Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-73

6087 Az Országgyűlés 73. ülése 1990. január 23-án, kedden 6088 Történelmi példát is említhetek. Ferenc József Ram­polla kardinális pápává történő megválasztását vétózta meg, abban az időben. Ezek a dolgok — kinevezések, megválasztások — ezután az egyházak belső ügye lesz; hál' Istennek! Az állam most csak annyit kíván az egyházaktól, hogy amennyit minden állampolgárától elvár: tevé­kenységük az Alkotmányba, működésük törvénybe ne ütközzék. Tételesen kellene szólnom a jogi, igazgatási és igaz­ságügyi bizottság kialakított álláspontjáról. A bizott­ság 520-as jelentése önök előtt fekszik. Valamennyi ott elhangzott véleményt tartalmazza, valamennyi ja­vaslattal foglalkozik. Tükrözi a bizottság véleményét és a törvénytervezetet előterjesztő igazságügyi minisz­ter véleményét is. A miniszteri expozéban is részle­tesen foglalkozott az egyes, élesen felvetődött kérdé­sekkel, így ezekre kitérni nem óhajtok. Ezelőtt körülbelül másfél órával érkezett újabb módosító javaslat. Ennek a megítélésére nem vagyok hivatott. Javaslom, hogy a jogi, igazgatási és igazság­ügyi bizottság üljön össze, és a vitában elhangzott mó­dosító javaslatokkal együtt ezt is tárgyalja meg. Ezek­kel a módosító javaslatokkal természetesen nem lehet megtenni azt, hogy ne foglalkozzunk vele, mert ma reggel érkezett az Országgyűlés elé. A bizottság egyhangúlag kinyilvánította e törvény­tervezetről azt a véleményét, hogy a beterjesztett tör­vényjavaslatot színvonalas előterjesztésnek ítéli, amely jól szolgálja a lelkiismereti és vallásszabadság érvényre jutását, természetesen azzal a megszorítás­sal, hogy további finomításra van szükség a törvény­tervezeten, amit majd folyamatosan el kell végezni, és amit az élet megkíván; — utódainkra is hagyjunk valamit. A jogi bizottság az állam és az egyházak közötti megállapodások felülvizsgálatáról szóló országgyűlési határozattervezettel ugyancsak egyetért, és azt is el­fogadásra javasolja. Engedjék meg, hogy a határozattervezetre külön felhívjam a figyelmet, amely úgy szól, hogy az Or­szággyűlés megbízza a Minisztertanácsot, hogy mind­azokat a megállapodásokat, amelyeket az állam és lel­kiismereti és vallásszabadságról szóló törvény hatály­ba lépése előtt kötött az egyházakkal, velük együtt­működve 1990. december 31-ig vizsgálja felül. Lénye­ges határozata ez a Háznak, ha ezt elfogadja. Engedjék meg, hogy a tárgyalóasztalhoz leülő egy­házak képviselőinek külön felhívjam erre a figyelmét, és figyelmükbe ajánljam, hiszen a törvény megvaló­sulása valójában ezen jelentősen múlhat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a törvényjavaslathoz Szentágot­hai János, dr. Pregun István, Roszik Gábor képviselő­társunk, valamint az ifjúsági és sportbizottság módosí­tó javaslatokat nyújtott be. A módosító indítványokat a jogi, igazgatási és igaz­ságügyi bizottság - amint azt most hallottuk — az 520. számú jelentésében nyugtázza. Ez a jelentés ter­mészetesen még nem térhetett ki Rózsa Edit, illetve Tamás Gáspár Miklós ma benyújtott módosító in­dítványára. Tekintettel a módosító indítványokra, általános és részletes vitát kell tartanunk. Kérem képviselőtársai­mat, hogy az általános vita során a törvényjavaslat egészéről, míg a részletes vitában a módosítással érin­tett szakaszokról fejtsék ki véleményüket. Bejelentem, hogy előzetesen hét képviselőtársunk kért szót a témában. Első hozzászóló Bíró Imre, országos listán megvá­lasztott képviselő. Megadom a szót. BÍRÓ IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képvi­selőtársaim! A demokratizálódó folyamat jelentős mérföldkö­véhez érkezett el az Országgyűlés ezzel a törvényja­vaslattal, amely a vallás- és lelkiismereti szabadságról és az egyházakról szól. Nagy örömünkre szolgál ez és üdvözöljük ennek megjelenését. Jóllehet sürgősséggel kérte megtárgyalni a Minisz­tertanács ezt a törvényjavaslatot, mégis mindannyian tudjuk, hosszú ideje foglalkozik már szakértők cso­portja, bizottság és a közvélemény is ennek a tör­vényjavaslatnak számtalan pontjával. így egy folya­matról beszélhetünk, amely nem választható el attól az igénytől, amely a társadalom széles rétegeiben meg­nyilvánul; nemcsak a vallásos emberekben, hanem mindazokban, akik tisztelni és értékelni tudják a vallás adta értékeket s várnak valamit azok felszaba­dításától. Bizonyára kedves mindannyian lélekben összegyűj­tik azokat a gondolatokat, amelyek erre az asztalra valók, s ezt tettem én is, anélkül, hogy a fontosság sorrendjét megállapíthatnám. Mindenesetre az a széles, embert érintő és minden emberre kiterjedő igény, ahogy a lelkiismeret szabadságát fogalmazza a törvényjavaslat, följogosít arra, hogy mindenki ügyévé tegyem — és úgy nézzem magam is —, amely nem elválasztani készül az embereket, hanem meg­ajándékozza egy olyan lehetőséggel, felelősséggel, amelynek alapján mondhatjuk, számít rájuk a társa­dalom. Az eddigi bizonytalanság helyett, amely ezt a te­rületet leszűkítette, keretek közé szorította és hallga­tásra kárhoztatta, most fölszabadítja, és azt mondja, hogy nyilatkozzék meg, mégpedig felelősen, hogy a másik emberre vetíti figyelmét és reá fordítja tekin­tetét, hiszen nem önmagáért van. A lelkiismereti szabadság nem öncél, hanem a szol­gálat része, ahogyan a másik emberért élünk és tehe­tünk érte valamit. Ugy érezzük, különösen családi körben, a munka­hely közösségében kell sokat számítanunk arra az em­berre, aki most már nemcsak egy személyi szám, ha­nem sokkal inkább személyiség, aki kiteljesedő érté­keiben hordozza egyúttal a másik ember értékeit és lehetőségeit is. Ezért számítunk rájuk. Ugyanígy a vallásos emberre. A vallás nem elválaszt, nem megkülönböztet, ha­nem jogcímet ad arra, hogy többet vállaljon valaki,

Next

/
Oldalképek
Tartalom