Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-62

5119 Az Országgyűlés 62. ülése, 1989. október 20-án, pénteken 5120 nák ezek a páholyban ülő képviselők a lábukat, ha hagynák őket. De nem fogják hagyni. Elsősorban és mindenekelőtt a saját pártjuk fogja őket majd noszogatni. Azt gondolom tehát, hogy mindezeket itt figyelembe kell venni, amikor arról beszélünk, hogy van választókerület, meg egyéni jelölt, hogy listás jelölt van, hogy van vidék stb. Ezek itt, innentől kezdve a párttörvény alapján, az alkotmánymódosítás alapján, és egy következő választás során, majd azt követően is mind-mind más módon fognak jelentkezni, mint ahogy ezt eddig megszoktuk. Király Zoltán tegnap nagyon meggyőző érvekkel szólott erről. A második dolog, amihez szólnék: szóba került itt a nemzetiségeknek és az egyházaknak a kérdése. Nemcsak szóbakerült, hanem fel is erősödött ez. És azt gondolom, hogy méltán. Én már az előadói beszédben is utaltam arra, hogy ez látnivalóan nagyon fontos és olyan kérdés, ami iránt nem lehet közömbös senki sem, akinek a döntéshez köze van. A nemzetiségek és az egyházak képviseletének az ügyét nem szabad engedni, hogy elakadjon a pillanatnyi pártharcok közepette. Jakab Róbertné, Márk György, Schöner Alfréd beszélt erről. Én azt hiszem, hogy ez nemcsak hogy nem kívánatos, de megengedhetetlen is lenne Magyarországon, ahol mi oly érzékenyek vagyunk erre. Többféle megoldás vetődött fel, hogy vállalják a pártok a listaállításnál, az élrehelyezéssel ráadásul. Az előadói beszédemben magam is erre a lehetőségre utaltam. Itt a vitában Koltai Imre említette ezt nagy hangsúllyal. Felvetődött egy másik lehetőségként, hogy a nemzetiségi szövetségek, mint társadalmi szervezetek, de tulajdonképpen pártjoggal szerepeljenek és jelöltessék magukat, miként a Hazafias Népfront ezt tenni fogja, Huszár István beszélt róla. Vagy pedig kellene egy második kamara, egy felsőház, ahol megoldható lenne a nemzetiségeknek és az egyházaknak a képviselete. De a mostani alkotmányozási stádiumban ez nem nyert elfogadást, és felsőház most nincs. így jött azután egy, mindnyájunk által örömmel üdvözölt negyedikként Juhász Ferencnek az a javaslata, ami sokáig megvalósíthatónak is tűnt, hogy 12-vel emelje fel az Országgyűlés a képviselők számát, méghozzá úgy, hogy kooptálással bővítse az Országgyűlés tagjainak a létszámát, és ezt az egyházak, illetve a nemzetiségi szövetségek kijelölt képviselői foglalják el. Erről azonban körültekintő vizsgálat alapján kiderült, hogy több szempontból is alkotmányellenes. Nem oldható meg azért, mert az Alkotmány az egyházakkal kapcsolatban úgy rendelkezik, hogy valamennyi egyház teljesen egyenjogú szerepet kell hogy élvezzen, tehát itt semmiféle különbségtétel nem tehető; a nemzetiségi szövetségekkel kapcsolatban pedig az az akadály marad fenn, de ez egyébként mindkét területre érvényes, hogy az Alkotmány a választásokkal kapcsolatban általános és alkotmányos elvként mondja ki, amin ezzel a törvénnyel nem lehet módosítani, hogy a választások közvetlenül történnek mindenféle képviseleti testületben. Ilyen előzmények után most már, ami lehetőségként itt fennmarad, az az, hogy végig kell gondolni és előkészíteni a tisztelt Ház működési rendjét, a házszabályt és azt módosítani úgy —, ez jogilag teljesen megoldható —, hogy vagy minden ülésszakra, vagy pedig azokra a tárgysorozatokra, amelyekben a nemzetiségek és az egyházak érdekeltsége kézenfekvő, az ő képviselőjüknek a jelenlétét felszólalási joggal is biztosítani kell. És végül a harmadik, amit itt szeretnék mondani, ez most már a 4. § számaihoz kapcsolódik, tehát a bűvös 152—152 és 70-es számhoz, aminek én a tartalmát, jelentését, már nem ismétlem. Kérem szépen, ne vegyék rossznéven, ha itt hivatkozók arra, hogy én jogász vagyok, ez idő szerint miniszter és semmiképpen nem vagyok matematikus. Dehát ne is tekintsük ezt úgy, mert sajnos nem tudtunk szabadulni tőle, se itt, se a bizottsági üléseken, az eszmecserékben, hogy itt ide-oda rakosgatunk számokat, innen elveszünk, oda hozzáadunk valamit, osztunk és szorzunk, bár meg kell mondani, hogy ezt is kell, ezt nem lehet nélkülözni. Azonban most patikamérlegen méricskélni, hogy mit jelent 50 százalék, 51 százalék, 49 százalék, vagy 60 százalék, esetleg 40 százalék, ez a végén — én azt hiszem — semmire sem visz. A lehetséges kompromisszum, ami ebben az ügyben elképzelhető, ami figyelembe veszi a politikai, jogi és a számolási rendszereket is az az, hogy az egyéni választókerületek létszámát az Országgyűlés emelje fel 152-ről 176-ra, úgy, hogy a megyei listán a 152 maradjon érintetlen, az országos lista pedig csökkenjen 58-ra. Tehát ily módon az innen elvett 12-t még 12-vel megemelve, összesen 24-gyel, növekedne az egyéni választókerületek száma, s lenne 176 az Országgyűlés összlétszáma pedig 386 fő. Ezt a módosítást a Kormány helyesnek, elfogadhatónak tartja, de elfogadhatónak tartja az ellenzéki kerekasztal és a harmadik oldalnak a Parlamenten kívül jelenlévő képviselője is. Ha ezt az Országgyűlés így nem tudja elfogadni, bár én ezt ajánlom, akkor arra az esetre felvetem, mint egy távolabbi és egy bizonytalan, de egyébként megvalósítható lehetőséget, hogy az Országgyűlés fogadja el az egész beterjesztett törvényjavaslatot a kiosztott módosításokkal, a 4. §-nak pedig legyen egy olyan módosított szövege, hogy az egyéni választókerületek, a megyei lista, illetve az országos lista ügyével kapcsolatos számszerűségekkel és ezeknek a szerepkörével kapcsolatban egy külön törvény rendelkezzék. De még egyszer mondom, hogy én első helyen az előbbi variációt támogatom. Tisztelt Országgyűlés! Ezzel be is fejezem a beterjesztett javaslatok fölötti végső érvelésemet és most Széchenyi után Kossuthot hadd idézzem: „Amit ama láthatatlan, kézzel foghatatlan, de annál hatalmasabb agitátor, a korszellem csinál, arra nem kell tervezés, az magától jön, de a korszellem az nem jön magától." Én úgy látom a padsorokban ülőkre tekintve, hogy nem tétovaságból, nem bizonytalanságból, hanem éppen a felelősséget érezve, az aggályokat és a megszívlelendő javaslatokat is előadva, a tisztelt Országgyűlés a korszellemnek lesz a támogatója. Kérem, szavazzanak bölcs belátásuk szerint. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen a miniszter úr válaszát. Kedves képviselőtársaim! Kállai Ferenc kért szót.