Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-34

2839 Az Országgyűlés 34. ülése, 1988. december 20-án, kedden 2840 lennie, amivel magam is egyetértek, 50-60 milliárd forintot kell eltüntetni. Erre a javaslat szerint három alternatíva van, ezt terjesztette a parlament elé a kormány. Megvizsgálva ezeket az alternatívákat, az a véleményem alakult ki, hogy ezek nem valóságos érdemi alternatívák, csupán technikai alternatívák. Felmerült rögtön kérdésként bennem az: a törvényelőkészítők képessége csak eddig terjed, hogy érdemi alternatívák helyett csak technikai alternatívát képesek kicsiholni szellemükből? S az, hogy nem ismernék Adam Smith és más neves közgazdászok adóra vonatkozó megállapításait, miszerint az adó nagyságával arányban kell lenni az adóalanyok adófizető képességével. (Taps.) Ha ezt az arányt nem biztosítja a kormányzat, akkor az adóviselőképesség, vagyis a teljesítmény fokozatosan csökken, így az adóalap is. Nem hinném, hogy erről van szó, hiszen tudom, hogy igen sok jól képzett közgazdász és pénzügyi szakember dolgozik az irányítás frontján. Mi az akadály mégis? Nem tudnánk magunkhoz méltóan végezni mindennapi munkánkat? Vagy még mindig hiányzik a cselekvéshez a megfelelő mozgástér? Vagy szédül a nemzeti cselekvés a nyakába akasztott állami és társadalmi rezsi bénító súlya alatt? Nem folytatom. Hiszen egymással összefüggő kérdések láncolatáról van szó. Elmondta már az évek során és különösen mostanában több hozzászóló és előadó a választ. A politikának kell valós gazdaságpolitikai alternatívákat kidolgozni és ezt a mai előterjesztésében a miniszterelnökünk meg is erősítette. Fel kell szabadítani a gondolkodó és az alkotni akaró állampolgárt a rosszul értelmezett ideológiai guzsbakötöttségektől. Addig is, amíg a politika és a kormány gondolkodik, a valós alternatívák kidolgozására a kormány mellett a pénzügykutatót és akadémiát fel kell kérni ahhoz, hogy döntésünk valóban érdemi lehessen. Csak így, és ekkor tarthatnánk állampolgári felelősséggel azt az ernyőt a kormánynak, amit elvár a parlamenttől, s amire igen előszeretettel hivatkozik manapság. Következtetésem így azt hiszem egyértelmű: ha ezek közül, a jelenlegi alternatívák közül kell választanom, a döntésem nem érdemi. Szeretném elmondani a konkrét javaslatomat, amit a költségvetési vitában az illetékes bizottságnak be is terjesztettem. A költségvetési reform szellemében, a tisztánlátás érdekében közöljünk egy valódi mérleget. A mérleg egyik oldalán mutassuk ki, mi az államháztartás rezsiköltsége, mennyi pénz kell az infrastruktúra fejlesztésére, mennyi az oktatásra és az egészségügyre, nem sorolom tovább. Ez képezzen vita alapot, aminek a végén kialakulhat egy állami feladat, az az egy új típusú állami szerepvállalás. Megismerve és elismerve az állam szerepvállalásának összegét lehet dönteni az adó mértékéről, s így döntsük el, hogy milyen nagyságú legyen az adó mértéke, egyféle adókulccsal és egy évre. Az elmúlt években a vállalatokra nehezedő teher, a központi elvonás, az áremelések útján átminősült fogyasztói, azaz lakossági teherré. Igen is nagyon szorosan összefüggnek az állami és a vállalati és a lakossági terhek. Nem lehet azt a költségvetés kapcsán kimondani, hogy a harmadik költségviselőt, a lakosságot nem, vagy alig terheljük, hiszen végül a kárvallott a lakosság. A költségvetési törvényjavaslat leszögezi, hogy a stabiüzáció érdekében elkerülhetetlen a vállalatok és a lakosság további áldozatvállalása. Ugyanakkor korlátozni kell az állami jövedelem-felhasználást is. A centralizált jövedelemhányad az alternatívák függvényében 64-69 százalék. Az elvonás mértéke a vállalatok számára igen magasnak tűnik. Ilyen teher alatt keservesen, közgazdaságilag ad abszurdum mozdulhat az amúgyis elnehezült gazdaság. És mégis, az eredmény a másik oldalon is kiábrándítóan lehangoló. Néhány kiemelt terület kivételével a költségvetés a megviselt intézményének szinte állagmegőrzésére is alig-alig vállalkozhat. Mintha rossz utcába keveredtünk volna, ahonnan nem találjuk a kitörés lehetőségét. Ha a harmadik költségviselő, az államháztartás oldaláról vizsgáljuk meg a költségvetési törvénytervezetet, az alábbiakat kapjuk. Számításaim végeredményét közlöm, természetesen az esetleges tévedés lehetőségét fenntartva, bár azt a Pénzügyminisztériumban lekontrolláltam. 1989 évre 12 százalékkal nő az állam rendelkezésére álló összeg, a növekedés összegszerűen 115,5 milliárd forint. A központi költségvetés, amelyben a vállalati támogatás, a fogyasztói támogatás és az adósságszolgálat csökkenése áll, 39 milliárd forinttal csökken. így összességében az állam rendelkezésére álló pénztömeg 24 százalékkal, azaz 155 milliárd forinttal nő. Amikor a gazdálkodó szervezetek és a lakosság tartalékai, áldozatvállalásai kimerülőben és kifulladóban vannak, akkor az államháztartás egyre növekvő összegekkel rendelkezik. A lakosság, az állampolgár, a képviselő értetlenül áll és figyel. Az állampolgár azt veti fel, nő az elvonás, nő az infláció. A vállalatokat a pótadó és a kitalált elvonások sanyargatják, s az eredmény nem a költségvetés hiányának csökkenése, hanem a költségvetés hiányának növekedése. Mi az oka? Nem tárjuk fel — amire hozzászólásomban már utaltam — a valós okokat, így ma is számolatlanul folyik el és ki a pénz a feneketlen zsákból. Úgy látszik tabu szocialista társadalmunk rezsije, a bürokrácia terhétől nem tudunk megszabadulni. A sokat, általam és általunk emlegetett rezsi nem az amit a miniszterelnök-helyettes elvtárs említett, az a 11-11,5 milliárd forint, amire szükség van az állam normális működéséhez, hanem az, ami ennek talaján kialakult. Egy gazdálkodó szervezetet 3040 szervezet ellenőrizhet és vonhat felelősségre. Tíz-húsz helyre kell statisztikai jelentést küldeni. Kérem, csak becslések vannak, és amikor ezen kérdéseket elmondtam, nem cáfolta senki, de biztos, hogy több tízmilliárd szabadulna fel a gazdasági szerkezetátalakítás számára, ha ezeket a kérdéseket meg mernénk lépni, ha ez nem lenne tabu és olyan érdemi átalakítás kezdődne, amely 1987. évi szeptemberi programban megfogalmazódott, amit érezne és látna a lakosság, akkor nőne és nőhetne a bizalom