Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-71

5941 Az Országgyűlés 71. ülése 1\ az infláció a termelői árak tekintetében megvalósul, vagy előre tervezett. Másfelől törekedjenek arra, hogy meghatározzák azt a minimumot, hogy mennyi hozzáadott értéket realizálnak az ő vállalatuknál, amiről éppen szó van. Elengedhetetlennek tartom, hogy a dolgozói részvényrendszer támogatása a kormány részéről az elkövetkező negyedévben is bátrabb legyen annál, mint amit eddig tanúsított. Tudom, hogy a társasági törvény erre módot ad és ugyanakkor az állami vagyonalapról szóló törvénytervezet vitája alkalmat ad arra, hogy ezen a területen tágabb kapukat nyissunk. Én nem tudom, ha Nyugaton - még Amerikában is, — akkor itt miért nem teremthetjük meg ennek is a feltételeit más egyéb részleges dolgozói részvételi jogosultság biztosítása mellett? Úgy gondolom, ez a módszer, ennek segítése az intenzív dinamizálás egyik fontos eszköze lehetne. Itt nem egyszerűen csak számszerűségekről van szó, hanem emberek tömegeiről, akik évtizedek óta egyre kevésbé érzik, hogy amit cselekszenek, azzal a saját sorsukat irányítják. Gazdává kell tenni az embereket és el kell indulni ezen a területen. Nem szabad, hogy a jelenlegi nehéz körülmények és válságos helyzet közepette olyan nyomás alatt legyünk, hogy az emberekkel, a szubjektív tényezőkkel ne törődjünk, vagy hogy csak a vezetőkkel törődjünk. Én csak felsorolom azt, amit mindenki tud, de egyszerűen annak alátámasztására, hogy itt nagyobb lépésekben kell előremenni a jelenlegi körülmények között is. Minden magyar tapasztalat 30 év óta azt bizonyítja: ha a dolgozók érdekeltek abban, hogy a nyereség növekedjék, hogy gazdaságos legyen a vállalat, akkor abban is érdekeltek, hogy maguk körül, kisebb, szűkebb műhelyi vagy egyéb körülményei között a költségek csökkentése érvényesüljön. Ha nem maguknál, akkor a szomszédjuknál! Nem akarok visszamenni a történelemre, 68 utáni időkre is, de az egy magyar tapasztalat, és nem csak magyar tapasztalat, hanem a szövetkezetek tapasztalata is: hogy amikor a gazdái voltak a szövetkezeteknek az első időben, akkor törődtek azzal, hogy mi mibe kerül és nem bérmunkásként viselkedtek akkor is, amikor már alapjában véve bérből éltek. Elősegítené a racionalizálást, elősegíti azt, hogy az emberek, akik újítanak, akik előrevivő, költségcsökkentő javaslatokat tesznek, akik fejlesztenek, azok mellé álljanak oda, mert a bérük is növekszik, de a vállalatok foglalkoztatási lehetőségei is — persze szigorúbb követelményei is — növekedhetnek. Végül nagyon szeretnék ezzel kapcsolatban arra rámutatni, hogy a mai vezetésnél sokszor hiányzik az az alkotó bázis, amelynek alapján mind az innovációk, mind a piachoz alkalmazkodás kínjai — keservei bázist jelenthetnek! Itt alku van a tárcák, a bankok és a vállalatvezetők között, ugyanakkor a vállalatoknál pedig igen sok helyen gyenge támogatás abban az irányban, hogy a hatékonyság irányába törekvő vezetőknek emberi bázisa legyen. Azon kívül nagyon fontosnak tartanám azt a körülményt is meggondolni, hogy az embereknek egy 9. december 20-án, szerdán 5942 ilyen vagyonérdekeltségbe való bevonása növeli az árukínálatot, a vállalatok alkalmazkodóképességét, a piachoz való alkalmazkodás képességét is; azon kívül bázist teremt arra, hogy a kisebb-nagyobb belső és külső befektetések, tehát mondjuk részvényvásárlásokra a megmaradó nyereségből lukrativ területekre irányuljanak. Még egy szempontot hadd említsek. Erre már Csipkó Sándor képviselőtársam más összefüggésben rámutatott. Ha arra gondolunk, hogy jövőre a fogyasztói árszínvonal — mondjuk — 20 százalékkal növekszik, de ezen belül az élelmiszerárak, ami a munkástömegeket vagy a szélesebb tömegeket leginkább érinti, 25 százalékkal növekednek, ahogyan a rádió ezt bejelentette már, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy elérkezünk lassanként ahhoz a ponthoz, amikor a kereslet még keményebbé válik, még szigorúbb nyomást gyakorol, és nehezebbé teszi a könnyű áremelési lehetőséget a belpiacon. Szűkül a piac. Ha még azt is meggondoljuk, hogy éppen az inflációs hatások következtében a lakosság egyre nagyobb részénél tapasztaljuk a megtakarítások elköltését, akkor méginkább igaz az, hogy itt a háztartások keresletének keményebb gátjával, szigorúbb rezsijével kell számolnunk, mint az eddigiekben. Befejezésül, a következő konkrét javaslatom van, kissé módosítva azt, amit Nagy Sándor előadott, vagy ahogyan én azt értettem, mert nem láttam leírva. Azért mondom most el, mert összeül a bizottságunk és akkor újra meg kell vitatnunk az indítványt. Tehát indítványozom vele együtt én is azt, hogy az érdekképviseleti szervek — a Magyar Gazdasági Kamara, a szakszervezetek stb. — vállaljanak garanciát arra, hogy amennyivel a mai kulcsokkal számítva a VÁNYA, tehát a nyereségadó és az állami vagyon utáni részesedés címén befolyt adóbevétel tömegének pótlólagos növekménye — mert számíthatunk nagyobb növekményre — év végén elmarad a béradóval tervezett 10 milliárd forinttól, a vállalatok vezetésével együtt elérik a különbség pótadókénti befizetését. Biztosra veszem, hogy ez a rendszer — ha bevezetjük — egyik tényezője lesz annak, hogy lényegesen elősegítse a hatékony szerkezetátalakítást, sőt egyengeti a kínálati piac megteremtésének útját is. Miután a kormányprogramnál nem mondhattam el javaslatomat, amelyet a bizottságban megtettem, ezért egy másik javaslatot is felvetnék anélkül, hogy különösebben indokolnám. Meggyőződésem, hogy Márton Jánosnak igaza van, amikor arra mutatott rá, hogy a jelenlegi kormány olyan tevékenységet folytat az ország érdekében, amely elősegíti a leendő Parlament leendő kormányának a tevékenységét is. Ugy gondolom, hogy igazán még jobban fokozható lenne a következő negyed év alatt ez a tevékenység akkor, ha a kormány programjában nemcsak a számviteli rendszer korszerűsítése szerepelne, hanem elindítanák az állami vállalatok állóalapjának újraértékelését is azért, hogy az állami vagyon a megközelítő értékének birtokában lehessen az, aki tulajdonos. Mert milyen tulajdonos az, akinek fogalma sincs, hogy mennyi érték van a kezében?