Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-62

5113 Az Országgyűlés 62. ülése, 1989. október 20-án, pénteken 5114 ELNÖK: Jó reggelt kívánok képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Munkánk folytatása előtt két dolgot szeretnék bejelenteni. Az egyik az, hogy Németh Miklós miniszterelnök és az egyházakat képviselő kollégáink az országos egyházügyi tanácskozáson vesznek részt, ezért nincsenek a teremben. A másik bejelentenivalóm, hogy miniszterelnökünk a középső bejáratnál talált egy jegygyűrűt, a szünetben nálam átvehető. (Derültség.) Kedves Képviselőtársaim! Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásával folytatjuk munkánkat. Tegnap este és ma reggel a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság megvitatta az újabb módosító javaslatokat. A tegnap esti bizottsági ülés állásfoglalását a 312-es számú jelentés tartalmazza, ezt képviselőtársaim megkapták. A ma reggeli bizottsági ülés állásfoglalásáról szóló jelentés most készül, ennek a sorsára később visszatérek. A bizottság szóbeli kiegészítést nem kíván tenni. A határozathozatal előtt hallgassuk meg a vita összefoglalóját, még előtte azonban Pozsgay Imre államminiszter kíván szólni. Őt illeti a szó. POZSGAY IMRE államminiszter: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Fontos, nagyjelentőségű döntés előtt állunk, és senki nem mondhatja, hogy éppenséggel kedvünkre való ez az állapot. Kedvtelenség és az elkeseredés jelei tapasztalhatók a tisztelt Házon, s mindannyiunkon, akik valamiféle felelősséget érzünk azért, ami itt ma és a közeli jövőben történni fog. Elhangzottak itt érvek, ellenérvek, a Kormány álláspontját ismerik, újabbakkal én nem toldhatom meg a mondanivalómat. A magyar közéletben egyébként is már egy újabb retorikai fordulat is szóba került, márpedig az, amelyik elítéli a retorikát. Általában azt szoktuk retorikusnak nevezni, akinek érvei elég hatásosak, de nem értünk vele egyet. Ezért én valóban törekszem most elkerülni az ilyen fordulatokat, s néhány információt elmondani, ahhoz, hogy közös felelősséggel az e héten folytatott ülésszak szellemének megfelelően dönthessünk. Mindenekelőtt arra szeretnék emlékeztetni, hogy ez a választási törvénytervezet kemény politikai küzdelmek eredményeként került az Országgyűlés elé. Tudom, ezt az érvet is hallhatták a Kormány képviselőinek expozéjából. Mégis, valami ehhez még hozzátartozik. Próbáljunk szemléletileg beleilleszkedni a már elfogadott és éppen általunk jóváhagyott Alkotmány szellemébe, és újra végiggondolni, hogy különös politikai okok, s a válság sajátos következményeként a Parlament olyan körülmények között hoz döntést, hogy döntése nemcsak a Ház belső ügyrendje szerint születik, hanem más politikai erők is részt kértek ebből a döntésből. Még valamit. Ha elfogadja a tisztelt Ház a Kormány által előterjesztett javaslatot, akkor valóban a békés átmenet azon erőivel fog össze, amelyek, pártharcok ide vagy oda, önmegmérettetés ide vagy oda, felül tudnak emelkedni pártszempontjaikon és együttműködést ajánlottak föl aláírásukkal, támogatást a békés átmenethez. Mondhatnám úgy is, hogy ennek a megállapodásnak a szellemében gondolkodva nem a tisztelt Ház lealacsonyítása, hanem emelkedése következik be. Még valamit ehhez. Ugyancsak szemléleti okokból kell megemlítenem azt ugyanis, hogy az új választási törvénytervezet szerint ez másféle Parlament lesz, mint amilyenben jelenleg vagyunk. A kérdés az, hogy abból a kristálygömbből, amibe bezártuk magunkat, ki tudunk-e lépni, tudunk-e találni egy olyan archimedesi pontot, amelynél a nemzet a talpkŐ és arról a pozicióról ránézve erre a tervezetre és önnön elkötelezettségeinket néhány pillanatra felfüggesztve, dönteni tudunk. Tudniillik — s ez a következő információ — ha alapvető kérdésekben megmásítjuk a törvénytervezet előterjesztését, az abban szereplő paneleket, abban az esetben összeomlik a politikai megállapodás. Ez elhangzott már az Alkotmány vitájában is, meg kell ismételnünk ez esetben is. Efölött lehet rosszallásunkat kifejezni. De már napok óta tapasztaljuk, hogy nem az a dolgunk, hogy jó és rossz között válasszunk. Egyetlen esélyt, lehetőséget adott nekünk a történelem, hogy a kisebbik rosszat válasszuk. Jelen esetben a nemzeti felfordulás helyett a nemzeti kibontakozást, annak gyötrelmes és néha megalkuvásokkal is együttjáró formáját. Hivatkoztak az angol politikai példára: ott kétpárti gyakorlat van és azt is kritizálják, mint olyat, ahol a választók akarata mindvégig elvész. Itt pedig többpárti politikai küzdelem van, amely csak ebben a választási formában fejeződhet ki. Ezt kérem megérteni. S mégegyszer mondom, félretenni olyan megfontolásokat, amelyek még ebben a kristálygömbben születtek, ahova bezárva élünk itt egy régi koncepció jegyében. S ha már ezt elmondhattam, egy profánabb hasonlattal is élhetek. Ez az előterjesztés, az itt szereplő törvénytervezet tojásrántotta. De itt sokan a tükörtojást szeretik. Rántottából nem lehet tükörtojást sütni, ahoz másik tojás kell. Tehát ha ezt nem fogadja el az Országgyűlés, elakad az egész törvényhozási folyamat, s hétfőn itt, 23-án nem a nemzeti megbékélésre fognak utalni, hanem arra, hogy folytatódik a párt-állam rendszer, hiszen nem tudtunk fölé emelkedni annak a törekvésnek, annak a gondolatnak, aminek a jegyében elkezdtük a törvényhozást. Elnézést. Ha már történelmi érveket emlegettem, akkor hadd mondjam el, hogy itt fenkölten, az első napon, napokban, amíg talán a távolságtartás is nagyobb lehetett, előttünk lebegett egy jó magyar példa, a 48-as utolsó rendi Országgyűlés. En két példát szeretnék említeni. Az egyik ez lenne, a másik egy távolabbi tájról. Európa legreakciósabb Parlamentje volt a IV. orosz állami Duma, amely vonakodott az utolsó percig jóváhagyni a már rég megérett feladatok teljesítését. S azután jött az utca és öt perc alatt jóváhagytak minden forradalmi törvényt. S példaként én mégis az utolsó rendi országgyűléshez nyúlnék vissza, mert az nekünk méltó elődünk lehet, ha asszerint cselekszünk. Kölcsey Szatmár megye követeként a pozsonyi Diétán követelte a jobbágy felszabadítást, a közteherviselést. Eközben a türelmük végére ért parasztok ott a szatmár-beregi tájon már felgyújtották a kastélyokat, letiporták a vetéseket, s Kölcsey hazament, zokogva látta mindezt, hogy