Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-35

2895 Az Országgyűlés 35. ülése, 1988. december 21-én, szerdán 2896 (ELNÖK: Stadinger István - 9.00 óra) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk ülésünket. Engedjék meg, hogy mielőtt a költségvetési vita folytatását megkezdeném, tájékoztassam önöket, hogy dr. Schoner Alfréd képviselőtársunktól indítvány érkezett, amelyben javasolja, hogy a magyar országgyűlés a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának fejezze ki együttérzését és részvétét amitt a súlyos katasztrófa miatt, amelyik gyenge két héttel ezelőtt Örményországban történt. Amennyiben a tisztelt Országgyűlés ezzel a javaslattal egyetért, gondoskodni fogunk a megfelelő távirat elküldéséről. Egyetért a tisztelt Országgyűlés? (Igen.) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a költségvetés vitáját. Felszólalásra következik dr. Kádár Magdolna képviselőtársunk a szolnoki 6. választókörzetből. Dr. KÁDÁR MAGDOLNA: Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Népköztársaság 1989. évi költségvetése három változatának és bizottsági javaslatának vitájában a látszatát is szeretném elkerülni annak, hogy ismerem az utat, amely a remények és realitások mezsgyéjén a gazdaság optimumához vezet. Egyértelműen nem tudom lehatárolni pénzügyeink sokat emlegetett mozgásterét, a hozzáteszek, elveszek feladványok következményeit sem számoszlopokból, hanem az életviszonyok alakulásán érzékelem. Választói véleményekkel összhangban 1988-as tapasztalásaim a meglévő infláció és csökkenő reálbér következményei a kunsági emberek körében is polarizációt, a végtelenebb tartalékokkal nem, vagy alig rendelkező lakosság-csoportokban az elszegényedést indukálta. Érthető megkönnyebbülést jelent számomra és nem kisebbítem jelentőségét, hogy 1988-ban fő gazdaságpolitikai céljaink megvalósultak. A társadalom áldozatvállalása nem bizonyult hiábavalónak. Az egyensúly labilitásának ismeretében is ez esély arra nézve, hogy 1989-re - itt és most - nem a füstbe ment tervek gyártása zajlik. A reformfolyamatok a termelésben és a piaci viszonyok terén még nem gyökeresedtek meg olymértékben, hogy erősödésük reformköltségvetéssel kiszolgálható lenne. Közösek gondjaink abban a tekintetben is, hogy működésében zavarokkal küzdő, hangulatában zilált gazdaságra nehéz olyan költségvetést építeni, amely közvetíteni, sőt érvényesíteni tudja a stabilizáció érdekében már meghozott döntéseinket. Pedig a munkavégzés és kockázatvállalás nélkül megszerezhető jövedelmek a termelésfelvásárlás, -értékesítés labirintusában, a diszpozíciókkal való papírkereskedelem árfelhajtó hatása a korrekt, kiszámítható viszonyok hiánya 1989-ben sem fogja erősíteni a költségvetés pozícióját. A társadalomtól elvárt nagyobb teljesítmény csak a rend viszonyai között, a bizalom légkörében jöhet létre. A kormányzat jóindulata és belátása érződik a kiemelten kezelt felsőoktatás és kutatás, a viszonylagosan preferált egészségügy és szociálpolitika, valamint a kultúra vonatkozásában. Nem kifejezetten pénzügyi oldalról, de megdőlni látszik az egészségügyben Murphy törvénye, miszerint mire a gazdaság kilábal, minden más tönkremegy. A Szociális és Egészségügyi Minisztérium reformelképzeléseinek gyakorlati sikerét a jelenleg alig magyarázható mértékű emberi veszteségeink visszaszorításában remélem. A reform a gyógyító munka idült, belső gondjainak megoldásában is vízválasztó szerepű lesz. A szociálpolitika védőkorrekciós és kríziselhárító tervei közlésével szinte egyidőben a követelőző, az egyedi kivételeket elváró, előnyszerző mentalitás felelőssége is megjelent. A szélesen értelmezett lehetőségszemlélettel szemben a rászorultság elvét érvényesíteni nem lesz könnyű feladat. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Kérem, mondandómat ne rosszízű provincializmusnak tekintsék. Megyénk iparának és mezőgazdaságának szerkezete kedvező, az országos átlagot meghaladó fejlődésű, gazdálkodásunk jó színvonalú. Ugyanakkor - a már-már irigylésre méltó megállapítás - a valóságban egy csökkenő népességű, közepesen urbanizálódott, elmaradott infrastruktúrájú térségben igaz. A foglalkoztatás, a jövedelemszerzés, az életminőség feloldatlan gondjaira adott válaszlépéseink napjainkra a jelentős hanyatlás megakadályozására is alig elégségesek. Több alföldi megyéhez hasonlóan Szolnok megye sem a nemzetgazdaság eredményeihez való hozzájárulásának arányában részesül a tanácsi gazdaság központi kondícióinak kialakításánál. Tartósan diszpreferált, mellőzött helyzetű, az infrastrukturális fejlesztésekre fordítható támogatások terén, limes megyeként is példaszerű, mert a kedvezményezettek „tói—

ig" határain mindig sikerült kívülrekednie. Választókörzetemben a lakosság, a szövetkezetek és ipari üzemek semmivel nem pótolható részt vállalnak a településfejlesztés elhatározott feladataitól. Komoly tér és lakossági bizalomvesztés származna abból, ha lezáratlan útalapok, önerős közműfejlesztések befejezése maradna el, például a gazdasági szférát terhelő újabb elvonások miatt. Megítélésem szerint a nemzetgazdaság jövedelemtermelő-képessége növelésének egyébként sem az a legolcsóbb és leghatékonyabb útja, hogy örökösen évtizedek felfutásait és lemaradásait korrigáljuk jelentős állami beavatkozással. Egy arányosabb infrastruktúra- és oktatásfejlesztési politika több térséget tenne alkalmassá a korszerű technológia, a kívánt szerkezetváltás befogadására, például az Alföldön is. Tisztelt Pénzügyminiszter elvtárs! Magam is szívesen szavaznék igazi reformköltségvetésre, mert az azt is jelentené, hogy gondjaink döntő többségét magunk mögött tudhatjuk. De a jelen valóságában az ország és termelő szerveződései, vele együtt a népképviselet allergizálédott az újabb nyereségelvonást jelentő elvonásokra. A kezdetben 6 százalékosra javasolt pótadó zajos parlamenti fogadtatása nem képviselő dacreakció. Szereptévesztésnek ítélem és felkészültségem sem jogosít föl rá, hogy a mintegy 15 milliárd forint bevételkiesés ellensúlyozására javaslatot tegyek. De ha ez elvárássá vált, akkor fel-