Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.
Ülésnapok - 1985-76
6343 Az Országgyűlés 76. ülése, 1990. január 26-án, pénteken 6344 adóztatja. Igenis ki kell mondani becsületesen azt is, hogy a morális válság kialakításában a tömegtájékoztatásnak nagy szerep jutott. Ha pedig késlekedik a bevallással, akkor el kell viselni, hogy másik teszik szóvá. Nagyon helyes, ha a MUOSZ etikai bizottsága foglalkozik a Kacsa magazin szennyes dolgaival, de kellett volna időt találni egy őszinte nyilatkozatra az elmúlt néhány évtized sajtógyakorlatával kapcsolatosan is. Nagyon sok fel omlott le, sok tabu dőlt le 1988-ban és 1989-ben. Megszűnt az egypártrendszer. Górcső alá került a Parlament működése. Minden számottevő társadalmi-politikai intézmény, szervezet kívülről vagy belülről változásba kezd, még a mindenhatónak gondolt Belügyminisztérium is alapjaiban rendült. Most elhangzott egy pamflet a maga sarkított igazságaival, és fülsüketítő zaj támadt. Valóban nem értheti bírálat az újságíró céhet? Nincsen olyan szakma, szervezet, intézmény, amelyet ne érne bírálat a pangás éveiben játszott szerepéért. Csak a mértékadó és közvélemény-formáló újságíró tette volna hibátlanul a dolgát? A nyíltság és a társadalomi vita itt nem volna érvényes? Ezen a területen talán nem dühöng az opportunizmus? Ebben a szakmában nem folyik az átmenősdi? Dehogynem. Előttünk a recept: Tapadj rá szorosan valami tiszteletet parancsoló ügyre és személyre, például a romániai forradalomra vagy annak egyéni hőseire, bíráld nagy hangerővel, aki bírálni lehet, s évek, évtizedek hűséges, egyenletes színvonalú propagandája átadható a jótékony feledésnek! Gondoltak-e arra a sztárriporterek és sztárkommentátorok, hogy a cionizmus agyagba döngölésével, elvtelen csepülésével hozzájárultak az antiszemitizmus éledéséhez, vagy közben kacsintottak a képernyőre, és mi nem vettük észre? Amikor alapvető érdekünk a nyitottság, folyvást az európai közös házat emlegetjük, szabaduljunk meg a 40 év alatt megrögzött reflextől! Gondolataimmal jelezni akartam, hogy Budapesten túl is van Magyarország, vidéken is van az embereknek véleménye, hogy a véleményformálás joga és a nemzeti médiák nem az ott dolgozók tulajdona? Ez akkor is így van, ha nem dugják orrunk alá lépten-nyomon a mikrofont, és nem fogalmazunk naponta tiltakozó nyílt levelet, és nem vagyunk leleményesek a nyilvános szereplés különböző módozataiban. Megszívlelésül, és végül egy gondolkozótól két sor. Korukban egy-egy generációnak többször is kell fejet cserélni, jellemet azonban nem. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tamás Gáspár Miklós, Budapest 14. választókörzetének a képviselője következik. TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS (Budapest): Tisztelt Ház! Csak egy pár szót! Hallgatva a felszólalók egy részét, úgy tetszhetnék, mintha Magyarországon szörnyű tragédia történt volna azzal, hogy végre van sajtószabadság. Azt hiszem, hogy végre valakinek hangot kell adnia örömének is. Minden visszásság és kellemetlen mellékjelenség ellenére örüljünk annak, tisztelt Ház, hogy minden baj ellenére többé-kevésbé szabad sajtónk van. Én 8 esztendeig csak az itt Bazsó képviselőtársam által dícsérőleg említett szamizdatban publikáltam és a szabad sajtó mondhatni szívügyem. Ez a sajtó, amivel ma rendelkezünk, Magyarországon, nem tökéletes, magam is bírálom, magamis szoktam időnként áldozata lenni. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy a sajtószabadság fontosabb érték; fontosabb érték annál, mintsem hogy a kellemetlen mellékkövetkezményeire gondoljunk elsősorban. Nekem is rengeteg dolog nem tetszik abban, ami a mai sajtóban megjelenik, de ragaszkodom hozzá, hogy azok, akikezeket a kellemetlen, az ízlésemtől és politikai véleményemtől idegen dolgokat mondják, ezt elmondhassák. Kérem, tisztelt Ház, örüljünk annak, hogy végre megszűnt Magyarországon a cenzúra. Köszönöm (Taps.) ELNÖK: Hámori Csaba, országos listán megválasztott képviselőtársunk következik. HÁMORI CSABA: Tisztelt Ház! Egyetértek az igazságügyminiszter által előterjesztett módosító javaslatokkal, támogatom a jogi bizottság kiegészítéseit. Igazából csak azért kértem szót, mert Király Zoltán képviselőtársunk egy valójában nem a témakörhöz illő, a megyei lapkiadó vállalatok államosítását szorgalmazó javaslatot tett. Nem illik ide — ez a jogi bizottság minősítése is —, viszont elhangzott az ország előtt, nekem tehát válaszolnom kell. Király Zoltán érvelése két dologra támaszkodik. Először azt állítja, hogy a megyékben esélyegyenlőségre van szükség a sajtó világában is, másodszor pedig azt állítja, hogy ez az esélyegyenlőség a megyei lapkiadó vállalatok államosításával, értsd alatta: a Magyar Szocialista Párttól történő elkobzásával biztosítható. Mind a két állítást szeretném érvekkel cáfolni. Az esélyegyenlőség fontos dolog, de azt hiszem, hogy a sajtóban sincs és elméletileg talán úgy képzelhető el, ha minden egyes orgánumnak, valamilyen módon biztosítani akarnánk az esélyegyenlőséget. Ez képtelenség, a dolgok Magyarországon nem errefelé mennek. Ma már a megyék világában is sokszínű és színes a sajtó világa, erre nézve a mai vitában hallhattunk adalékot ama Bácskapocs, illetőleg ama debreceni híd megítélése kapcsán. Egyikhez sincs köze a szocialista pártnak. Kevés ilyen megye van, ahol ne lenne ma már ilyen vagy olyan, önmagát függetlennek minősítő lap. Hozzáteszem: az én értelmezésemben persze ez a függetlenség a legtöbb esetben a szocialista párttól való függetlenséget demonstrálja. Ezt én nem vitatom, teheti, akinek lapja van. Azt viszont vitatom, hogy a szocialista párt tulajdonában levő megyei lapkiadó vállalatok államosítása jogszerű lenne. Mi több, azt állítom, hogy alkotmányellenes. Ha ugyanis egyszer ezek a szocialista párt tulajdonában vannak, és ama polgári társadalomban, amely felé Magyarország halad, a tulajdont tiszteljük, akkor nagyon meg kell gondolnia mindenkinek az államosítás szót. Államosítás Rákosi Mátyás módra, vagy államosítás európai módra? Ez utóbbit nem hiszem,
