Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-57

4743 Az Országgyűlés 57. ülése, 1989. szeptember 27-én, szerdán 4744 Kérdem Krekács László képviselőtársamat, egyet­ért-e a válasszal. KREKÁCS LÁSZLÓ: Igen, egyetértek a válasszal, elfogadom. ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem az Ország­gyűlést, elfogadja-e a miniszteri választ. Kérem, hogy erről szavazzunk. Köszönöm szépen. Kimondom a határozatot: a pénzügyminisztériumi államtitkár válaszát úgy az interpelláló képviselő, mint túlnyomó többséggel az Országgyűlés elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Dr. Szabóné dr. Kakas Irén, "Vas megye 8-as számú választókerületének képviselője interpellál a szociális és egészségügyi miniszterhez a 87/19&7. számú minisz­tertanácsi rendelet hatályon kívül helyezése tárgyában. Dr. Szabóné dr. Kakas Irén képviselőtársamat illeti a szó. DR. SZABÓNÉ DR. KAKAS IRÉN: Tisztelt Parla­ment! Egyetlen hátránya mégis van annak, hogy nem úgy hozzák a mikrofont: vizet sem kapunk mostaná­ban. (Derültség.) Nem captatio benevolentiae-nek szántam a mondandómat, elnézést kérek. Az általam interpellált minisztertanácsi rendelet — azok kedvéért, akik nem ismerik, elmondom, így szól: lehetővé teszi, hogy közeli hozzátartozó otthoni ápolá­sa céljából a dolgozó fizetésnélküli szabadságot vehes­sen igénybe, legfeljebb két évre, ebben az esetben a 150 forintos társadalombiztosítási járulék fizetése mellett munkaviszonyban töltött időnek számít ez az időszak. Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterasz­szony! Azt hiszem, hogy ebben a körben nem kell azt magyaráznom, hogy ezt a rendeletet a mai viszonyok között nagyon kevesen vehetik igénybe. Nagyon kevés család engedheti meg ma azt magának, hogy az egyik kereső fél fizetésnélküli szabadságra menjen, és abból az egy keresetből kelljen megélni, gyerekeket nevelni, iskoláztatni és az életbe elindítani. így aztán ha maga­tehetetlen gyermek, szülő, vagy ápolásra szoruló nagy­szülő van a családban, akkor elkezdődik a vívódás, el­őször önmagunkban. Aztán a magunk előtt való megszégyenülés, sokszor a családi tanácsban az egy­mással vívott harc, aminek aztán az a vége, olyan dön­tés születik, hogy ezt a bizonyos hozzátartozónkat vagy kórházba, vagy elfekvőbe, vagy szociális otthonba he­lyezzük el. Ha már ez a fájdalmas döntés megszületett, akkor el­kezdődik a futkosás a protekció után. Mennek a ta­ácstaghoz, mennek a megyei tanácstaghoz, az ország­gyűlési képviselőhöz, írják a levelet a minisztérium­ba, a miniszterasszonyhoz címezve. Kinek sikerül, ki­nek nem. Az eredmény mindenképpen az, hogy ma a kórházi aktív ágyak 80 százalékát olyanok foglalják el, akiknek nem kórházi ellátásra, hanem ápolásra, gon­dozásra lenne szükségük, és hatalmas sorok állnak sor­ban az elfekvők, illetve szociális otthonok előtt. Ma az államnak egyetlen szociális otthoni férőhely létesítése 1 millió forintjába kerül, és egy-egy ilyen helynek a havi fenntartása mintegy 7000 forint. Egyet­len helyé! Rakják kérem a mérleg két serpenyőjébe az elmondott erkölcsi és anyagi indokaimat, és kérem tá­mogassanak engem abban, hogyha ez a rendelet hatá­lyon kívül kerülne, akkor egy olyan rendelet megszüle­tését támogassuk, amely lehetővé teszi azt, hogy közvetlen hozzátartozó gyermeke, szülője, nagyszülője számára táppénzt vehessen igénybe, amennyiben úgy ítélik meg, hogy valóban gondozásra szorul. Én bízom abban, hogy ez a serpenyő sokak érdekében megfelelő irányba fog elmozdulni. Köszönöm megtisztelő figyel­müket. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Az interpellációra dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter vá­laszol. DR. CSEHÁK JUDIT szociális és egészségügyi mi­niszter: Tisztelt Képviselőasszony! Tisztelt Ház! Egyetértek a képviselőnővel abban, hogy az 1987. decemberi minisztertanácsi rendelet csak jogi lehető­ség az idős családtag ápolására és nem valóságos anya­gi esély. Akkor, amikor ezt az intézkedést a Miniszter­tanács meghozta, én személy szerint is tisztában voltam azzal, hogy ebben a kérdéskörben tovább kell lépni, azért is, mert hiszen idősödik ez a társadalom, hozzátartozóink idősebbek, betegebbek lesznek. Személyes példámat hadd mondjam. Ha valamelyik hozzátartozóm megbetegedne, erkölcsi kötelességem­nek kell éreznem, hogy orvosként magam gondoskod­jak róla, de a miniszteri fizetés mellett is csak ezt a le­hetőséget, a fizetésnélküli szabadságot vehetnem igénybe, és éppen ezért azonnal — a magas fizetés mel­lett is — súlyos anyagi gondokkal tudnám csak ezt a megoldást választani. Tehát nemcsak az alacsony fize­tésűeknek gondja ez, hanem mindenkinek gondot je­lent a társadalomban. Számos egyedi ügyet intézünk, úgy, ahogy erről a képviselőnő szólt, közösen a tanácsokkal, és valóban jóval kevesebbet tudunk elintézni, mint ahányra igény volna. Javasoltuk éppen ezért a Kormány 1990—91-es szociálpolitikai csomagtervében a Kabinetnek, hogy vezessünk be egy ápolási díj lehetőséget. A Kabinet augusztusban a javaslatunkat elfogadta. Tulajdonképpen a jövő évi társadalombiztosítási és az állami költségvetés keretében egy meghatározott ke­retösszeget biztosítottunk a tanácsok és a társadalom­biztosítás számára, hogy legyen fedezet a támogatásra. Szakértői egyeztetés folyik, hiszen átalakul a társada­lombiztosítás gazdálkodása és átalakul a tanácsoké is. Ma itt és most nem tudnám Önöknek megmondani, hogy hogyan tudjuk megosztani ezeket a kiadásokat. Mindenesetre én az Országgyűlés szociális és egész­ségügyi bizottságában a múlt héten kértem a tisztelt bi­zottságot, hogy vegye napirendjére októberben a költ­ségvetés jövő évi tárgyalása mellett a társadalombizto­sítás jövő évi gazdálkodását és egyidőben, a két költ­ségvetés egyidejű mérlegelésével és áttekintésével te­gyen javaslatot a tisztelt Háznak, hogy milyen fedezetet biztosítsunk erre a kérdéskörre. Éppen azért, mert fel­tehetően sem az állami költségvetés, sem a társadalom­biztosítás nem fog elegendő fedezetet tartalmazni, te­hát bizonyos megszorításokra is szükség lehet, ezért itt és most kérem a tisztelt bizottságot, a képviselőnővel

Next

/
Oldalképek
Tartalom