Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.
Ülésnapok - 1985-60
4979 Az Országgyűlés 60. ülése, 1989. október 18-án, szerdán 4980 A tegnapi nap folyamán Kulcsár Kálmán miniszter expozéjában jelezte, hogy nem tudja elfogadni a bizottság és Séra János javaslatát, ezért az esti bizottsági ülésen egy új változat került elfogadásra, most már Séra Jánossal, a bizottsággal és a miniszterrel egyetértésben, amely a két anyagban szerepel. Kovács László képviselőtársam azonban a javaslatát fenntartja. A bizottság, Séra János és a miniszter által elfogadott szöveget Kovács László javaslata szó szerint tartalmazza, azzal a különbséggel, hogy Kovács László javaslata az 1. és a 4. bekezdés tekintetében szövegkiegészítést tartalmaz. Tehát a szavazást a következőképpen javasolom. Először megkérdezem, hogy az Országgyűlés elfogadja-e azt a változatot, amelyben a képviselő, a miniszter és a bizottság egyetért, s utána megkérdezem, hogy egyetért-e azzal, hogy ez a változat kiegészüljön azokkal a módosító javaslatokkal, amelyeket Kovács László hozzá kíván tenni. Tehát először kérdezem az Országgyűlést: elfogadja-e azt a változatot, amelyben Séra János képviselő, a bizottság és a miniszter egyetért? Kérem, erről szavazzunk. {Megtörténik.) Megállapítom, hogy ezt a javaslatot az Országgyűlés 343 szavazattal elfogadta. Most megkérdezem: egyetért-e az Országgyűlés azzal, hogy ennek a szakasznak az 1. és a 4. bekezdése azokkal a kiegészítésekkel módosuljon, amelyeket Kovács László is javasol? Hozzáteszem, hogy Kovács László javaslataival sem a miniszter, sem a bizottság nem ért egyet. Kérdezem az Országgyűlést: egyetért-e a kiegészítésekkel? Kérem, szavazzunk. (Megtörténik.) Kovács László javaslata 61 igen szavazatot kapott, tehát azt az Országgyűlés nem fogadta el. 66-os szám alatt szerepel a bizottság javaslata, amely az Alkotmány 70/C szakasza után egy kiegészítést tartalmaz. A bizottság javaslatával a miniszter egyetért. Kérdezem az Országgyűlést: elfogadja-e a javaslatot? Kérem, szavazzunk. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a javaslatot 334 szavazattal elfogadta. A 67-es pont alatt szerepel ugyancsak a bizottság módosító javaslata, amely az Alkotmány 70/D szakaszának első bekezdésére vonatkozik. A miniszter egyetért a bizottság módosító javaslatával. Kérdezem az Országgyűlést: elfogadja-e azt? Kérem, szavazzunk. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a javaslatot 276 igen szavazattal elfogadta. A 68-as pontban megfogalmazott javaslatot a bizottság terjesztette elő, és az az Alkotmány 70/E szakaszának 1. bekezdésére vonatkozik, és amellyel a miniszter egyetért. Kérdezem az Országgyűlést: elfogadja-e ezt a módosító javaslatot? Kérem, szavazzunk. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy a javaslatot az Országgyűlés 338 szavazattal elfogadta. A 69-es pont a bizottság módosító javaslatát tartalmazza, amely az Alkotmány 70/F szakaszának 2. bekezdését érinti. A miniszter egyetért vele. Kérdezem az Országgyűlést: elfogadja-e a javaslatot? Kérem, szavazzunk. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 329 szavazattal elfogadta a javaslatot. A 70-es pont a bizottság módosító javaslatát tartalmazza, amely az Alkotmány 70/H paragrafusára vonatkozik. A miniszter egyetért a javaslattal. Kérdezem az Országgyűlést: elfogadja-e azt? Kérem, szavazzunk. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a javaslatot 333 szavazattal elfogadta. A 71-es pont bizottsági módosító javaslat, és az Alkotmány XII. fejezetére vonatkozik. A miniszter egyetért a módosítással. Kérdezem az Országgyűlést: elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzunk. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés a javaslatot 322 szavazattal elfogadta. Kérem képviselőtársaimat, hogy a 293. számú jelentést vegyék figyelembe, és annak a 11. pontját, mert ott szerepel Horváth Jenő képviselőtársunk módosító javaslata, amely az Alkotmány 71. szakaszának 3. bekezdését érinti, és abban az alkotmányerejű helyett egy olyan megfogalmazás szerepel, hogy külön — tehát a választásokról nem alkotmányerejű törvénynek kell rendelkezni, hanem egy külön törvénynek. A bizottság és a miniszter egyaránt támogatja a képviselő javaslatát. Kérdezem képviselőtársaimat: elfogadják-e? Kérem, szavazzunk. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 333 szavazattal elfogadta a javaslatot. A 282. számú jelentés 72. pontja következik: a bizottság módosító javaslatával, amely az Alkotmány XIV. fejezetére vonatkozik, és a miniszter egyetért a módosítással. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést: elfogadja-e a javaslatot? Kérem, szavazzunk. (Megtörténik) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 332 szavazattal elfogadta a javaslatot. 73. pont. Bizottsági módosító javaslat, és egyúttal Sarlós István képviselő módosító javaslata is, és az Alkotmány 75. szakaszára vonatkozik. A bizottság és a miniszter egyaránt támogatja a javaslatot. Kérdezem képviselőtársaimat, elfogadják-e azt. Kérem, szavazzunk. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a javaslatot 336 szavazattal elfogadta. A 74. pont szintén bizottsági módosító javaslatot tartalmaz, és az Alkotmány 76. szakaszára vonatkozik. Az előterjesztő miniszter egyetért a bizottság módosító javaslatával. Kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadja-e azt. Kérem, szavazzunk. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a javaslatot 327 szavazattal elfogadta. Kedves Képviselőtársaim! Dr. Raffay Ernő képviselőtársunk kíván szólni. DR. RAFFAY ERNŐ: Bocsánatot kérek — Tisztelt Ház —, hogy szólok, egy helyesírási ügyben. Kölcsey Ferenc a Hymnus című versét nem ezzel az ortográfiával írta, tehát az Alkotmány eredeti szövegébe tiszteletteljavasolom — mondom, magától értetődő, és így formális is, amit mondok — Kölcsey Ferenc Hymnus-át az eredeti latin helyesírással, de a mondat első részén a Magyar Köztársaság Himnusza, ott mai helyesírással kérem. Köszönöm szépen.