Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-35

2975 Az Országgyűlés 35. ülése, 1988. december 21-én, szerdán 2976 ros kölcsönhatásban van az egész világ társadalmi, gazdasági és politikai folyamataival. A struktúraváltásban az elmúlt évben alig léptünk előre. Ugyanolyan hatalmas bürokratikus apparátus irányít, mint azelőtt, és nemcsak a minisztériumokra gondolok, hanem a megyei és egyéb szervekre, a háttérintézményekre. Sajnos, a mi költségvetésünk negatív tartású, mert a hatalmas, esetenként 60-70 százalékos elvonások a gazdálkodó szervezetektől nem teszik lehetővé a fejlődést, sőt még talán a szintentartást sem. A meghirdetett stabilizáció jó cél, de nem növekedés. Ami pedig nem növekedés, az egyértelműen elmaradás. A népgazdaságon belül kell a differenciált növekedést segíteni, a többletmunkát és a teljesítményt az adózás ismerje el. Nemcsak mondani, hanem végre is kell hajtani a rosszul működő vállalatok felszámolását. Majdnem minden országban először oktatási reformot hajtottak végre, a szalagszerű termelésről visszatérnek a csoportos tevékenységhez. Az önálló feladatok elvégzésre alkalmas, magasan képzett szakemberekre van szükség. Addig, amíg Magyarországon a 1824 évesek közül 14 százalék jár felsőfokú iskolába, a fejlett országokban ez a szám megközelíti a 30 százalékot, sőt, sok esetben meg is haladja azt. Egyedül csak Románia van mögöttünk európai viszonylatban, ott 13 százalék jár egyetemre, főiskolára. A felsőfokú intézményeknek nemcsak pénzre van szüksége, hanem önállóságra is. Hogy ne felülről történjék az oktatás irányítása, hanem a kor szellemének megfelelően maga az intézmény határozhassa meg. Az új technika az üzemméretet és az üzemszervezetet sem hagyja érintetlenül. A nagyvállalatokra a sokoldalúságnak kell a jellemzőnek lenni, így termelést kell végezni, értékesíteni, bankszerű tevékenységet folytatni, tudományos kutatást végezni, információs rendszereket kiépíteni. Hol van Magyarországon ilyen vállalat, amely ilyen tevékenységet folytat? Mert csak az ilyen felépítésű vállalat tudja felvenni a versenyt a világgal. Az ilyen feladatoknak akkor tud eleget tenni, ha a megtermelt ereményekből nemcsak 30 százalék marad nála. Helyes e célra a központosítás, például a műszaki fejlesztési alap. De a műszaki fejlesztésnek elsősorban vállalati kategóriának kell lenni. A világon mindnhol a központi fejlesztési programok nem nagy eredményre vezettek, ha az nem találkozott az alulról jövő kezdeményezéssel. Tisztelt Országgyűlés! Mondandóm befejezéseképpen egy-két gondolatot kívánok elmondani a költségvetés és az élelmiszeripar kapcsolatáról. Az utóbbi években egy nagy struktúraváltási kampányban egy kicsit — vagy nagyon is — háttérbe szorul a mezőgazdaság és az élelmiszeripar. Mindenki új iparágak meghonosításán fárad, holott tudvalevő, az új iparágak bevezetése sokkal többe kerül, mintha a világ élvonalába próbálnánk feltornászni a meglevőket — csúcstechnológiával ellátva. Ez azért is egyszerűbb volna, mert azoknak az iparágaknak, amelyeknek történelmi hagyománya van, a korszerű technika fogadására is kész munkásgárda áll rendelkezésre, illetve ezeknek az átképzése sokkal kisebb költségbe kerül. A világ élvonalába egyszerű fogyasztási javakkal is be lehet törni, akár egy porszívóval is, sőt élelmiszerekből és üdítő italokból is szép haszonra lehet szert tenni, lásd például: Coca Cola. Mi sajnos a meglévő lehetőségeinket sem tudjuk kihasználni. Húsipari exportunk éves szinten 300—320 millió dollár. A dupláját lehetne elérni — változatlan mennyiség mellett —, de egy kis műszaki megújulással, csomagolástechnikai fejlesztéssel. Dánia ugyanezen termékekért a világpiacon a dupláját kapja. A támogatások csökkenésével a mai rendszerünkben veszélybe kerül az élelmiszeripar. A fejlett tőkésországok sokszor 100 százalékos támogatást adnak élelmiszereiknek. A termelőszövetkezetek az élelmiszeriparra mutogatnak, hogy elviszi a hasznot, holott az élelmiszeriparban sem képződik annyi eredmény, hogy felvegye a versenyt a mai kor követelményeinek megfelelően. Pedig semmi másról nincs szó, mint torz értékarányokról, a támogatások összevisszaságáról. Ráadásul alacsony a vagyonarányos eredmény, ilyen árrendszer és eredmény mellett nem jön be a működő tőke. A fejlett országokban a termelést alacsony alapanyagár mellett valósítják meg. A támogatást a termelők kapják, az alacsony induló árak miatt az élelmiszeripari termékek versenyképesek tudnak maradni. 1989-ben az agrárágazat összes támogatása 9 milliárddal csökken. Ha a konkurrensekhez viszonyítjuk, akkor a mi adóárexportunk támogatottsága alacsony, a támogatás kevés, de a költségvetés erejéhez mérten sok. Ha versenyben akarunk maradni, nagyon sok támogatás kell adni, de miből? A kormánynak végig kell gondolni, milyen utat járjon be, mert veszélybe kerülhet az élelmiszer belföldi ellátása és az export is. A legnagyobb veszély az, ha piacot veszítünk, vagy ha valaha ki kell vonulni, ez a legnagyobb vesztesége a vállalatoknak és az országnak is. összességében a költségvetés előremutatóbb a tavalyinál, de nem biztosítja azt, ami elvárható lenne tőle. Negatívumként kell fölhozni: a kiadások szelektív csökkentése nem valósult meg, a költségvetés inflációfékező hatása nem érvényesül, mert a struktúra lassan és nem mindenütt változik. A termelésnek, az oktatásnak, az egészségügynek nem adott elég prioritást. A súlyosbodó szociális gondok, a családi pótlék, a nyugdíj megoldására nem ad feloldást. Bízva abban, hogy a következő költségvetés jobban sikerül, jobb híján a négyes variációt elfogadom. Köszönöm a megértő türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Még Bölcsey képviselőtársunk kért szót. DR. BÖLCSEY GYÖRGY: Tisztelt Országgyűlés! Nagyon rövid leszek. Tudom, vita végén mindannyian fáradtak vagyunk, de mivel bizottságunkra való hivatkozás most ismételten, másodszor is, vélelmezhetően nem a valóságnak megfelelően hangzott el, azért szükségesnek tartom elmondani az igazságot, a teljes igazságot. Ez a következő: Király Zoltán képviselőtársam