Országgyűlési napló, 1985. IV. kötet • 1989. május 30. - 1989. október 31.

Ülésnapok - 1985-50

4179 Az Országgyűlés 50. ülése, 1989. június l-jén, csütörtökön 4180 be, a szanálásiprogramelakadt, és hozzáteszik, hogy tovább hurcoljuk az előző év gazdálkodásának kedvezőtlen hatásait. Egyfelől tehát el kell fogadnunk, hogy a kormány elmarasztalható mindazokért a tényzőkért, amelyeket maga is elismer, másfelől a konkrét felelősség megállapítása nélkül teszi mindezt. Az okok között a tavalyi év emlegetése megkérdőjelezhető, mert a kiküldött jelentésből az derül ki, hogy az 1988. évi. költségvetési előirányzat mindenben teljesült . Csomagterv nélkül a deficit elérné az 50—60 milliárdot, a fizetési mérleg hiánya pedig az egymilliárd dollárt. Egy éve ilyenkor kísértetiesen hasonló volt a helyzet. Az okok között szerepel, hogy az adósságszolgálat és a lakásalap terheinek növekedése összesen 45,2 milliárdra rúg. Ez igaz lehet. Csak azt nem értem, miért nem akadt a szakértők között két-három ember, aki ezt már néhány hónappal ezelőtt is tudta, vagy ki tudta számolni a kamatokat és a terhek emelkedését, vagy esetleg tisztában volt azzal, hogy mit jelent, ha egy korábban a nem—költségvetésben szereplő alapot a költségvetésbe beemelünk. Gondolom, volt ilyen, de lehet, hogy bújócskát akart játszani a Parlamenttel vagy a néppel. Hogy ez így történt-e, arra maga az anyag válaszol. ,,Az 1989. évre vonatkozó prognózisoktöbb területen optimistán feltételezték, hogy a korábbi évek folyamatai érdemben már rövid távon megváltoznak." Szó szerint idézek. Azok tehát, akik nekünk előterjesztést készítenek, optimisták. Ez önmagában nem baj. Rajtunk kívül arövidtávú kibontakozásban úgy semhihet senki. Abaj az, hogy elénk olyan jólfésült előterjesztéseket és költségvetést hoznak, amelyek optimista prognózist tartalmaznak és revizió nélkül rendre nem teljesülnek. Ezért javaslom, mégis csak cseréljék ki az optimista prognózisgyártókat realistákra. A kormányzat nemcsak derülátó, hanem naiv is. Mutatja ezt csekély értelmű próbálkozása az autópályadíj, a lakásalap kiváltására és az árintézkedések ügyében tett próbálkozása. Naivitása nem egyszerűen abban áll, hogy kellő megalapozottság nélkül hoz döntést, hanem alábecsüli, még mindig alábecsüli a népet és túlbecsüli annakteherbíró képességét. A kormányzat bebizonyította, hogy abizalom gyengítésén túl nem veszi komolyan, hogy a választópolgárok felnőttek, mérlegelnek, választanak valamit a valamiért elve alapján. Ennek megfontolásán túl annak is ideje lenne, hogy felszámolják azon kormányzati hivatalokat, amelyeknek szerepe ma már alig magyarázható, hogy ne akadályozhassák például az olyan régen és oly sokak által hiányolt bérreform beindítását. Tévedés ne essék, nem a költségvetés radikális reformja ellen vagyok, éppen ellenkezőleg. Már most elkésettnek tartom és mielőbbi konkrét megvalósulását sürgetem, de csak akkor, ha ahivatalokpackázása, a reformretorika helyett olyan intézkedések születnek, amelyeknek bizonyíthatóan van értelme. Szemléleti hibát látok a következő idézetben is. A jövedelemtulajdonosok helyzetét érintő vitákban rendre a költségvetés marad alul. A szemrehányó hangra semmi ok nincs. Egyrészt, ha a Pénzügymininsztérium a vitában alul marad, arról ő tehet. Másrészt, igenis jól van, ha