Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.
Ülésnapok - 1985-50
4197 Az Országgyűlés 50. ülése, 1989. június l-jén, csütörtökön 4198 Mert ők is részesei az inflálódásnak és az ő megélhetésük is gyakran kerül veszélybe. A jelenlegi támogatások egyformaérvényűek, általánosítanak. Ezért javaslom: a következő tervkészítés számoljon a tanácsok nagyobb támogatásával, hogy az általuk ismert és tényleg rászorultak kapjanak szociális támogatást, és ezt helyben jobban fél lehet mérni, jobban lehet a lehetőségekkel élni. Számomra a legörvendetesebb volt az, hogy a pénzügyminiszter elvtárs expozéjában kitért arra, hogy 500 millió áll rendelkezésükre a továbbiakban a tanácsoknak. Ezt köszönettel vesszük. Tisztelt Országgyűlés! A dolgozó derékhadra vár az a feladat, hogy a kormány által kidolgozott terveket megvalósítsa. Az a véleményem, hogy a veszteséges vállalatok felszámolása csak egyik oldala a pénzügyi egyensúly javításának. A másik az új termékek előállítása, mert ha ez nem valósul meg, az elavultakleállításával egyidőben mit fogunktermelni, mit fogunkeladni, miből lesz jövedelem, mellyel egész pénzügyi gondjainkat kívánjuk megoldani? Dolgozni, értéket termelni kell és nem beszélni. Tegyük ezt kötelezővé. A munkanélküli segély nem értéktermelés, sem a megélhetést, sema fizetési mérleg-javítást nem szolgálja. Tehát az a véleményem, hogy nemcsak a szocialista védőhálót készítsükés erősítsük, hanem az azt előállítókat részesítsük megfelelő juttatásban. Mit kérek a miniszter elvtárstól? A végrehajtásban dolgozók munkájának anyagi elismerését, mert a munkások és parasztok türelme, ereje, tűrőképessége kiapadt . És a legjobb hadvezér sem képes megnyerni a csatát hadsereg nélkül, a sereg viszont le van maradva jelentősen a tiszti kartól. Végezetül: Tisztelt Miniszterelnök Úr! Négy éve vagyok képviselő. Ebben a Tisztelt Házban már hangzott el sok ígéret a miniszterek részéről. De az eltelt időszakban nem vezettek eredményre, sőt helyzetünk romlott. Arra kérem tehát: ha a Tisztelt Ház elfogadja a pénzügyi csomagtervet, ennekcsakegy sorsalehet, avégrehajtás, és ezért Ön legyen a felelős. Köszönöm türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Most Lestárné dr. Varga Mária képviselőtársunk felszólalására kerül sor, Budapest 51. számú választókerület. LESTÁRNÉ Dr. VARGA MÁRIA: Tisztelt Országgyűlés! Reformok lázában élünk, okkal, hiszen az eddigi gyakorlatról egyértelműen beigazolódott, hogy alapos változtatásra szorul. Ez a következtetés persze már 1968-ban megszületett, mégis az egyes reformlépések inkább szolgálták az irányítószervek közötti hatalmi harc érdekeit, mint egy működőképes piacgazdaság létrehozását. Szeretném remélni, hogy ez ma már nincs így. Mert az idő sürget, a játéktér szűkül. Mindannyiunk számára nyilvánvalóak a gazdasági válság mélyülésének jelei. A fojtogató adósságteher, a gazdaság stagnálása, szélesedő társadalmi rétegek elszegényedése mellett sajnos az értékrendszer, a társadalom összetartó erői fellazulásának is tanúi, illetve részeseivagyunk. Abban többé-kevésbé egyetértés van, hogy a gondok fő forrása a termelés. Nagyon nehezen mozdul a szerkezetváltás, ismétlődő kudarcok forrása a már évenkéntinél is gyakrabban korrigált gazdaságpolitika. S valljuk meg, eleddig több volt a szó, mint a tett annak demonstrálására, hogy a szellemi tőke, ahumán infrastruktúra fejlesztése mindehhez szervesen kapcsolódó, s legalábbis azonos fontosságú eleme. Az adótörvény több okból nem érte el a kívánt hatást. Az alkumechanizmus különböző rejtett, ám annál hatékonyabban működő lobbyk révén ma is virul. A gazdaság mozgástere elvonásoktól és egyidejűleg rendszerziláló támogatásoktól terhes. A személyi jövedelemadó pedig nem is szűk körben olyan béreket sarcol, amelyek a munkaerő újratermelési költségeitől egyre inkább leszakadnak. Ezt tükrözi az a szomorú tény, hogy mind többen kerülnek a rendszeres jövedelemmel rendelkező aktívak közül is a segélyezésre szorulók táborába, ez nemcsak emberileg megalázó, hanem gazdaságpolitikailag is káros. Hiszen—Férge Zsuzsával szólva—végső soron nemkívánatos, indirekt termelési támogatást jelent, tehát önmagában a szerkezetváltást fékező tényezővé válik. S mint ahogy nem igazán menthető kapkodás eredménye volt a sokat szidott gyógyszerrendelet, még nagyobb hiányosságnak tartom, hogy anélkül kell szembesülnünk a munkanélküliség tényével, hogy azt átgondolt, aktív foglalkoztatáspolitikai intézkedések, de akár megfelelő —járulékfedezetű — segélyezési rendszer kidolgozása megelőzte volna. Márpedig a gazdaság nyomasztóan súlyos problémái a megélhetési viszonyok években mérhető további romlását fogják eredményezni. S hogy e folyamat törés nélkül menedzselhető legyen, sokkal erősebb védőhálóra van szükség egy megelőzésre épülő szociálpolitika keretében, amelynek kiépítésére egyébként bevezetőjében miniszterelnökünk ígéretet tett. Az elmondottakból is kitűnik, hogy e csomagterv egy kényszerpálya produktuma több kifogásolható, ha nem is újkeletű elemmel. Például félő, hogy a szocialista államközi elszámolásoknál elkülönített összeg kevés lesz a feszültségek oldására. Egyébként is célszerű lenne a rubel-elszámolások visszásságaiból fákadó, a költségvetési és vállalati teherviselés közti, mélyülő ellentmondás feloldására mielőbb a jelenleginél megnyugtatóbb megoldást találni. Mégis — igazolva, hogy a szükség is lehet jó dolgok kovácsa —, vannak a tervnek olyan elemei is, amelyeket szívesen olvastam. — Egyebek közt: Paks II. előirányzott tartalékából 500 millió forint átcsoportosítás az országos távközlési hálózat fejlesztésére —, vagy a vállalkozásokat ösztönző, bár nem eléggé hangsúlyos módosítások. Nyilvánvaló, hogy minden intézkedésnek, még a rövidtávú, kényszerből hozottaknak is illeszkedniük kell egy távolabbi célkitűzéseket ötvöző koncepcióba, mert ha mindjárt fel is szedjük magunk előtt a reform útján nagy nehezen eddig lerakott köveket, előrehaladásunk aligha lesz biztonságos. Ezért a pénzügyminiszterünk által elmondottak ellenére indokoltnak tartom én is megkérdezni: összeegyeztethető-e a csomagterv társadalombiztosításra vonatkozó elképzelése annak januárban a reform je-