Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-46

3885 Az Országgyűlés 46. ülése, 1989. május 11-én, csütörtökön 3886 Javaslom: a parlament jelen ülésén bízza meg a miniszterelnököt és tegye felelőssé, kormánybiztos kinevezésével vállaljon garanciákat arra, hogy a parlament fél éven belül, megfelelő előkészítésben újra tárgyalhasson egy állami ifjúsági stratégiát, a kormányprogram részeként. Köszönöm türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szóra következik Sebesi Lászlóné képviselőtársunk, Békés megye 6-os számú választókerületéből. SEBESI LÁSZLÓNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Nincs szándékomban elemezni az ifjúságról szóló törvény paragrafus szerinti végrehajtását, s a beszámolóval sem kívánok vitatkozni. A paragrafusok nem védték meg az ifjúságot az egyre erősödő gondoktól. Felelősséggel és segítő szándékkal szeretnék felvetni néhányat ezekből a gondokból. Ha ifjúságról esik szó, általában csak a diákokra, a szervezett fiatalokra gondolnak, pedig a szervezeteken kívül élők, valamint a társadalom perifériájára szorult ifjúsági réteget is figyelembe kell vennünk, hiszen ők is részét képezik a nemzetnek, akikkel együtt kell élnünk, s nem mindegy, hogyan. Ez utóbbiak kiszorultak az ifjúsági szervezetekből, s legfeljebb az egyházak szeretetszolgálatai karolták fel őket. Nyugtalan, ellentmondásos, nehéz történelmi időket élünk. Az idősebb korosztály az előző évtizedekben átélt események tapasztalatai alapján próbálja magában rendezni az igen mozgalmas politikai, gazdasági változásokat. Ezek a gyors ütemben folyó jelenségek egész társadalmunkat foglalkoztatják. Az ifjúság fokozott érzékenységgel figyeli ezt a folyamatot és természetesen őszinte magyarázatot, valamint segítséget vár tőlünk olyan létező fogalmakkal kapcsolatban, melyeket egy-két évvel ezelőtt legfeljebb hallomásból vagy könyvekből ismert. Például: létbizonytalanság, munkanélküliség, infláció, jövedelemadó és egyebek. A velük való beszélgetések alkalmával élesen vetődik fel az ifjúság kilátástalan helyzete. Munkába állásuk, az első lakáshoz jutás, a családalapítás és létfenntartás esélyei egyre bizonytalanabbak. Valamikor hangsúlyoztuk a falu és a város közötti különbség megszüntetését vagy legalább közelítését. Ez sajnos csak üres szólammá silányult, mert a különbségek egyre nőttek, nemhogy fogytak volna. A települések közigazgatási szempont alapján való kategorizálása is ezt bizonyítja. Az esélyegyenlőségek hiánya több területen is megmutatkozik. Egyik ilyen fontos terület a munkalehetőségek hiánya. Az ország olyan hátrányos helyzetű területen, mint a Tiszántúl, és benne Békés megye is, ez a gond hatványozottan jelentkezik. Ifjú nemzedékünk megélhetésének biztosítása és javítása érdekében kérem az illetékes szerveket, a Mezőgazdasági és az Ipari Minisztériumot, hogy élelmiszeralapanyag-termelési adottságainkra alapozva a jövőt illetően az élelmiszerfeldolgozó ipar megyén belüli fejlesztésével teremtsenek több munkalehetőséget. Az utóbbi évtizedekben a munkalehetőségek hiánya miatt több tízezerrel csökkent megyénk lakossága. A gazdasági reform megvalósítása és a fiatal munkavállalók elhelyezkedése érdekében egyre erősödő igényként merül fel a munkaerő-igénnyel jól összehangolt oktatási rendszer gyors kidolgozása és bevezetése. Jelenleg az egyes szakmák telítettsége, valamint üzemi profilváltások miatt a végzett fiatalok első munkába állása gyakran kudarccal kezdődik, örömmel tapasztaltam, hogy a békéscsabai tanítóképző főiskola alaptevékenységéhez, a tanítóképzéshez kapcsolódóan rendelkezésre álló szellemi és tárgyi feltételek ésszerű igénybevételére alapozva olyan képzési rendszer kialakítását tervezi, amely egységes kerete lehet több képzési program kialakításának. Ennek alapján szociálpedagógia, államigazgatásszervezés, családgondozás, menedzser és egyéb, változó életünkből adódó feladatok ellátására is képeznének szakembereket. A magam részéről támogatom a kezdeményezést és a program megvalósításához kérem az illetékes kormányzati szervek segítségét. Az oktatásnál tartva megjegyzem, hogy az elmúlt évek során több olyan intézkedés született, ami nem mindenben szolgálta az ifjúság jó irányú fejlődését. Ezek közül egyetlen példát említenék, mégpedig a kisiskolák, kampányszerű, esetenként túlerőszakolt körzetesítését, illetve megszüntetését. A végrehajtást az ifjúság oktatási feltételeinek jobb biztosításával indokolták. Ezzel szemben mi lett a valóság? A körzetesítés következtében a kisiskolák tanulóinak egy része bejáró lett, kitéve a közlekedési nehézségekből adódó kellemetlenségeknek. A kollégiumokban elhelyezett kisebb gyermekek esténként a takaró alatt sírtak anyjuk után, s a szülők otthon ugyanezt tették gyermekükre gondolva. A gyermek családból való korai kiválása károsan hat nemes emberi érzelmeinek fejlődésére, s hozzájárul a családi összetartozás szálainak gyengítéséhez. Ez a tény gyakran a gyermekek tanulmányi eredményében is tükröződik. A meghitt családi légkörű kisiskolákból központi iskolákba kerültek a gyerekek, szaporítva ott az amúgy is több százas tanulólétszámot. A kistelepüléseken az iskolák missziót teljesítettek, hiszen a tanításon kívül környezetük kulturális életének egyetlen forrásai voltak. Az iskolában lakó tanítóhoz bármilyen ügyben bizalommal fordulhattak. Igaz, hogy a tárgyi feltételek nem voltak azonosak a városi iskolákéval, de emberségben, természetes munkaszeretet elmélyítésében, a tudásszomj magjának elhintésében, a tehetséges gyermekek jövőjének egyengetésében nem volt hiány. A legtöbb kisiskolában megtanultak a gyerekek kertet gondozni, virágot ápolni, fát ültetni, s maguk gondoskodtak környezetük tisztántartásáról, s elsajátították a kulturált viselkedés szabályait. Ettől valahogy elszokott a mi népünk. Európaiságunkat hangoztatjuk, környezetünk károsítása ellen tüntetünk, de szép hazánk tájait, vasutak, közutak mentét, kirándulóhelyeket szemétdombbá alakítjuk, sőt a Bécs felé vezető utat