Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-46

3865 Az Országgyűlés 46. ülése, 1989. május 11-én, csütörtökön 3866 résem jogos volt. Négygyermekes családapa vagyok, vezetek egy olyan általános iskolát, melyben 1500 gyerek tanul. Remélem, fejlődik, éli mindennapjait, és kollégáimmal igyekszünk tudást biztosítani számukra felnőtt életükhöz. Több éven keresztül dolgoztam az fíjúsági mozgalomban is. Mindennapjaim, munkám összefonódik tehát a fiatalsággal, gondjaikat, lehetőségeiket ismerem. Azért is kértem szót, mert rendkívül elkeserített, elgondolkodtatott az a társadalmi reagálás az ifjúsággal, a gyermekekkel kapcsolatosan hozott rendeletek kapcsán, ami bár jelentős volt, mégsem volt akkora erejű, mint más esetekben. Példákat sorolnék: óriási mértékben megnőttek a gyermeknevelés költségei, a családok, — többgyerekesekre gondolok elsősorban - megélhetése egyre bizonytalanabb. A gyermekélelmezés költségei ugrásszerűen növekedtek. Csökkent a beiskolázás, a szakma, a végzettség megszerzésének lehetősége. A sajtóban, az emberek egymás közötti beszélgetéseiben ezek napi témák ugyan, de hol vannak ahhoz a felzúduláshoz, amit az esetlegesen bevezetendő útadó, a vámrendelkezések átalakítása váltott ki például? Ha társadalmunk olyan egyöntetű és egyértelmű lett volna az előbb említett esetekben, mint az utóbbiban,talán néhány gond nem feszítene ma annyira, mint teszi azt. Ebben a gondolati közegben képviselőként elfogadni nem tudtam volna, hogy a téma lekerüljön napirendről. Nem tudtam volna mit mondani a hozzánk forduló fiatalnak, nem tudtam volna indokolni azt, hogy nem foglalkozik parlamentünk azzal a hazánk sorsa, személyes létünk szempontjából oly fontos réteggel, akit ma tanítunk, szakmát, tudást akarunk adni a kezébe és akiknek emberi körülményeket, lakást, munkát is biztosítani a mi dolgunk! Köszönöm Németh Miklós miniszterelnök elvtárs olyan irányú segítségét és képviselőtársaim szavazatát, melyek lehetővé tették, hogy a napirendet tárgyaljuk. Későbbi következtetéseim, javaslataim megalapozására néhány, ma meglévő jelenségre szeretném felhívni figyelmüket, azért, mert a lehetőséget a jobbításra nem szabad feladni. Nem szabad azért, mert ha a fiatalság helyzete változatlan marad, 10-15 év múlva nem tudunk igénybe venni fiatalt arra, hogy építse az országot, tudós, hazájáért dolgozni kész magyar legyen. Mindannyian tudjuk: a gyermek- és ifjúsági érdekek érvényesítése fokozatosan csorbát szenvedett az elmúlt évek során. Ezért a beszámolótól és leginkább a megjelölendő feladatoktól azt vártam, hogy megjelennek a gyermekek és az ifjúság érdekeit valóban érvényesítő állami feladatok. Tudom, hogy a gazdasági hanyatlás nem teszi lehetővé az ifjúsággal kapcsolatos fokozatos, eredményesebb foglalkozást, mégsem fogadhatom el, hogy csak erre való hivatkozással ne ismerjék el és vállalják felelősségüket azok, akiknek ez dolga. Az ifjúság problémái az egész társadalomban zajló változásokat tendenciaszerűen jelzik, mintegy tükrözik a társadalmi konfliktusokat és a jövőben kibontakozó folyamatok előjelei, a mai folyamatok pedig robbanást sejtetnek, ezt meg kell előznünk. Azt is tudjuk, hogy más társadalmi rétegeknél is vannak problémák. Egyetértve azzal, hogy az ifjúság helyzete szervesen beépül az egész társadalomba és ezért nem lehet az egész társadalom állapotától elvonatkoztatva kezelni, mégis azt mondom: egy felelős kormány rendelkezzen ifjúsági stratégiáival. Az ifjúság és a velük foglalkozók hallják meg azt a hangot, miszerint az ország helyzete a fiatalság helyzetétől is függ, s nem javulhat addig, míg a fiatalság helyzete nem javult. Nincs már idő azt a szemléletet követni, hogy az ifjúság helyzetén csak akkor lehet javítani, ha a gazdaságban elindul a kibontakozás. Ha erre várunk, továbbra is illethet bennünket az a vád, hogy a parlament nem foglalkozik súlyának megfelelően az ifjúsággal. Ezt a felfogást szeretném elutasítani, mert biztos vagyok benne: a készülő kormányprogram tükrözni fogja azt, hogy a kormány nem ifjúság- és így nemzetes jogellenes! Bár adatokkal nem kívánom igazolni ifjúságunk mai szomorú helyzetét, azért szólok, — s kérem ehhez képviselőtársaim egyetértését, segítségt is —, hogy ne fordulhasson az elő, hogy a fiatalság apáival szembefordul. Milyen javaslataim vannak? A kormány hamarosan parlamentünk elé terjesztendő programjától várom: ne csak részletesen kidolgozott gazdasági koncepció legyen az, amelyben nem lesz szó az ifjúságról! Gazdasági kibontakozás nincs, nem lesz ifjúságunk problémáinak megoldása nélkül. Ehhez alapvetően két részre osztanám javaslataimat. Először: jöjjön létre egy ifjúságpolitikát kidolgozó bizottság, szerv, szinte azonnal, melynek ötleteit, javaslatait a kormányprogramba be kell építeni. A kormány — másodszor — rövid távon is jelölje meg a legszükségesebb feladatokat. Tehát kezdjünk hozzá a jelen pillanatban megoldandó feladatok beindításához és egy minden részletre kiterjedő helyzetelemzés után ez a bizottság, kormányzati szerv, — melynek szükséges megalakulnia —, kezdje meg a hosszabb távú ifjúságpolitika kidolgozását. Több képviselőtársam erről szólt. Szeretném megerősíteni az általuk mondottakat. Engedjék meg, hogy néhány konkrétabb javaslattal is segítsek. Szükségét érzem olyan családi adórendszer kidolgozásának, mely számbaveszi az ifjúság társadalmi értékét, szerepét, több anyagi lehetőséget adna a neveléshez. Feltétlenül át kell értékelnünk a család szerepét. Az ifjúság ne a reformokban találja meg az életlehetőséget, hanem a családban, az iskolában, a munkahelyen. Ebből fakad az az igénye, mely az oktatási törvény felülvizsgálatát jelentené. Jót teszünk, becsületesen járunk el, ha ezt mihamarabb megkezdjük. Rendkívül erős igény fiatalságunkban az, hogy a bér ne az életkort tükrözze, hanem szigorúan az elvégzett munka ellenértékét jelentse. Szinte mindannyiunk, a népgazdaság bármely területén dolgozók előtt ismert foglalkoztatáspolitikánk. Ez mára oda jutott,, hogy javaslatot sem tudunk adni sok végzős gyerekünknek, mit tanuljon tovább, következésképpen! 14—15 éves munkanélkülieink is lesznek.