a költségvetés egyre kevesebbet von el a vállalatoktól, gazdálkodóktól. A költségvetés vonuljon csak ki, ezzel egyetértek miniszterelnökünkkel, sok olyan területről, ahol érdemtelenül volt jelen. Engedje mozogni a gazdálkodókat, csökkentse tovább a központosítás arányát. Határozottan viccesnek tűnik az, ahogy az anyag az idegenforgalom negatív egyenlegéről számol be és ezen csak mérsékelten enyhített a miniszterelnöki expozé. Nem itthon, még Japánban is látták, hogy az új népvándorlás — Mária segítségével — merre és mire vezet és mi az oka. Népünk védőszentje azzal a jótanáccsal látta el honpolgárainkat, hogy a pénzedet ott költsd el, ahol tudod, és ahol megéri. És mit tett a mi földi kormányunk? Semmit. A túristapénzeket továbbra sem lehet belföldön elkölteni, a deviza és BC-számlák szigorú regulák között működnek. Kullogunk az események után. Utólag emelik a vámokat és a valutagazdálkodásban is történik majd valami, talán jövőre. Komolynak szánt előterjesztésben meghökkentőnek tartom mindezt felelős alanyok, monopolhelyzetű kereskedők, tutyi-mutyi külkereskedelem és pénzügyesek nélkül felemlegetni. Még két érdekes megállapítás: A fogyasztói árindex itt elhangzott 15—16 százalékos növekedésének prognosztizálását az optimizmus gyöngyszemének tartom. Az pedig, hogy a konvertibilis eladósodás finanszírozza a lakosság külföldi vásárlásait, a nagyobb felhalmozást és a rubelviszonylatú forráskihelyezést, a kormány tehetetlenségét példázza újfent. Tisztelt Országgyűlés! Ha én most egy ellenzéki párt tagja lennék, a kormány saját anyagának elemző része alapján optimista tehetetlenség-minősítéssel bizalmatlansági indítványt tennék. De én nem vagyok ellenzéki politikus, ezért inkább rátérek a javaslat és a prognózis elemzésére. Az előterjesztők tavaly óta lényegében nem változtak. A Parlamentet kifejezetten nagyra tartják. Erről a következő mondat győzött meg végképp. Idézem: ,,Alakosságtöbbletjövedelemhezjut, aminekegy részét várhatóan megtakarítja." Ki gondolta volna, sőt tovább: ,,De jelentős részét külföldön költi el vagy belföldi fogyasztásra fordítja." Nagyon érdekes megállapítás, magamtól nem jöttem volna rá. Többszöri olvasás után arra jutottam, hogy finoman szólva nehéz felfogásúnak néznek. Egy részét megtakarítja, a többit elkölti. Ez a definíció nem igényel magas közgazdasági műveltséget, gyorsan kontrollálható, mi is megértjük, nekünk írták. A baj csak az, hogy nincs mit számon kérni rajta. A táblázatokkal azért nem ilyen egyszerű. Vegyük például a Minisztertanács évköziegyensúlyjavítóintézkedéseit. Megtudom, hogy az egészségügyi reformkísérletektől 300 millió forintot vont el. Igenám, de erre eredetileg összesen csak 120 millió volt. Vagy tavaly december óta kaptunk még 180-at, esetleg többet, amit most elvontak? Vagy csak az ígéretet vonták el, vagy semmit se vontak el? Vagy ilyen kis tétel miatt minek is a figyelem. Egy újabb gyöngyszemet is említek. Erről már volt szó. Tudniillik, hogy a költségvetési kiadások relatív merevsége miatt 1990-ben is fenn kell tartani a vállalati nyereséget terhelő 4 százalékos pótadót. Tudják mi ez? Megmondom. Az ideiglenesen itt állomásozó 4 százalék. Tavaly erőszak hatására behívtuk, s most tessék, itt akar maradni. Igaz, most még csak zárójelben, hogy szokjunk a gondolathoz.