Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-61

5025 Az Országgyűlés 61. ülése, 1989. október 19-én, csütörtökön 5026 tette fel, hogy mit vár a város Országgyűlési képviselőjétől, erre egyértelműen és majdnem kizárólagosan azt a választ adta, hogy érje el a város politikai rehabilitációját. Még ennél is inkább jelzi ennek a fontosságát, hogy az MSZMP —, most már MSZP — kongresszusán a város küldötte hozzászólásában egy-két mondat erejéig szintén fontosnak érezte ezt a témát felvetni. Hogyha ez ilyen fontos és azzal a város minden politikai szervezete és egyéb szervezete egyetért, majd pedig a városi tanács határozatban kért fel arra, hogy ezt a kérését az Országgyűlésnek tolmácsoljam, annak bizonyosan van valami komoly múltja. Az ország településeit, egyes településtípusokat, csoportokat, vagy régiókat az elmúlt 40 évben érték olyan hátrányos döntések, amelyek miatt nehéz helyzetbe kerültek. Azonban nem hiszem, hogy volna még az országban egy olyan település, amely az elmúlt 40 év első felében olyan hátrányos politikai megkülönböztetésnek lett volna kitéve, mint Esztergom városa. Azoknak a bélyegeknek, amelyeket akkor kapott : hogy klerikális város, reakciós város, nyomait máig sem sikerült magáról letörölni. Ezeknek a döntéseknek a gazdasági hatásai máig is kísérik. A város politikai és egyéb szervezeteinek a kérése sokplénumonhangot kapott. Az Országgyűlés elnökének, dr. Szűrös Mátyás úrnak is több nyílt levelet küldtek ennek az indítványnak a támogatására. Magam ezek után a kulturális bizottság ülésén még szóban terjesztettem elő indítványomat indokaimnak szóbeli ismertetésével. Ez a bizottság elsöprő többséggel támogatta az indítványt, s az ott jelen levő Kilényi igazságügyminiszter-helyettes úr is kedvezően fogadta. A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság ülésén erre az indítványra a második nap délutánján került sor. A bizottság meglehetősen fáradt és türelmetlen volt, hosszabb vita nem alakult ki róla, és nem az indokaimat cáfolták, hanem elsősorban azokat a praktikus indokokat hozták fel ellene, amelyekről Horváth Jenő képviselő úr a bizottság előterjesztésében szólt. Ehhez hozzá kell tennem: ha elolvassák indoklásomat, akkor abban még azt írtam, hogy a város egyenlőre nem tudja biztosítani az intézmény elhelyezését. Ehhez képest azt a változást kell bejelentenem, hogy szóbeli megbeszélések alapján erre is van lehetőség; a városban két évvel ezelőtt átadott kitűnő és most már igen nagynak tűnő MSZMP, illetve tömegszervezeti székház, amely alkalmas egy ilyen intézmény elhelyezésére, és rendelkezik azzal az infrastruktúrával is, amelynek a biányáról a bizottság előterjesztésében számot adott. Csalódás volt számomra, hogy az Ellenzéki Kerekasztal ott jelenlévő képviselője, amikor erre vonatkozó véleményét kikérték, ugyan elismerte, hogy NyugatEurópában van erre példa, nevezetesen az NSZK-ban Karlsruheban van az Alkotmánybíróság, de ugyanakkor azt is elmondta, hogy ott egészen más a helyzet, mert az egy szövetségi állam, és ott amikor ez létrejött két szövetségi tartomány összevonása után — Baden és Würtenberg összevonása után — Karlsruhe mintegy kárpótlásul kapta meg az Alkotmánybíróság elhelyezését. Úgy látom, hogy ez az érvelés inkább az én indítványomat támasztja alá, mint annak cáfolatát adja. Ha végig nézik érveimet, azt kell mondanom, hogy a bizottság tulajdonképpen egyik érvemet sem cáfolta. Mert lehetett volna azt mondani, hogy ezeréves államiságunknak, történettudatunknak az alátámasztására nem ez a legjobb eszköz. Vagy azt, hogy István király Imre herceghez írt intelmei nem tekinthetők az ország első Alkotmányának, és azok erkölcsi tartalma a mai napig már nem érvényes. De ezt nem mondta senki, mert nehéz lett volna mondani. Lehetett volna azt mondani, hogy ez az elképzelés nem illeszkedik bele szerves jogfejlődésünk hagyományaiba, azonban ezt nehéz lett volna cáfolni, hiszen az esztergomi érseknek ehhez hasonló jogosítványa egészen 1949-ig fönnállt. Lehetett volna azt is mondani, hogy a vidék megjelenítése a közhatalomban ilyen módon nem fontos dolog, vagy ezt majd éppen a soron következő önkormányzati törvényben kell megjeleníteni. Vagy pedig azt is lehetett volna mondani, hogy az Alkotmánybíróság függetlenségének deklarálása, amely a 12. §-ban jelenik meg, ilyen módon nem támasztható alá. A negyedik szempontról, a város rehabilitációjáról lehetett volna azt mondani, hogy ilyen dolog egy-egy település esetében nem fontos, ezt más módon kellene eldönteni. Egy dolgot viszont nem lehet mondani tisztelt Képviselőtársak, hogy engem érvelésemben valamilyen egzisztenciális szempontok vezettek volna. Befejezésül engedjenek meg még valamit. Én ugyan nem sűrűn vettem részt —, illetve gyakorlatilag majdnem soha — bírósági tárgyaláson, csak a televízióban, filmekben láttam ilyeneket. Nem tudom milyen egy ilyen tárgyalásnak a hangulata, feszültsége, csak ahogy indirekt módon megismerhettem. Valószínűleg, mint minden szakma esetében, ez egy szakmai jellegű dolog és ehhez nem szükséges különleges hangulat, nem szükséges a hely szellemének fennköltségé bár az az érzésem, egy ilyen nagy fontosságú testületnél, ahol az Alkotmányt kell értelmezni és ennek szellemében dönteni, talán a hely szelleme is fontos. De miután bíróságon nem voltam, csak egy rossz hasonlatot tudok mondani. Én egy nem is nagyon névtelen kamarakórusnak vagyok hosszú évek óta énekese. Ezért elmondhatom Önöknek azt: énekeltem már a Zeneakadémia nagytermében is — Kórusban természetesen — és énekeltem az Árpádházi királyok várban levő esztergomi kápolnájában. Egy gregorián dalt elénekelni a Zeneakadémián és az Árpádházi királyok kápolnájában nem ugyanaz a dolog. Sokkal jobb Esztergomban elénekelni. (Derültség, taps.) És én úgy hiszem, talán az Alkotmánybíróság tisztelt, nagyrabecsült tagjai számára sem lesz mindegy az, hogy valamelyik belvárosi épületben hozzák meg döntéseiket, vagy pedig éppenséggel az Árpádházi királyok, vagy pedig Vitéz János esztergomi érsek termében, ahol a falon ötszáz éves freskók vannak, a négy erénynek a freskója, közöttük Justitiának, az igazság istennőjének freskója. Ezért kérem Önöket, hogy indítványomat ezek figyelembevételével szíveskedjenek elbírálni és eszerint dönteni. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Több felszólalásra jelentkező nem lévén, a részletes vitát lezárom. Megkérdem a törvényjavaslatot beterjesztő minisztert, dr. Kulcsár Kálmánt, kíván-e szólni?