Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-51

4245 Az Országgyűlés 51. ülése, 1989. június 2-án, pénteken 4246 garanciát keresve még jobban, még szorosabban fölsorakoznak a nemzetközi pénzintézetek alá, és az 6 minősítésük és tanácsaik nélkül a bankok egyszerűen óvatosabbakká válnak, majdhogy nem is állnak szóba, különösen a kritikus helyzetbe kerülő országokkal. Tehát miközben egyik oldalon az ernyőelmélet összedőlt, a másik oldalon kialakult egy ilyenfajta magatartás és gyakorlat, és ezt a gyakorlatot nekünk, meg bármely országnak a világon negligálnia, nem figyelembe vennie több mint hiba lenne. A megállapodásokat, amelyeket mi kötöttünk a valutaalappal, majd szép fokozatosan a Világbankkal, mindenkor a magyar reformtörekvések és reformprogramok alapján mi, a magyar kormány kezdeményeztük. Ez a kezdeményezés sokszor nem volt elég határozott és bátor, nem volt elég markáns, és ennek is szerepe van abban, hogy az ország, mondjuk '84 és '88 között nem tudott olyan gazdaságpolitikát, reformpolitikát folytatni, vagy nem folytatott olyan politikát, amely megakadályozhatta volna azt, hogy ezen időszakban az eladósodásnak mintegy harmadik hullámában közel megduplázódott az adósság. A mi kezdeményeztük szót aláhúznám, mert hisz a mi gazdaságpolitikánkban is a mi éves terveink alapján állapodtunk meg — hozzáteszem: és állapodunk meg — nem vita nélkül. Hiszen más a szemüvege és más a felfogása egy ilyen nemzetközi pénzügyi szervezetnek, mint a Valutaalap, és más a felfogása és a szemüvege egy ilyen országnak, mint Magyarország, ahol valljuk be, a piaci mechanizmusokat most kezdjük el felerősíteni és kiteljesíteni, és valljuk be, hogy olyan határozottságot eddig még nem tapasztalt a nemzetközi élet részünkről, amely ténylegesen előlegezett bizalomként lehetővé tette volna, hogy a szükségesnél nagyobb pénzösszegekhez jussunk. Én felelősen kijelentem, hogy a megállapodások nélkül Magyarország bekerült volna az átütemezést kérő országok közé. Ha nincs ez a megfelelő és szükséges támogatás, akkor bármily ügyes a Magyar Nemzeti Bank korábbi, vagy mostani vezetése, ezeket a pénzeket nem tudta volna összeszedni. Mi a mechanizmuson és a nyíltságunkon e tekintetben változtatunk a jövőben. Nem szeretném, ha ez titokban folyna,... Mi azt szeretnénk, hogy a kormányban is teljes körben megvitassuk azokat az elveket, meghatározzuk azokat a cölöpöket, amelyekkel e szervezetekkel a tárgyalást folytatni lehet, sőt ha hosszabb távú megállapodásra törekszünk —, mint ahogy most törekszünk a nemzetközi valutaalappal egy hároméves program finanszírozási feltételeinek biztosítása érdekében —, akkor ennek a programnak a körvonalait, alapelemeit, amelyről szintén szó volt a vitában, ide fogjuk Önök elé terjeszteni. Mik a fö javaslataik és miben van vita? Az általuk elmondott észrevételekre és követelményekre, messze nem lehet azt a szót illeszteni, hogy zsarolás. Tulajdonképpen négy pontban foglalhatók össze a követelmények. Úgy gondoljuk és úgy gondolják ők is, hogy Magyarországon a piacgazdaság kiépítése felé akár a külső—belső piacépítésben, az egyensúlyteremtésben piacos módszereket és nem adminisztratív módszereket kell alkalmazni. Azt hiszem, hogy a törekvés helyes, mi is ezt hirdetjük, vita általában a mértéken, és az ütemezésen van. Lásd importliberalizálás, árliberalizálás, bérmechanizmus-liberalizálás. Második észrevételük az, hogy ne legyen túlköltekezés. Vagy ha van, miként a költségvetésünkben van, akkor a deficitet piacról finanszírozza a kormány, tehát piaci eszközökkel biztosítsa a deficit finanszírozását, s ne külső hitelekből a Magyar Nemzeti Bankon keresztül. Ez a célkitűzés a mi programpontunkban is szerepel. A vita itt abban van, hogy milyen gyorsan és milyen ütemben, mértékeket tekintve tegyünk ennek eleget. A harmadik, hogy legyen reális árfolyam a gazdaságban azért, hogy kapcsolódni tudjunk a világhoz azért, hogy el tudjuk érni minél előbb a konvertibilitást, amely az európai, de a világgazdasághoz való kapcsolódásunknak is alapvető feltétele. Nem sorolom, itt is a mértéken és az ütemezésben szoktunk vitában lenni. És legyen versenysemleges gazdaságpolitika, szektor- és versenysemleges törekvés atekintetben, hogy kisvállalkozó, nagyvállalat, vagy ha másként csoportosítok: magángazdaság, közösségi tulajdon, állami és szövetkezeti tulajdon egyaránt azonos feltételekkel induljon. Itt sincs — a törekvést és a célokat illetően — közöttünk vita. De ismerjük azokat a nehézségeket — hozzáteszem, ha ideológiai megfontolásokból táplálkozik is a felvetések egy része —, hogy ha elindulunk egy markánsabb működő tőkebehozatal vonalán, rögtön hangzik kórusban, hogy a kormány kiárulja az országot; vagy ha elindulunk egy olyan politikai vonalon, hogy 1945 és 50 között a túlállamosítást próbáljuk korrigálni. Vagyis azt mondjuk: indítsuk el a vállalkozásélénkítési program keretében egy reprivatizációs programot, akkor rögtön szól a tiltakozás és az ellenzés, itt-ott mögötte személyes, vagy vezetői érdekeket is tapintva. Nos, a helyzet röviden ez. Keményen tárgyalunk, kemény és korrekt partnerek, de a kapcsolatok megszakítása az ország adósságállományának jelenlegi állapotában tragikus lenne, és én nem is ajánlanám senkinek. E kapcsolatok együttes építése — meggyőződésem — a magyar reformfolyamatnak, és közvetetten ezen keresztül a szocialista országok mindegyikének is hasznára válik. A vitákat ott értik félre, hogy amikor megállapodunk közösen az éves tervünk és költségvetésünk alapján, ezen pénzügyi szervezetek, természetesen a pénzt nyújtó gondosságával időről-időre áttekintik a magyar programpontok teljesítésének állapotát. Ilyenkor rendszerint az a tapasztalat, hogy ha elmaradunk az általunk megfogalmazott céloktól, akkor ők ezt szóváteszik. Hol keményebben, hol határozottabban. És így van ez az ezévi programunkkal is. Ebben a kapcsolatrendszerben negyedéves adatszolgáltatási kötelezettség van, éppen a biztonság miatt, főleg a vállalt kritériumokat illetően. Ha nem látnak garanciát bizonyos lépések esetén, akkor az ő mechanizmusukkal összhangban — amit mi elfogadtunk, amikor beléptünk — vagy felfüggesztik az aláírt hitelek folyósítását, vagy várnak mindaddig, amíg a kormányok — és ez nemcsak Magyarország