Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-62

5175 Az Országgyűlés 62. ülése, 1989. október 20-án, pénteken 5176 ra szoruló idős beteget az otthoni ellátatlanság miatt nem lehet időben hazaküldeni. Ezeknek az ápoltaknak, betegeknek egy része egyes osztályokon a 25—30 százalékot is eléri. Ez zsúfoltságot okoz, kedvezőtlen a többi beteg számára, és ugyanakkor a kórházi környezet kedvezőtlen az ápolt számára is, hiszen egy megfelelően kialakított, de a kórházitól feltétlenül eltérő élet- és napirend, a speciális szükségletnek megfelelő segítség kedvezőbb életminőséget biztosítana. (Teremzaj.) Másfél percet kérek szépen még. Ma Magyarországon 22 ezer szociális otthoni férőhely van időskorúak számára. A számos országban jól bevált ápolási otthoni elhelyezés, ápolás teljesen hiányzik. A Magyar Kórházszövetség véleménye szerint további 12—15 ezer szociális otthoni férőhelyre volna szükség. Ezek egy részét ápolási otthonként kellene kialakítani. Tudom — és ez így helyes —, hogy a funkciót vesztett épületek egy része az oktatási tárca céljait szolgálja majd, de előzetes, természetesen csak részleges információkon alapuló felmérés azt bizonyítja, hogy országosan az oktatási tárca igényeinek kielégítésén túl is a szükséges 12—15 ezer férőhely kialakítható. Az intézmények létrehozása, átépítése azonnal megkezdhető és 3—5 év alatt befejezhető. Ezért az a javaslatom, hogy a fent említett országgyűlési bizottságokon kívül ebbe a témába a szociális- és egészségügyi bizottság is kerüljön bevonásra. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK: Tisztelt képviselőtársaim! Egy kis türelmet kérek. Rövidesen be tudjuk fejezni, hogyha tempósan dolgozunk. Átadom a szót dr. Nagy Sándornak. DR. NAGY SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Nem szívesen kérek szót e késői időpontban, mert magam is vidékpárti vagyok és gondolkodom azok helyzetében, és fejével, akik még hosszú út előtt állnak. De a napirend most került ide az asztalra, ezért kénytelen vagyok néhány nagyon rövid megjegyzést tenni. Örülök annak, hogy egy ilyen összefoglaló került az Országgyűlés elé, mert nagyon sok vélt vagy valós feltételezést és megállapítást eloszlathat vagy éppen megerősíthet. Azonban van vele egy általános módszertani problémám. Nevezetesen: ez a beszámoló összemossa a pártok, politikai jellegű szerveződések és a társadalmi szervezetek problémáját. Ez pedig nézetem szerint nem engedhető meg. Kiváltképp nem lehet igaz mondjuk a párttípusú szerveződések és a szakszervezeti típusú szerveződések vagyoni és mindenféle más pénzügyi kérdéseinek kezelésére. Önmagában ezért persze nem kértem volna szót. Azonban az anyag néhány konkrét megállapítása, ha nem is a teljesség igényével, de némi kiegészítésre szorul. A jelentés ötödik oldala azt mondja, hogy a szakszervezeti tagság jó része úgy véli, hogy az üdültetést a szakszervezet finanszírozza, ezt azonban az állami költségvetés fedezi. Tisztelt képviselőtársak! Ez rendkívül pontatlan kijelentés. Az állami költségtérítés — mert nevezzük inkább így — kétségkívül jelentős mértékben vesz részt a szakszervezeti üdültetésben. De hogy ne kelljen hosszú idősorokat mondanom, 1988-ra tekintettel ez az össz-üdültetési költségvetésünknek 29,2 százalékát adja, a beutaltak fizetik 14,8 százalékát, a szakszervezetek a tagdíjból tesznek hozzá 19,4 százalékot és egyéb gazdálkodással, kereskedelmi tevékenységgel szerzett bevétel jelenti ma már 36,6 százalékát a teljes üdülési forgalomnak. Ezért úgy gondolom, hogy a teljes képhez és a tiszta képhez ezek az adatok hozzátartoznak. Az is hozzátartozik tisztelt képviselőtársaim, hogy nem vitatva a mintegy 20 év 11,8 milliárd forintos állami költségtérítést —, ami szeretném hangsúlyozni, több mint 5 millió foglalkoztatottnak az üdültetését szolgálja — ez az elszámolás nem ad arról képet, hogy ebben az időszakban a szakszervezetek beruházásra, fejlesztésre több mint 3 milliárd forintot fordítottak tagdíjakból. Ez is hozzátartozik a tiszta képhez. És végül az is hozzátartozik a tiszta képhez, hogy valóban öntsünk tiszta vizet a pohárba a saját tulajdon és a kezelői jog kérdésében. Miért tartom én ezt nagyon fontosnak? Azért, mert egy sor tisztázatlan tulajdoni problémával kell szembenézni. Nemcsak a párt esetében volt gyakorlat Magyarországon a 60-as években, hogy mindent automatikusan állami tulajdonnak jegyeztek be, de a szakszervezeti forintokból, tagdíjakból, a szervezett dolgozók tagdíjából épült ingatlanoknak is egy igen tetemes részét bejegyezték állami tulajdonba. Márpedig a szakszervezeti tulajdon az minden jogállamban a szakszervezeti tagságé. Azt nem lehet szétszedni, nem lehet megosztani, azt óvni, gyarapítani kell és hozzáteszem — mielőtt bárki félreértené vagy félre akarná magyarázni a szavaimat — nem egy szakszervezetre gondolok, hanem a mindenkori szakszervezetekre, tehát az egész magyar szakszervezeti mozgalomra. Ezért mi érdekeltek vagyunk egy ilyen munka elvégzésében, de csakis pontos tulajdon-eredet vizsgálat után, és ebben az értelemben támogatjuk ennek a munkának a beindulását. Ezzel függ össze az is — és ezzel befejezem —, hogy saját vagyonúnkról miért nem adtunk, miért nem tudtunk minden szempontból részletes tájékoztatást adni? Részben azért, mert úgy gondolom, a szakszervezeti tagságnak tartozunk elszámolással — az előbb mondottakból következően —, részben pedig azért, mert egy sor kérdés nem tisztázott, illetőleg hosszú időt és nem kevés pénzt jelent a tényleges vagyoni felértékelés munkájának elvégzése. Ugyanúgy, ahogy az anyagban benne van, a könyv szerinti értékeléssel nem sokra megyünk. Utolsó megjegyzésem tisztelt Parlament. Támogatom, hogy fogjuk meg a költségvetés forintjait. Fogjuk meg mindazt,.amit üdültetésre és másra is fordítunk. De ezt akkor végezzük teljes körűen. Úgy gondolom, amikor költségvetésből támogatott üdülőkről beszélünk, akkor a teljes költségvetési szféra saját üdülőit is bele lehet ebbe vonni, azok is költségvetési forintból épültek. A kettő között az a különbség, hogy míg a szakszervezeti üdültetésben vélhetően — sőt bizonyíthatóan — van tagdíj, a másikban nem lehet. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm. Hámori Csaba kért szót.