Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-68

5647 Az Országgyűlés 68 ülése, 1989. november 24-én, pénteken 5648 Az elmúlt napokban, minden ellenkező kísérlet da­cára, szerencsére némi nyilvánosságot kapott a Kopint­Datorg tanulmány, köszönöm Somogyi kormánybiztos úrnak, hogy rendelkezésemre bocsátotta. Ez az első kimerítő közgazdasági elemzés a világkiállításról. Azt állítják, hogy a világkiállítás költségeiről csupán az ál­lítható biztosan, hogy lényegesen alábecsültek, számos tételt nem vettek figyelembe. Nincs ütőképes finanszí­rozási terv, az igen-igen rövid felkészülési idő miatt a magyar gazdaság mai működési normáival kudarchoz vezethet. A költségekhez képest szerényekés felettébb bizonytalanok a hozamok. S azok a gazdaságélénkítő és modernizációs hatások, melyeket sokan várnak, il­luzórikusak, — mondják. Persze nem lehet egy tízper­ces hozzászólásban ismertetni ennek a tanulmánynak a lényegét. Kár, hogy nem kaptuk kézbe. Kár, az is, hogy nem vehettük figyelembe, hogy jelentős társadalmi és politikai szervezetek ellenvéleményt fogalmaznak meg a kiállítással kapcsolatban, mint például az építészek. Márpedig ez eléggé intő jel, hiszen milyen zűrzavart kell ott az építészeknek tapasztalniuk, ha szembefor­dulnak az előkészítőkkel egy olyan ügyben, melynek a megvalósulásától több milliós tervezési díjra számít­hatnának. Tehát újra hangsúlyozom, ezeket a kérdéseket nem intézhetjük el a majd megoldjuk bizakodó, semmire nem kötelező optimizmusával. Utaljuk vissza a világ­kiállítás ügyét az összes parlamenti bizottság elé, ame­lyek minden álláspontot megismerhetnek, megvitat­hatnak, figyelembe vehetjük képviselőtársaim itt elhangzott javaslatait és utána hozzunk egy olyan állás­foglalást és olyan határozatot, részleteset, ami viszont kötelező lenne a Kormányra. A nemzetközi szervezetek és Ausztria számára is csak megnyugtató lehet, ha végleges döntés Magyaror­szág részvételéről valóban felelős és megfontolt lesz, amelyben bízni lehet. Köszönöm szépen, (laps.) ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászó­ló Bánffy György képviselőtársunk. BÁNFFY GYÖRGY: Igen Tisztelt Képviselőtársaim! Meg vagyok róla győződve, hogy kevés olyan téma fo­rog közszájon ma országunkban, amely ilyen érdeklő­désre tarthat számot, mint ez; a világkiállítás ügye. Nem múlik el talán hét, de van olyan hét, hogy nem múlik el azon egy nap, amelyen valamifajta anyag, le­vél, prospektus ne érkezne címünkre, — gondolom ez­zel mindannyian így vagyunk, hogy ezt a tervezetet tá­mogassa lelkesen, vagy kevésbé lelkesen, vagy talán éppen ellene próbáljon hangolni bennünket. Az imént, képviselőtársaim által elmondott gondola­tok ezt jól tükrözik. Voltak olyan gondolatok, amelyek nagyon keményen mérlegre tették az eddigi előkészü­leteket, volt például Bodonyi Csaba igen tisztelt képvi­selőtársam részéről hat pontba foglalt, konstruktív, előrevivő javaslat is. Egy bizonyos, a leglényegesebb kérdéseinkben igen alapos vizsgálatra van szükség, ezt talán éppen dr. Bal­lá Éva képviselőtársam fejtette ki, hogy ne érhessen bennünket az a vád — sem bennünket, sem utódainkat —, hogy ennek a kérdésnek alapos mérlegelés nélkül tettünk a végére