Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-74

6169 Az Országgyűlés 74. ülése 1990. január 24-én, szerdán 6170 A működőképes Kormány a koordinációs fóruma az ágazati szakmai érdekeknek a privatizáció terén. Teljesen egyetértünk azonban azzal, hogy az Országgyűlésnek meghatározó, ellenőrző szerepet kell betöltenie. Ennek megfelelően a tervezet az Országgyűlés számára nyitottá teszi az összes ésszerűen működtethető ellenőrzési pontokat. így például: az Állami Vagyonügynökséget az Országgyűlés által megbízott Állami Számvevőszék ellenőrzi. Az Országgyűlés fogadja el a Vagyonügynökség működését szabályozó, a kiadásokat és bevételeket meghatározó, a vagyonpolitikai irányelveket, majd ezt követően ugyancsak a Parlament fogadja el a vagyonpolitikai irányelvek végrehajtásáról, teljesítéséről szóló jelentést. Az ellenőrzés döntő láncszeme az is, hogy a Vagyonügynökség igazgató tanácsát az Országgyűlés válassza meg, sőt az ügyvezető igazgató személyét is az Országgyűlésnek kell tudomásul venni, megválasztani. A viták során valóban több alkalommal felmerült az, hogy a Vagyonügynökséget a Parlament kontrollja alá kell helyezni, ugyanis azokon a pontokon túlmenően, amelyekről az előbb szóltam. Az Országgyűlés a közvetlen felügyelet kimondásában valójában nem sok többletlehetőséget kapna a privatizációs folyamatok irányítására. Vagy közvetlenül és operatív módon bekapcsolódna a folyamatba, s ez nem lenne kívánatos, vagy — és ez is félő — a Vagyonügynökség ténylegesen ellenőrzés nélkül maradna. További problémát jelent, hogy két meghatározó területen koordinációs zavarok léphetnek fel az államszervezeten belül. Egyrészt arról van szó, hogy a Minisztertanács által vitt, az Országgyűlés által megtárgyalt és elfogadott gazdaságpolitikai és privatizációs politika elkülönülne. Másrészt az a furcsa helyzet állna elő, hogy míg az Országgyűlés felügyelete alá a Vagyonügynökség közvetítésével az állam társasággá szervezett vagyona tartozna, addig a mozdulatlan, vitatható hatékonyságú, nem társasági vagyon felügyelete a Minisztertanácsnál maradna. Mindezek alapján javasoljuk tehát, hogy a tisztelt képviselők a Minisztertanács felügyelete mellett foglaljanak állást, amely azonban — véleményünk szerint - nem csorbítja a Parlament kontrollját. Több alkalommal, nem egyszer igen élesen merült fel az államigazgatási irányítás alá történő átsorolás kérdése. A tervezet azt tartalmazza, hogy ezt a jogot a Minisztertanács a Parlamenttől kapja vissza. Nagyon sokan a viták során úgy érezték, mintha az átsorolás egyfajta öncélú államosítást szolgálna. A helyzet ezzel szemben az, hogy az államigazgatási irányítás alá történő átsorolás egyes esetekben szükséges kiindulópont ahhoz, hogy az állam a maga által elhatározott privatizációt végre tudja hajtani. A cél azonban ebben az esetben is az államtalanítás megoldása, és egyáltalán nem az, hogy az Állami Vagyonügynökség napról napra nagyobb értékapapír-vagyonon ülhessen. A Vagyonügynökség privatizációs célú szervezet, és ebben a jelenlegi fázisban a vagyonkezelést másodlagos feladatnak tekinti. De a vagyonkezelés területén is vállalkozókat fog keresni a Vagyonügynökség. A vagyonkezelők azok, akik üzleti alapon a nem értékesített állami vagyonrészek ellenőrzését végzik, éppen ezért a folyamatban fokozatosan növekvő szerepet kapnak a szakosodott vagyonkezelő intézmények, pénzintézetek, a befektetési társaságok, a társadalombiztosítási alapok, a létrejövő önkormányzatok és alapítványok is. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvénytervezetet elfogadni szíveskedjék. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik dr. Szabó Kálmán, a terv és költségvetési bizottság előadója. DR. SZABÓ KÁLMÁN: Tisztelt Országgyűlés! Bizottságunk sok időt szánt a két egymással szorosan összefüggő törvényjavaslat megtárgyalására. Tette ezt azért is, mert örült annak, hogy több, a vagyonértékelésre, tulajdonreformra vonatkozó sürgetés és ígéret után, bárha nagy késedelemmel is, végre a Ház asztalára kerülhetett ez a két törvényjavaslat. De szükséges volt a beható vita azért is, mert sok, számszerint 63 módosító javaslatot, indítványt kellett fontolóra venni. Mindkét törvénynek az a célja, hogy addig is, amíg a tulajdontörvény az új Parlament megalkotására nem kerül, átmenetileg is rendet vigyen az állami tulajdonban levő társadalmi tőkevagyon úgynevezett spontán privatizációjának bizonyos károkat, sok zavart és megütközést okozó folyamatába. Ami konkrétan az Állami vállalatokra bízott vagyon védelméről szóló törvényjavaslatot illeti, bizottságunk inkább elkésettnek, mintsem elsietettnek tartja e törvény előterjesztésének érvénybe lépését és feltétlenül helyesli annak fő rendeltetését. Bízunk benne, hogy nem vonatkozik rá egy híres görög bölcs elmés hasonlata: a törvény olyan, mint a pókháló, a nagy madarak könnyen szétszakítják, de a legyek fennakadnak benne. Már csak azért is állíthatjuk ezt biztosan, mivel - amint azt Martonyi János kormánybiztosunk is elmondta — egyes vagyonelemekre külön-külön meghatározza azt a küszöbértéket, amely alatt a „kismadaraknak" számító vállalatoknak nem kötelező bejelentést tene. Nem kell a tulajdonba vagy a kezelésbe szerződésre nézve vagyonértékelést a versenyeztetés ellenőrzését kérnie — csak ezeket a küszöbértékeket meghaladó vagyonértékek esetén kötelező az állami tulajdonosi felülvizsgálat, amit a Vagyonügynökség végez el. Vele szemben joggal várható el a szigorúbb objektivitás, mint azoknak a vállalatoknak az igazgatóságától, vállalati tanácsoktól, közgyűlés vezetésével irányított vállalatoktól, amelyek társasággá való átalakulásukat kezdeményezik. Őket ugyanis parciális érdekhelyzetük könnyebben késztetheti, kényszerítheti olyan szerződési feltételek elfogadására, amelyek a vevőnek kedveznek, viszont az eladó államot megkárosítják. Több képviselő javasolt bizotsítékokat arra nézve, nehogy a dolgozók és a kollektívák az ő felhalmozott múltbeli munkájukat tartalmazó tőkevagyon értékesítésének puszta tárgyai, kirekesztett és szenvedő alanyai legyenek. Velük egyetértve került a 7. §-ba