Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-56

4679 Az Országgyűlés 56. ülése, 1989. szeptember 26-án, kedden 4680 DR. NAGY JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Felesleges ismétlés volna, ha az előttem elhangzott hozzászólások után előterjesztett törvényjavaslatok érdemeit külön is méltatnám. Önmagában az a tény, hogy a magyar állampolgárok szabadságjogait az előterjesztett és elfogadandó törvényjavaslatok, messzemenően kiterjesztik, s elősegítik a jogállamiság megteremtését, önmagában is bizonyítja ezeknek a törvényeknek a szükségességét. Ezért sem egészében, sem részleteiben nincs lényeges észrevételem az előterjesztett törvényjavaslatokkal szemben. Hogy mégis engedélyt kértem rövid hozzászólásomra, annak két oka van, bár az előttem szólók mind a kettőt valamilyen formában érintették. Az egyik: nem tudok megbékélni azzal, hogy a ki- és bevándorlásra vonatkozó törvényjavaslat még utalás formájában sem foglalkozik az érintettek, az érdekeltek vagyonjogi, devizális, pénzügyi problémáival. Bár Horváth elvtárs expozéjában utalt arra, hogy az illetékes kormányszervek feladatul kapták: tekintsék át a meglevő jogszabályokat, és amennyiben szükséges, korszerűsítsék azokat. Mégis az az érzésem, hogy ezt a témát, a várhatóan jelentkező sok és bonyolult problémák súlyát mintha alábecsülnénk. Úgy vélem feladatunk a nemzeti vagyon megőrzése és a nem tisztességes szándékú elidegenítésnek a megakadályozása is. Ugyanakkor másrészt oldani kell azokat az indokolatlan és az idő által túlhaladott kötöttségeket, amelyek főként a bevándorlók életét, vagy a bevándorlók szándékait nehezítik meg. Ezért mégis azt javasolnám, hogy egy mondat erejéig kötelezően írja elő azt a kormányzati szándékot a törvényjavaslat, hogy a hatálybalépéssel együtt rendezni kell a vagyonjogi problémákat is. A másik gondom ennél lényegesen nagyobb. Akkor, amikor a törvények szükségességével, szellemével, időszerűségével egyetértek, bevallom, aggódom, mi több félek. Félek attól, hogy azok a lehetőségek, amelyek az új törvények adnak — hiszen jóformán nem korlátozzunk semmilyen mértékben a kint tartózkodás időtartamát, a kivándorlásnál, pedig ennek engedélyezésénél alig van megkötöttség — lehetővé teszik vagy bővítik a brain drain, az agyrablás folyamatát. Félő az, hogy ezzel a lehetőséggel az értelmiségnek és a szakmunkásoknak az a kvalifikált rétege fog elsősorban élni, akikre ennek az országnak ma is — holnap méginkább — szüksége van; Szüksége van a tudománynak, a kultúrának, az egészségügynek, a gazdaságnak. Miként akarunk mi gazdasági, társadalmi kibontakozás elérni, ha ezzel kell eleve számolnunk? Az a nézet, amire Nagy Gyula püspök úr hivatkozott, hogy ott érdemes dolgozni, ahol ezt a legjobban megfizetik, és ott érdemes élni, ahol a legkellemesebb; terjed. Ezzel szemben kevés érvet tudunk mi szembeállítani. Sajnos életkörülményeink egyre inkább romlanak, életmódunk egyre inkább nyugtalanabb és a jövőt illetően is kevés javulást tudunk ígérni. Ilyen körülmények között eleve nem lehetünk versenyképesek a nálunk gazdagabb országokkal. Mi maradhat számunkra, amivel tudunk érvelni, tudunk hatni a hazát változtatni akarókra? Maradnak azok a költői szavak, amelyekre Horváth elvtárs hivatkozott, — a Szózat szavai — maradnak a magyar lírának azok a legszebb, a hazafiasságra utaló alkotásai mint például Tompa Mihálynak közismert verssora, amely szerint ,,Szívet cseréljen az, aki hazát cserél". Vagy hivatkozhatnánk Radnóti Miklós példájára, aki a megaláztatás és a halálba menetelés időszakában írta az egyik közismert és számomra legkedvesebb versét, a Nem tudhatom-ot. De hivatkozhatnánk arra is, hogy az 1956-os katarzist követően sem emigrált vándorolt ki mindenki, és nagyon sokan, vállalva a megméretés keserveit, de itthon maradtak. Nyilvánvalóan, amit eddig említettem, ezek lélektani, de nem elhanyagolható tényezők. Ezekre hivatkozni kell, ezekkel élni kell, s ezekkel hatni kell! Semmiesetre se javasolnám, — hiszen az előttem szólók sem javasolták —, hogy egyéb megkötöttségeket iktassunk be akár a kivándorlási törvénybe, akár az útlevél-törvénybe. Ez ellentétes lenne a törvény szellemével, szabadságával, és az emberi jogokkal szemben. Azt azonban megtehetjük, és meg kell tennünk, hogy ahol országaink kapcsolatát kétoldalú vagy többoldalú érvényes nemzetközi egyezmények szabályozzák, ott korrekt módon próbáljuk meg egymás között rendezni ezt a kérdést. Tisztelt Országgyűlés! Bevallom, annak örülnék, ha nem lenne igazam, az élet nem igazolná aggályaimat. Ha a törvények gyakorlata során a népgazdaság érdekei nem szenvednének sérelmet, és a hazát változtatni akaró, kiutazni akaró állampolgáraink nemcsak állampolgárok, hanem hazafiak is maradnának. Az előterjesztett törvényjavaslatokkal egyetértek, azokat elfogadom és elfogadásra javaslom. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Karvalits Ferenc, Zala megye l.-es választókerületének képviselője felszólalása következik. Tessék várni! Egy pillanat, Karvalits Ferenc mikrofonja nem működik. DR. KARVALITS FERENC: Tisztelt Ház! Tisztelt Alelnökünk! A technikusok nevében is elnézést kérek. Én úgy gondolom, kötelességünk a kivándorlásról, és én hozzáteszem a hazatérésről és a bevándorlásról szóló törvény megalkotása. Kötelesség, mégpedig abban a felfogásban, hogy nem adománynak szánjuk ezt a választópolgárnak, mert úgy gondolom, ha szabadnak tekintjük — márpedig annak tekintjük — akkor ez alanyi, emberi jogon, születésétől fogva elidegeníthetetlenül az övé. Ennek alapján tehát a mi kötelességünk nem egyéb, mint lebontai azokat a korlátokat, amely az állampolgár szabad mozgását ezeddig megakadályozták. Ezt én történelmi tettnek tartom és annak is, hogy nem csupán 40 év utáni igazságtétel ez. Korlátok máskor is voltak. Hol menni nem lehetett, hol pedig kényszer volt ebből az országból távozni. Sokszor döntöttek az állampolgár megkérdezése nélkül, szabad akarata ellenére mindenkori hatalmi erők, élükön királyokkal, fejedelemmel, helytartóval, első titkárral. Alkossunk tehát törvényt, ami a döntést, annak lehetőségét az egyén kezébe helyezi. De mindjárt hozzátenném azt,