Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-73

6101 Az Országgyűlés 73. ülése 1990. január 23-án, kedden 6102 Az ember pszichoszomatikai egység — Szentágothai professzor ezt mondja és ezt írja, tehát testébenleikében kell együtt vizsgálni az embert, és csak úgy teljes. Ha csak testében vizsgálják az embert, akkor még a lelki bajaiba belepusztulhat. Most tehát itt azok vannak jelen végre a magyar Parlamentben, akik az embernek mind a két oldalát vizsgálni képesek, mind a két oldalról tudják segíteni az embert. Tehát garanciákat kér a nép. A nép emlékszik még azokra a közelmúltbeli szörnyűségekre — nemcsak a lehallgatásokra és egyebekre, hanem azokra is, amelyeket a vallással, a vallás papjaival csináltak. Itt jár Budapest utcáin egy 82 éves, idős barát, aki annak idején a bíróság előtt minden bűntársának az összes „bűnét" magára vállalta — idézőjelben mondom a „bűnt" természetesen — és mindenért őmagát kívánta elítéltetni. Sokan voltak, nagyon sokan voltak ebben a perben. Azóta is szentnek tartják ezt az embert. Vannak tehát köztünk olyan emberek, akik ennek az egységnek a legnagyobb méltóságát képesek garantálni is. A garancia szempontjából tehát kell a törvény. Sokszor mondták, hogy a szocialista állam biztosítja a vallásszabadságot. És amikor megingott ennek az államnak az építménye, akkor rögtön odahívták a papokat meg főpapokat, hogy segítsenek tartani. Mi a fő bizotsíték arra, hogy a vallásszabadság, a lelkiismereti szabadság Magyarországon megvalósuljon? Én azt hiszem, hogy a magyar nép. És csak egyedül erre lehet építeni. De milyen is, hol is tart ez a magyar nép? Tulajdonképpen mit bír ki ez a magyar nép? A teherbíró képességének határán jóval túl van ez a magyar nép! Máris vannak halottjai ennek az átmeneti, azt mondjuk, hogy csendes forradalomnak. Vannak szenvedői, vannak kollektív bűnösei. Ilyeneknek tartom én a nyugdíjasokat, akiktől évtizedeken át beszedték a pénzt és ment az állami „nagykalapba"; és most tudtuk meg, amikor megszavaztuk, hogy különüljön el a társadalombiztosítási alap, hogy ez az alap jövedelmet is képes hozni! Most már jól tudjuk, de ezt a jövedelmet még mindig nem arra fordítjuk, hogy ezeket a kollektíván büntetetteket — főleg a kisnyugdíjasokat — segítsük. Tehát büntetettek vagyunk. A miniszterelnökünk azt mondta nemrégen, hogy a történelem megrágalmazottjai vagyunk. Kishitűséget tápláltak belénk — mondta —, és erőszakban fogant 40 évvel ezelőtt ez a rendszer. Tekintettel arra, hogy ennek a pszichoszomatikus nemzeti egységnek most mindkét oldala jelen van; itt köszönthetjük igen tisztelt papjainkat, főpapjainkat szerény körünkben, és köszönjük, hogy megtiszteltek bennünket. Engedjék meg, hogy én most kimondjak olyan valamit, amiről úgy érzem, hogy ebben a pillanatban már időszerű. És mivel itt most együtt vagyunk és a vallásszabadság ürügyén tárgyalunk a nemzet jövőjéről és sorsáról, hadd mondom ezt el: én a bírák felelősségét vetem fel! Azokét a bírákét, akik annak idején Jaltában és Potsdamban elítéltek minket! Ott ítélték a magyar népet arra, hogy 40 év Ázsia legyen az osztályrésze, annak a népnek, amely mindig Európához tartozott és mindig is Európához szeretne tartozni! Miért szólok én most erről? Azért szólok, mert a mi vezetőink, ha külföldre utaznak, rögtön elhessegetik maguktól azt, hogy nem koldulni jöttünk, mi nem kérünk más néptől semmit, majd mi magunk képesek leszünk. ..! Képesek leszünk elpusztulni, mert a nép olyan helyzetben van, és pillanatról pillanatra mélyebbre, rosszabb helyzetbe sodródik! Nem kérünk! — mondjuk fölemelt fejjel . . . miközben mások ez alatt a 40 esztendő alatt nagyon is jól éltek, és mi szolgáltuk Ázsiát! Ugy érzem, itt van az idő, amikor föl kell vetnünk — igenis, föl kell vetnünk! — az ítélkezők felelősségét; és azok a népek, akiknek a vezetői minket elítéltek, igenis csatlakozzanak hozzánk, és ne hagyják, hogy pusztuljon ez a nép a csendes forradalomban! Ne hagyják azt a helyzetet, ami most jelenleg van Magyarországon, vagy még ami lesz Magyarországon! A nemzeti csúcstalálkozón én felvetettem azt a kérdést, hogy a magyar Parlament küldjön ki egy jószolgálati delegációt a Világbankhoz, illetve a Nemzetközi Valutaalaphoz tárgyalásra, mondván, hogy ne csak a hivatalnokok tárgyaljanak egymással sorsdöntő, nagy kérdésekről! A Parlament is vegyen részt ebben! Elutasították — majdnem hogy egyhangúlag utasították el —, mert azt mondták, az ügyrend úgysem biztosítja, hogy fogadják a magyar Parlament küldöttségét. Biztos vagyok benne, hogy fogadták volna. És még ma is fönntartom a javaslatomat, hogy igenis, a tárgyalásokhoz oda kellene mennie a Parlamentnek is és nemcsak a Kormánynak! Az a helyzet, ami ma van a mi népünkkel, azt tulajdonképpen a végzet előtti állapot. Én gazdaságilag tartom rendkívül súlyosnak ezt a helyzetet, és bár mondjuk — és állandóan mondjuk — a Kormánynak és egymásnak és mindenkinek mondjuk, nincs recept, nincs remény! Nincs az a feltétel és lehetőség, amelylyel tárgyalásokba tudnánk bocsátkozni! Azért mondom ezt itt, a vallásszabadsággal kapcsolatos helyen és ebben a körben, mert szeretném, ha az egyházak csatlakoznának! Azt mondta nekem egy amerikai képviselő, Tom Lantos, hogy képzeli Magyarország, ki fog Magyarországgal tárgyalni, azzal a Magyarországgal, amelyiknek nincs arca! Mert Amerikában csak egy arccal vagy arcokkal tudnak tárgyalni, az ottani nép ezt szokta meg. Hát ha a politikusainknak nincs arca, mert aki kiment, mire hazajött, már megbukott, akkor legalább az egyházaknak legyen arca! Legalább azoknak legyen arca, akik a mútnak semmiféle bűnét nem viselik a vállukon! Azt szeretném kérni itt, amikor együtt vagyunk és a nép vezető közössége van együtt, hogy az egyházak csatlakozzanak ehhez az indítványomhoz, és igenis