Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-62

5115 Az Országgyűlés 62. ülése, 1989. október 20-án, pénteken 5116 azok, akikért ő tette, vele ezt teszik, majd visszament a pozsonyi Diétára, s ott újra követelte a jobbágyfelszabadítást és a közteherviselést. 1848 áprilisában, az a rendi Országgyűlés, amely még hordozója volt minden előző korszak privilégiumának, megszavazta az összes privilégium eltörlését, megszavazta a jobbágy-felszabadítást és a közteherviselést. En úgy hiszem, nekünk nem a IV. orosz állami Duma a méltó elődünk, hanem az utolsó rendi Országgyűlés. S ha erre gondolok, akkor már valóban vádoljanak bár retorikai fordulatokkal, az egyébként radikális, de ezen ügyben szelid lelkű Kossuthot szeretném idézni, aki azt mondta: „Nem az az okos politika, amelyik ellenáll az elkerülhetetlennek, hanem amelyik elébe megy annak". Kérem, belátásuk szerint döntsenek. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen az államminiszter úr hozzászólását, most dr. Horváth István belügyminisztert illeti a szó válaszadásra. DR. HORVÁTH ISTVÁN belügyminiszter: Tisztelt Országgyűlés! Itt van előttem Széchenyi István egy mondása, amit én felidézek: ,,Nem elég mai időkben törvényeket írni, de azok iránt szimpátiát is kell gerjeszteni." Él még bennem a remény és talán még meg is erősödik, hogy nem volt hiábavaló az igyekezet, amit itt a tisztelt képviselők a beterjesztett napirend feletti vitában mutattak. Mert nem rontó, hanem éppen jobbító szándékot éreztem ki belőle, és hiszem hogy Önök itt többséggel, a megjegyzéseket is figyelembe véve, elfogadják a beterjesztett javaslatot. Ezért én úgy gondolom — elnézést, hogy ha itt a tegnap felidézett regény címénél fordítok —, hogy Önök nem zűrzavaros érzelmek alapján, hanem — ahogy Pözsgay Imre kollegám utalt rá —, bölcsen fognak majd dönteni. A jogi bizottság tegnap este és ma reggel is ülést tartott. Emlékeztetem Önöket arra a jelentésre, amit korábban, az ülés kezdetén már kiosztottak, s a bizottsági előadóként szóló Kereszti Csabának az érvelésére, amelyek történelmileg, politikailag is, jogilag is szakszerűek, világosakés helytálló gondolatokat ébresztettek fel, alátámasztva a Kormány nevében tett előterjesztésemet. A kiosztott anyag megfelelő állásfoglalásokat is tartalmaz a módosításokkal kapcsolatban. Személyesen nagyon színesnek, gazdagnak tartom azoknak az észrevételeknek a sorozatát, amelyeket itt a felszólaló tisztelt képviselőktől hallottunk. Ezek között sok elfogadható észrevétel van, úgyhogy én valamenynyi képviselőnek megköszönöm a vitában való részvételét. A vita során többen említették miniszterelnökünknek az Országgyűlés szeptemberi, majd pedig a mostani ülésszakán mondott beszédét, és gondolatait. Ő utalt arra: a Kormány vállalta azt a fontos szerepet, hogy a napirenden lévő sarkalatos törvényeket, köztük az országgyűlési képviselők választásának rendjére vonatkozó szabályokat, s azután majd — ami követi — a köztársasági elnökválasztásával kapcsolatos szabályokat is előkészíti és beterjeszti az Országgyűlés elé. Áz is elhangzott, hogy ezt a szerepet nem egyszerűen a politikai egyeztető tárgyalásokon született megállapodás végrehajtásának tekinti, hanem annak, hogy a Kormány a saját felelőssége szerint szolgálja a társadalmi, gazdasági válságból való kiút keresését, hogy a Kormány a békés átmenet keretében utat nyisson a többpártrendszeren alapuló demokratikus jogállam kialakulásához, és hogy ennek politikai és jogi feltételeit megteremtse. Ezért kérem a tisztelt Országgyűlést, ilyen alapon tekintsen a javaslatra, amely véleményem szerint elfogadható és kompromisszumos megoldás. Ebben az átmeneti korszakban, amelyben élünk, a Kormánynak, az Országgyűlésnek egyaránt közös és fontos feladata, hogy értelmes kompromisszumokat találjon, amit közösen alakítunk ki, és ami a társadalom számára is megfelel. A nemzeti kerekasztal — hivatalos nevén a politikai egyeztető tárgyalások — nem azért ülésezett és jutott megállapodásra az én felfogásom szerint, hogy az Országgyűlést kikerülje, hanem azért, mert nincsenek letisztult politikai erőviszonyok Magyarországon, és ilyen körülmények között a békés átmenetet egyetlen politikai erő, az eddig működő és a még most is működő politikai intézményekkel megoldani elégségesen nem tudja. Az Országgyűlésben a tisztelt jelenlevő képviselők magától értetődően szuverén döntést hoznak. Szabadon és belátásuk szerint döntenek. Furcsa szerepzavar volna — bár meg kell mondani bizonyos mértékig van ilyen szerepzavar —, ha én most a Kormány nevében és belügyminiszterként ideállnék Önök elé agitálni a jelenlegi képviselőket, a felszólalók többségét is, hogy fogadják el az idézőjelbe tett, de valóságosan is létező ellenzéknek a javaslatait. Ehhez szeretnék két dolgot hozzáfűzni. Az egyik, ez a vitában is elhangzott, hajói emlékszem Mayer Bertalan szólott róla, hogy az ellenzéki kerekasztal álláspontja és nézete jogilag a Parlamentre nem kötelező. Ez természetes, így van, igaz. De ez a kérdés tisztelt Országgyűlés itt és most nem pusztán jogi kérdés. Ez politikai kérdés. És azt kell mondjam, hogy az ellenzéket, vagy az ellenzéki kerekasztalt lehet szeretni, vagy nem szeretni — megjegyzem nem is kell, hogy mindenki szeresse —, de tudomásul nem venni, azt az egyet nem lehet. Kérem szépen, aki ma ezt nem veszi tudomásul, azt gondolom, az ne foglalkozzon a politikával. Tehát a politikai egyeztető tárgyalásoknak az állásfoglalásai, az ottani megállapodások itt a Parlamentben nem kötelezőek. De én kérem, vegyék figyelembe azt a helyzetet, amelyik létrehozta a nemzeti kerekasztalt, és amelyik létrehozta a politikai egyeztető tárgyalásokat. Ezzel a helyzettel szembe kell nézni és ez kötelező. Annyit még hozzáfűznék az elmondottakhoz: sem a Kormánynak az eredeti javaslata, sem pedig a most kiosztott, a bizottság által is elfogadhatónak tartott módosításokkal elkészített javaslata nem az ellenzéknek a javaslata, hanem az MSZMP, illetve most már az MSZP, valamint az EKA, az ellenzéki kerekasztal, és a harmadik oldal közös állásfoglalása. És ami itt van