Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.
Ülésnapok - 1985-61
5049 Az Országgyűlés 61. ülése, 1989. október 19-én, csütörtökön 5050 tapasztalatukat és nem utolsósorban a valóságban, a realitásban gyökerező gondolkodásmódjukat fájdalmasan fogja nélkülözni a Parlament. Az elmondottakból — gondolom — világos, hogy én ezt a törvényjavaslatot nem tartom jónak. De az állampolgári és képviselői felelősségérzet azt mondatja velem, hogy a sarkalatos törvények együtteséből nem lenne helyes most kiemelni ezt a törvényt. Ez fékezné az átalakulás lendületét és beláthatatlan következményekkel járna. Tudomásom szerint a törvényjavaslathoz számos képviselőtársam módosító indítványt nyújtott be. Vitassuk meg, és próbáljunk javítani a törvényen annyit, amennyit csak lehet. Hadd fejezzem be a bevezető képpel; az apaságot — azt hiszem — továbbra sem fogjuk szívesen vállalni, de ha már megszületett a csecsemő, hadd éljen! (Derültség és taps.) ELNÖK: Köszönöm Király Ferenc hozzászólását. Következik dr. Südi Bertalan Bács-Kiskun megye 12. választókerületének képviselője. DR. SÜDI BERTALAN: Tisztelt Országgyűlés! Tanulmányozván az országgyűlési képviselők választását majdan szabályozandó törvényjavaslatot, úgy ítélem meg, hogy e dokumentum a mostani ülésszakon tárgyalandó anyagok közül a legalaposabb munkák egyikének tekinthető. Készítői szinte minden olyan lényeges szempontra ügyeltek, melyek szabályozásával a törvényhozás jövőbeni tagjai törvényes úton történő mandátumhoz juttatásának feltételeit maradéktalanul megteremthetik. Az anyag egyetlen kifogásolható gyengéjének a 4. szakasz (2) bekezdése tűnik számomra, mely rendelkezésből arra következtetek, hogy a törvényjavaslat a hatalmon osztozkodni szándékozó pártok érdekeit tartja teljes egészében szem előtt, vagyis a választópolgárok millióinak érdekére szinte egyáltalán nincs tekintettel. Mire alapozom elmarasztaló véleményemet? Arra, amit a több mint négy képviselői munkásságom alatt tapasztaltam, s ami az állampolgárok jogos igénye. Nevezetesen: hogy a választók a képviselőjüket személyesen ismerhessék, élő kapcsolatot tarthassanak vele, gondjaikkal — ha szükséges — hozzáfordulhassanak, nyilván a képviselő legfontosabb munkája a törvényhozásban való aktív részvétele mellett. Az 1985-ös választások eredményeként 352 egyéni választókerületi képviselőt választott az ország felnőtt lakossága. 35-en lettek központi listán a törvényhozás tagjai. Ez a megoldás — már mint az egyéni választókerületek túlsúlya — nagyban-egészében lehetővé tette az olyan nagyságrendű választókerületek létesítését, amelyek polgárait a megválasztott törvényhozó követelményszerűen képviselhette. A választással kapcsolatos mostani törvényjavaslat azonban lényegesen eltér a korábbi választópolgárközpontú megoldástól, s — miként tudjuk — az előző 352 helyett mindössze 152 egyéni választókerület létesítését ajánlja. A többi mandátum elnyerését területi és országos listán teszi lehetővé. E megoldással az egyéni választókerület korábbi mintegy 30 000-es létszámát közel 70 000-es létszám váltja fel, melynek következtében a képviselő gyakorlatilag személytelenné válik választói számára. A feladatok ilyetén megnövekedése és azok ellátása közötti lényeges ellentmondást többen azzal látják feloldhatónak, hogy a képviselői munkát kizárólag az országos ügyekben való közreműködésre, a törvényalkotói tevékenység végzésére szűkítik le, holott gyakran tapasztaltam, — gondolom, nem vagyok ebben egyedül — hogy a helyi közösségek és állampolgárok számára a saját, vagy személyes ügyek többnyire fontosabbak az úgynevezett nagypolitikánál. Bármilyen furcsán hangozzék: a választók az ilyen gondok megoldásában való készségünk, hajlandóságunk szerint minősítenek bennünket elsődlegesen. Persze az olyan szempont sem mellékes, amelyet igen gyakran hangoztatnak manapság: a személyiség hitelessége, a képviselőségre pályázó tekintélye. Meggyőződésem, hogy igazából az egyéni választókerületi rendszerben jutna érvényre a személyiség választók által történő minősítése. Ezért — miként a jogi bizottság előadója is rámutatott —javaslom, hogy a tervezett 374 képviselői helyre legalább 300-an egyéni választókerületi képviselőként, 74-en pedig országos lista alapján kerüljenek. Kérem javaslatom megfontolás tárgyává tételét. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm a hozzászólást. Következik dr. Papp Elemér, Zala megye 4. választókerületének képviselője. DR. PAPP ELEMÉR: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bármennyire is tiszteletben tartom a politikai egyeztető tárgyalások általam sem lebecsülendő eredményeit, élve a vonzó lehetőséggel, amelyet az Országgyűlés megtisztelő nyilvánossága jelent, választóim megbízatásának eleget téve, de nem utolsósorban saját lelkiismeretem és meggyőződésem kényszerétől hajtva legyen szabad néhány megjegyzést tennem. Gondolkozásmódunkban, cselekvéseinkben feltételes reflexként élnek a körülöttünk lévő világ eseményeire való reakciók több évtizedes beidegződései és válaszként fogalmazódik meg a vélemény a törvényjavaslat megismerésekor: „Már megint a fejünk felett döntöttek, éppen az érdekelteket zárták ki, részvételük nélkül minősítve vágyaikat és cselekvőkészségüket!" Most nemcsak arra gondolok, hogy legitimnek, vagy nem legitimnek tartják a magyar Parlamentet. Sokkal inkább arra, hogy vajon milyen erkölcsi alapon sajátítja ki a nemzet politikai cselekvő készségét néhány embrionális állapotban lévő, és egy, a tárgyalások idején már teljes mértékben hitelét és morális erejét elvesztett párt? Miért akarja a nemzet egészére az úgynevezett politizáló pártok közüli választás lehetőségét ráerőltetni? Milyen morális alapon akar minden kinyilvánított jog- és kötelességegyenlőség ellenére két másik listán gyakorlatilag alig ismert, vagy ismeretlen jelöltekközül választatni? Ezzel mintegy bianco csekket kiállítva a pártok számára. A csöndes többség számára, az adófizető állampolgár számára mégiscsak az egyéni választókörzet jelent kapcsolatot az általa választott képviselővel.
