kimondom a határozatot: a válasszal az interpelláló képviselő és az Országgyűlés nem értett egyet (néhá­nyan tapsolnak a jobb oldalon), ezért azt a terv- és költségvetési bizottságnak adom ki. László Béla képviselőtársunk interpellálni kíván a miniszterelnökhöz Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1990. évi egységes pénzalapjának hiánya tárgyában. László Béla képviselőtársamat illeti a szó. DR. LÁSZLÓ BÉLA: Tisztelt Elnök Asszony! Ked­ves Képviselőtársaim! A költségvetési vitában kifejeztem hozzászólásom­ban aggodalmamat amiatt, hogy az 1990. évi költség­vetés — amennyiben a megyének adott kiegészítő álla­mi támogatás összege nem növekszik — nehéz helyzetbe hozza Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tanácsait. A baj sajnos bekövetkezett: a magyei tanács igen ma­gas szavazataránnyal elutasította az 1990. évi költségve­tési tervet — a pénzügyi tervezés megállt a megyében. Nem tudta elfogadni a testület a döntést, mely szerint a 600 ezer lelket számláló megye jóval szükségletei alatt részesült a kiegészítő állami támogatásból. Az eddig is nagy gondokkal küzdő országrész lakos­sága nem érti, hogy az új tanácsi pénzügyi szabályozás következtében a megyék és települések egy igen jelen­tős hányada a korábbinál kedvezőbb pénzügyi pozíció­ba jut, míg a kisebbség — és benne a mi megyénk egyes tanácsai — a már elért szint alá, esetenként mű­ködésképtelen helyzetbe kerülnek. Nem a másét akarjuk, de mélyen igazságtalannak tartjuk, hogy az ország lakosságának 5,7 százalékát ki­tevő közösség 1989-ben csak 5,1 százalékkal — s ami elsősorban interpellálásra késztetett —, 1990-ben már csak 4,9 százalékkal részesedik az állami támogatás és a jövedelemadó együttes összegéből. Ez 340 millió fo­rint támogatáscsökkenést jelent abban a megyében, amely — nem saját hibájából — a hazai létfeltételek minden jelentős mutatója tekintetében utolsó az or­szágban; abban a megyében, ahol az intézményrend­szer kiépületlensége miatt a saját bevételek és a norma­tív támogatás alakulása is a legkedvezőtlenebb. Vitatjuk a két fô bevételi forrás elosztását. Hiszem, hogy joggal tehetjük, mert az állami támogatás és a személyi jövedelemadó együttes összege megyénkben csak 17 százalékkal növekszik, a költségvetésben tal­lózva találunk viszont olyan megyéket, ahol ez a növe­kedési ütem 55—43—35 százalékos, ami 1—2—2,5 milliárdos növekedést jelent. Hogyan lehet ezt egy krí­zisköltségvetsében helyénvalónak tartani? Nem többet kérek, mint amennyit mások kapnak, hanem csak annyit, amennyi másoknak természetesen kijár ebben az országban. Kérem, hogy a költségvetésen belüli át­csoportosítással a Kormány enyhítse a tanácsaink költ­ségvetésében feszítő forráshiányt, növelje a kiegészítő állami támogatás összegét, a költségvetési tartalék vagy a központi elosztásra elkülönített lehetőségek va­lamelyike terhére. Tegye ezt, mert lakosságunk életfel­tételeinek romlása, tanácsaink többségének pénzügyi nehézségei, a fenyegető munkanélküliség, a nagyon rossz lakossági hangulat ezt követelőén előírja. Tisztelettel kérem államtitkár úr, az írásban beadott­nál kedvezőbb válaszát. Köszönöm szépen. ELNÖK: dr. Békési László pénzügyminiszter írás­ban adott válaszát 577 számmal kapták meg képviselő­társaim. Megkérdezem államtitkár urat, kíván-e még szóban hozzáfűzni észrevételt? Igen. DR. KUNOS PÉTER: Nem sok sikerélményem volt az eddigiekben, ezek után még nehezebb lesz, mert nem tudok annál kedvezőbbet mondani a tisztelt képvi­selő úrnak, mint amit Békési úr levele tartalmaz. Gon­dolom, nem fogja megnyugtatni, hogy minden megyé­ből hasonló visszajelzéseket kapunk. Igen, látom, hogy mindenütt bólogatnak. Nagyon nehéz az 1990-es költségvetést összeállítani. Mi mégis azt mondjuk, hogy a tervező munkában — és ezt azért tudjuk igazol­ni is — a működés feltételeit a költségvetés, most az ál­lami költségvetésről beszélek, biztosítja. Ez nagyon nehéz feladat minden megyei tanácsi testület számára, tisztában vagyunk vele, de a működés, a folyamatos működés feltételei megvannak és úgy gondolom, hogy a legtöbb helyen a folyamatban lévő beruházások is be­fejezhetők. Én azt kérem, hogy egyrészt mint a levélből kiderül, nem teljesen pontos információk alapján folyt a terve­ző munka, tehát ennek figyelembe vételével még egy­szer tekintsék át, másrészt pedig azt, hogy súlyozzanak úgy, hogy a folyamatos működést jelentő feladatok ne sérüljenek. Köszönöm szépen. ELNÖK: Kérdezem László Béla képviselőtársamat, elfogadja-e a választ? DR. LÁSZLÓ BÉLA: Kedves Államtitkár Úr! Saj­nos nem tudom elfogadni a válaszát, bár ezt vártam. Bujkált bennem a kisördög, hogy sokkal jobb eseten­ként nem főnökhöz menni, hanem kisebb beosztott­hoz. Én most is reméltem, hogy hátha ez sikert hoz. (Derültség.) Sajnos ebben is csalatkoznom kellett, elnézést kérek ahumorizálásért. Kiegészítő javaslatom lenne, amennyiben ezt megte­hetem, elnök asszony: éspedig az, hogy az Országgyű­lés ne foglaljon állást ebben az interpellációban, illetve

Next

/
Oldalképek
Tartalom