Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-73

6089 Az Országgyűlés 73. ülése 1990. január 23-án, kedden 6090 többet a közösség érdekében. Ez az élet mindannyi­unk közös kincse, és a vallásos ember a maga módján közelíti meg; nem idegen életet-közelít, hanem azt, amelyre mindegyikünknek joga van. Vallásszabadság, amely felszabadítja az embert, e jogok és megkötött­ségek mellett a kezünkbe kötelezettségeket tesz, ame­lyeket teljesítenünk kell. Az az esélyegyenlőség, ahogyan egymás mellé áll­hatunk, hisszük, hogy egymás segítségére, támogatásá­ra biztat, és nem arra, hogy egymással szemben ki­játsszanak minket. A vallásszabadság nem diszkriminál, és e törvényja­vaslat nem ad okot arra, hogy hátrányos megkülön­böztetésben részesüljön az ember, eltörölve sok kese­rű tapasztalatot, most már egyenlő jogokkal juthat a társadalom asztalához, ahol a tetteket értékelik az emberek, összhangot szeretne ez a felszabadítás — a vallásszabadság törvényjavaslata — az emberek között hozni, hogy munkájuk egyaránt értékelhető legyen. Az egyházak e törvényjavaslat szerint egyenlő jo­gokat élveznek, és ezt csak örömmel tudjuk üdvözöl­ni. Az egyházak eddig nélkülözték a jogi személyi­séget, és most előléphetnek, nem a követelésekkel, hanem azzal, ami őket a másik ember szolgálatára fel­szabadítja. Hiszen szolgálat az, amit vállalunk, akár egyházi ember, akár pedig a közösség más résztvevő­je, az egyház összefogja ezt a szolgálatot, ezt a készsé­get, hatékonyabbá teszi. Nézzük csak a szociális és egészségügy területén le­vő szolgálatot. Milyen nélkülözhetetlen, hogy vigasz­taló, irgalmas szeretettel hajoljunk oda a megfáradt emberhez, aki ebben a korban annyira nélkülözi a tü­relmet, amellyel a másik ember siet oda hozzá. Az egyház karitatív tevékenysége éppen napjaink­ban bontakozott ki szépen, midőn Románia szenvedő népéhez az egész ország megmozdult segélyadomá­nyaival, s tudjuk, nemcsak ott vannak szenvedők. Mindenütt, akik igénylik azt, hogy az emberek jó szíve megmozduljon irányukba. Az egyházak nevelő tevékenysége pedig hitünk sze­rint elő fogja mozdítani annak az embertípusnak a ki­alakítását, amelyet annyira nélkülözünk, de amelyre építeni szeretnénk, hiszen minden ország támasza és talpköve — és ez az — a tiszta erkölcs, melyet gyerme­keinkben, az utókorban, az eljövendő nemzedékben, a hozzátartozókban szeretnénk kiépíteni, gyarapítani. Kedves Képviselőtársak! Tisztelt Országgyűlés! E törvényjavaslat megtárgyalásával természetesen a katolikus egyházak fórumain is foglalkoztak. így első­sorban vezetői, a püspökök alkottak véleményt róla, és ezt az állásfoglalást terjesztették a Szentszékhez, a legfelsőbb egyházi fórumhoz. Itt tetszéssel találko­zott mindaz az erőfeszítés, amely a jogalkotók tevé­kenysége során ebben a törvényjavaslatban testet öl­tött. Szívesen gondolunk arra, hogy külügyminiszte­rünk látogatása a Szentszéknél és kézfogása a katoli­kus egyház vezetőjével egyúttal erre a törvényjavaslat­ra is áldását hozta közénk és szabad utat biztosított annak elfogadása felé. Mindez történik röviddel a dip­lomáciai kapcsolatok felvétele előtt, amely annyira fontos nekünk, hiszen várjuk tőle a kiegyensúlyozott kapcsolatok bővítését, azt a gyarapodást, amely sokat szenvedett népünket Európa egészéhez kapcsolja. Dr. Paskai László bíboros prímás érsek úr nevében örömmel jelentem az Országgyűlésnek, hogy a tör­vényjavaslat tetszésére talált. A megújult embert kí­vánja szolgálni és azt akarja, hogy ez az új ember lép­hessen az ország és világ elé a maga új szándékaival, új lehetőségeivel, mindazokkal kezet fogva, akik most e szabadság révén kezébe teszik sorsukat. Ezekkel a gondolatokkal fejezem ki egyetértésemet a törvény­javaslat iránt és azt tisztelt képviselőtársaimnak elfo­gadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Dr. Nagy József, Ba­ranya megye 6-os számú választókörzetének képvi­selője. DR. NAGY JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Ha­csak a hétköznapok tárgyszerűségével gondolkodnék, most azt kellene megállapítani, hogy az Országgyűlés eleget tesz az elfogadott Alkotmányból adódó kötele­zettségének és napirendre tűzi a lelkiismereti, vallás­szabadságról, valamint az egyházról szóló törvényt. Azonban lényegesen többről van szó. Ünnepélyes deklaráció nélkül szeretném kijelenteni, hogy most egy egész nemzet lelki megnyugvását igyekeztünk elérni, lelkiismeretét nyugtatjuk meg. Az a szándék, hogy megszüntetjük a kötelező világnézet, ideológia monopóliumát, megszüntetjük az államilag támoga­tott, vagy éppen előírt ateizmust és elismerjük az em­berek gondolkodásának szabadságát, sokszínűségét, ez több, mint egy száraz racionális jogalkotási tevé­kenység. Jól tudjuk, hogy a társadalom világnézeti helyze­tére vonatkozó adataink, felméréseink, szociológiai vizsgálataink az utóbbi években, évtizedekben ko­rántsem a tényleges helyzetet tükrözték. Hiszen lé­nyegesen több volt az egyházi esküvők, temetések, a hitoktatásban, a hitéletben titokban részt vevők szá­ma, mint amennyit az erre vonatkozó adatok, statisz­tikák tartalmaztak. Az már egyéni adottság kérdése volt, hogy a hatalmon levők vagy a hatalmat megsze­mélyesítők tudtak-e kellő toleranciát tanúsítani az adott esetben, vagy pedig türelmetlenek voltak a vallásos emberekkel szemben. Nem szándékom, hogy az elmúlt évek, az elmúlt időszak hivatalos egy­házpolitikáját megvédjem, vagy esetleg „érdemeit" elmondjam. Azonban az előbbiekből adódóan szemé­lyes tapasztalataim alapján állíthatom, hogy ahol a kellő szándék kölcsönösen megvolt az együttmű­ködésre, a kölcsönös toleranciára, a különböző világ­nézetek elismerésére, ott bizonyos keretek között az egyházak, a vallásos emberek dolgozni, élni tudtak, részt vehettek a közéletben. Most az emberek sokaságát szabadítjuk meg attól, hogy belső meggyőződésükkel, lelkiismeretükkel ellentétes módon, az úgynevezett hivatalos politiká­hoz alkalmazkodva éljenek, és — elnézést a kifejezé­sért — alakoskodjanak, mint ahogy ez sajnos jellemző volt az emberek sokaságára az elmúlt években.

Next

/
Oldalképek
Tartalom