pontot. Amit még ezen kívül el szeret­nék mondani, az a keleti országrészben élő barátaim és ismerőseim aggodalma és az a lehetőségreménye is, ami ezen a területen a világkiállítással kapcsolatban őket eltölti. Nevezetesen: elhangzott itt több felszólalásban és ezt a magam részéről nagymértékben szeretném támogatni és hangsúlyozni, hogy mi az, ami a külföldit Magyar­országra vonzza. A sajátos magyar kép, amit meg óhajt ismerni. Nem olyan jellegű világkiállításra szándéko­zik ideutazni, amilyet láthat Bécsben, Sevillában, Ka­nadában, vagy bárhol, ahol eddig ilyesmi létrejött, ha­nem valami olyasmire kíváncsi, ami egyedi, sajátos, magyar hangulatú. Ezért nagymértékben támogatnám Bodonyi Csaba képviselőtársamnak az 1100-as évfor­dulóval kapcsolatos elképzeléseit, amely máris kitágít­ja a Dunántúlról és Budapest környékéről az érdeklő­dést — gondolok itt akárcsak Pusztaszerre vagy bármilyen más közép- vagy kelet-magyarországi hely­színre. Van azonban még egy olyan terület, ami mindenkép­pen biztosítja a külföld érdeklődését, és ez pedig a kul­túra, a magyar sajátos kultúra területe. Amennyire le­mondható az, hogy gazdaságilag sok a kérdőjel ennek az egész kérdésnek a tárgyalásakor, annyira el lehet mondani, hogy nagyon kevés a kérdőjel a kultúra terü­letén. Szerencsére elmondhatjuk, hogy kicsiny nemze­tünk a világ kulturális fejlődésében óriási szerepet vál­lalt, vitt évszázadok óta és ez ma sem csökken. Nem akarom részletesen fejtegetni a kultúra minden terüle­tén elért hatalmas eredményeinket, csak próbálom szű­kíteni arra, ami a világkiállítással kapcsolatban gya­korlatilag felhasználható. Ezeknek egy igen nagy része a keleti országrészben található. Itt szeretnék egyetlen egy lényeges kérdésre rámutat­ni. Az elmúlt 30 év kultúrpolitikája például bűnös és sajnálatos módon lesöpörte vagy kiszellőztette Magyarországról a Kodály-módszernek a rangját, fon­tosságát, nemzetmegtartó erejét is. A világ minden ze­nét ismerő, tanító országában a Kodály-módszer lénye­gesen ismertebb, fontosabb és használtabb, mint nálunk Magyarországon. Ennek a kisöprűzésnek az egyik első lépése volt, hogy a békéstarhosi népi tehet­ségeket fölkaroló tanító, fölnevelő intézményt Rákosi­ék megszüntették. A világkiállítás igen kiváló alkalom lehetne arra, hogy ez a világon mindenütt nagyhírű in­tézmény újraszülessen, újraépülhessen. Amit öröm­mel hallottam, a Békés megyei tanács már tett is erre lépéseket és a kezdeti pénzügyi fedezetet is biztosítot­ta. Ez például a világ minden pontjáról idevándorló, zenét szerető vagy ismerő látogatóknak egy jó részét, nem is mondom, hogy hatalmas részét, de jó részét vonzaná Békéstarhosra, ahol személyesen átélhetné a Kodály-módszer bölcsőjének életét, működését. Ugyanez vonatkozik a gyulai vagy nyírbároti zenei lehetőségekre is, ahol a koncerteknek, akár a Magyar Állami Népi Együttes világszerte ismert, nagyszerű műsorainak, akár a komolyzenei műsoroknak meg­hallgatására elvándorolhatnak. Mi kell ehhez? Út, MAV-fejlesztés — vasútfejlesztés — és a telefonhálózat fejlesztése. Mert igaz ugyan, hogy most azt mondják, hogy Magyarországon közlekedni nem nagyon lehet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom