Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.
Ülésnapok - 1985-46
3887 Az Országgyűlés 46. ülése, 1989. május 11-én, csütörtökön 3888 is szeméttel szórjuk be, nyilván azért, hogy a szemét mentén hazataláljunk. A kisiskolák megszüntetésével elő lett segítve a tanyavilág felszámolása, a kistelepülések elöregedése, elnéptelenedése. A fiatal szülők a központi településekre költöztek, hogy gyermekeiket maguk mellett tudhassák. Javaslom, hogy megfelelő gyermeklétszám esetén a lakosság kérésére tegyék lehetővé az alsó tagozatos gyermekek részére a kisiskolák újbóli működtetését. Oktatási rendszerünket oly módon kell átformálni, hogy abban a túlméretezett tananyag csökkentése és a merev tanítási módszerek oldása mellett kapjon hangsúlyt a nemes emberi érzelmek fejlesztése, az értékét vesztett fizikai munka megbecsülésének helyreállítása, embertársaink iránti tisztelet, segítőkészség és türelem elmélyítése. Ügy érzem ugyanis, hogy ifjúságunk számottevő része ugyancsak híján van ezeknek a pénzzel nem mérhető értékes tulajdonságoknak, viszont ezek nélkül elveszítjük emberi tartásunkat. Ifjúságunkat is élénken foglalkoztatják társadalmi és gazdasági életünk bizalomvesztéssel járó fonákságai, íme ezekből néhány. A vasúti viteldíjak emelésekor kulturáltabb utazást ígértek. Ez nem vált valóra. A napilapok, folyóiratok árának emelését papírhiánnyal indokolták. Azóta több tucat új lap jelent meg. Ezekhez van papír? - kérdik a fiatalok. A gyermekholmik ára az égig ér. Hogyan vállaljunk több gyermeket, ha nem kapunk munkát, ha keresetünk nagyrészét elviszi a jövedelemadó, miből élünk? Ki ad ifjúságunknak elfogadható választ ezekre a kérdésekre. Végül a fiatal korosztály otthonteremtését érintő problémával kívánok foglalkozni. Az utóbbi hónapokban a különböző kedélyborzoló témák között fel-fel dobott kő módjára felvetődött az évekkel ezelőtt OTP-kölcsönnel épített lakások három százalékos kamatának visszamenőleges felemelése. Meggyőződésem, hogy nem egyedül vallom, tisztességtelennek tartom a felvetést. Mielőtt a fiatalok kölcsönért folyamodtak volna, számítást végeztek. Figyelembe vették akkori keresetüket, az eltartandó családtagok számát és a magasabb szociális kedvezmény reményében az akkor még nem létező gyerekeket is vállalták. Számításaik alapján vették fel a kölcsönöket. Szülői segítséggel vagy anélkül, felépült a ház, amit részletre vásárolt bútorokkal rendeztek be. Fizetésük nagyobb része részletfizetésekre megy el, s alig marad pénzük megélhetésre, ruházkodásra. Azóta az árak a csillagos égig emelkedtek, belépett az adó, a fizetések emelkedése viszont ezzel nem volt egyenes arányban. Sőt, előfordul, hogy valamilyen oknál fogva csökkent a család jövedelme, vagy a szociálpolitikai kedvezménynél figyelembe vett gyermeklétszám terven felül emelkedett. A plusz létszámra utólagos kedvezmény nem jár, a családi költségvetésben viszont figyelembe kell venni. Félreértések elkerülése végett megjegyzem, nekem nincs ilyen kölcsönöm. A kétoldalú szerződések tisztaságának mindenkori megőrzése és a fiatalok életkörülményei további romlásának megakadályozása érdekében indítványozom, hogy ennek a félresikerült ötletnek megvalósítását egyszer s mindenkorra vegyék le a napirendről. A pénzintézmény találjon ki olyan szolgáltatást, amivel pótolni tudja a kamatkiesést. Idézném itt Deák Ferencnek, a haza bölcsének egy mondását: „Olyan személlyel, aki megkötött szerződést egyoldalúan felbont, senki többet szövetséget nem köt." A jelenleg érvényben levő ifjúsági törvényről az a véleményem, hogy az teljes felújításra szorul. Az ifjúság emberséges életfeltételeit állampolgári jog alapján kell biztosítani. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Következik dr. László Béla SzabolcsSzatmár megye, 14. számú választókerületében megválasztott képviselőtársunk felszólalása. DR. LÁSZLÓ BÉLA: Tisztelt Országgyűlés! A dolgok közepébe vágva: felfogásom szerint is továbbgondolandó, hogy ma Magyarországon az illetékes hatalmi pont így és ilyennek látja az ifjúság helyzetét. Ennyire féloldalas, amikor elemzi a kialakult helyzethez vezető utat, és megoldhatatlan nehézséget jelent számára a jövő felvázolása. A könnyebb ellenállás irányába haladunk azonban, ha most elkezdjük szidni az ÁISH-t. Meggyőződésem ugyanis, hogy az ifjúság helyzete nem a hivatal miatt ilyen. A beszámoló tárgyával kapcsolatban: beigazolódott az az igazság, amit már régen és sokan mondanak ebben az országban. A jog eszközeivel nem lehet társadalmi gondokat, egyenlőtlenségeket felszámolni. Efféle törekvéseink csak arra elégségesek, hogy csökkentsük a jogrendszer iránti bizalmat. Ezt a nem kívánt hatást az ifjúsági törvény maradék nélkül elérte. Igaz, hogy „a törvény végrehajtásának feltételrendszere jelentősen átalakult". Azt sem tagadhatjuk, hogy „a meghatározó gondok nem ifjúságspecifikus problémaként, hanem a társadalmi újratermelési folyamat általános zavaraiként jelentkeznek". De ezzel együtt hibákat is követtünk el. Miért hallgatunk ezekről? Az elszalasztott lehetőségek egész soráról nem beszélhetünk úgy, mintha azok nem lettek volna. Ha olyan büszkén mondjuk, hogy ifjúsági törvény Európában a legelsők között hazánkban született, akkor miért nincs bátorságunk bevallani, hogy azzal, amit annak megvalósulásáért tettünk, az utolsók között vagyunk a földrészen. Miért takargatjuk, miért nem mondjuk ki az igazságot, hogy ma rossz, számos esetben nagyon rossz Magyarországon fiatalnak lenni. Hogy bármennyire fáj, de ifjúságellenes társadalom lettünk, s ez többek által elkövetett hibák, vétkek, bűnök eredménye. Vallom, hogy felelősségük kimondása egyben erkölcsi felelősségre vonás is lenne, ezt legalább meg kellene tennünk. Illyés Gyula jósolta: „Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni." Ifjúságunk mai helyzete bizonyítja, ez az idő elérkezett. Ott tartunk, hogy múltunk bevallásához nagyobb bátorság kell, mint jövőnk tervezéséhez. Se
