Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-34

2835 Az Országgyűlés 34. ülése, 1988. december 20-án, kedden 2836 mélek a továbbiakban is. Másodszor: nem kívánok a költségvetés elutasításával bizalmi válságot táplálni az ország és külföldi hitelezői között. Harmadszor: ha ezt a költségvetést leszavazzuk és a kormány átdolgozottat, újat hoz ide vissza, hitem szerint az sem lesz jobb, mint a jelenlegi. És végül negyedszer: meggyőződésem, hogy ebben a keserves helyzetben kell a türelem, az áldozatvállalás, az egyeztetési készség és a meghirdetett elveink gyakorlati érvényesítése. Tisztelt Országgyűlés! Ezeket ismerve, ebben bízva, saját munkánkat javítva fogadom el a költségvetést. (Taps.) ELNÖK: dr. Péterfy Réka képviselőtársunk felszólalása következik, ő Budapest 58-as választókerületében képviselő. Dr. PÉTERFY RÉKA: Tisztelt Országgyűlés! Ideje nyíltan kimondani, hogy egészségi politikánk általában véve hazánkban a legnyomorultabb lábon áll a bölcsőtől egész a sírig. Kossuth Lajos ezen szavai sajnos még most sem veszítették el teljesen az aktualitásukat, hiszen köztudott, hogy napjainkban egyre kevesebb a bölcső és egyre több a sír. Ez a tény annak ellenére igaz, hogy egészségügyi politikánk az elmúlt években számos komoly erőfeszítést tett a helyzet javítására. Kétségtelenül elismerés illeti azt a törekvést, ami jövőre az egészségügyi és szociális kiadásokra fokozottabb figyelmet fordít és nagyobb összeget biztosít. A tervezett 17,7 milliárdos növekedés fele a társadalombiztosítási járulék emelkedésének kompenzálására szolgál. A megmaradó másik fele, ami az elmúlt évekhez képest mintegy 15 százalékos emelkedést jelent, hivatott ellensúlyozni az évtizedek során felhalmozódott hiányosságokat. Ha ehhez még hozzászámítjuk a reményeink szerinti, csak 12 százalékos inflációt, rögtön kiderül, hogy ez a látszólag hatalmas összeg sem lesz elég a feladatok megoldására. Bonyolítja a helyzetet az, hogy a jelenlegi körülmények ellenérdekeltséget keltenek az egészségügyben. Miben érdekeltek például a kórházban vagy az alapellátásban dolgozók? Abban, ha kevés a beteg. Kevesebb a munka, kisebb a felelősség, kisebb a gyógyszer, az élelmiszer, a tisztítószerfelhasználás, kevesebb röntgenfilm fogy, nyugodtabbak az ügyeletek, az osztály vezetője pedig elismerésben részesül, mert gazdaságosan oldotta meg a feladatát. És mit érzékel az állampolgár? Zsúfoltságot, közömbösséget, hivatali hangot, küldözgetést, szociális ügyeinek halogatását, a törvényben biztosított és deklarált elvekkel ellentétben. Emellett sok egészségügyi dolgozó kétségesnek tartja, hogy a célkitűzéseiben igen példamutató egészségmegőrzési program reális akkor, amikor a megbetegedett ember gyógyításának megfelelő anyagi feltételei is hiányoznak sok helyütt. Hirdetjük a korszerű táplálkozás jelentőségét, és közben alapvető és egészséges élelmiszerek árának emelésére készülünk, ahelyett, hogy amint azt választóim is szóvátették, a tömény szeszesitalok és dohányáruk árát emelnénk jelentősen. így a költségvetési hiány csökkenése is együttjárhatna olyan késztetéssel, amely egészségesebb életvitelt eredményezhetne. Ezen aggályaim mellett is biztatónak és szinte egyedüli kiútnak látszik a szociális és egészségügyi kormányzatnak egyébként már évek óta sürgetett jelentős lépése, amit a társadalombiztosítás önállósításával tett. Ebbe a rendszerbe kell beépíteni a jelenlegitől eltérő finanszírozású, személyes érdekeltségen alapuló egészségügyi ellátást, mégpedig belátható időn belül. Szilárd meggyőződésem, hogy igazán jó szociálpolitikát csak a humánus elveket a gyakorlatban megvalósító, megbízható gazdasági teljesítményt nyújtó állam képes folytatni. Azonban ennek eléréséig is kötelességünk biztonságot nyújtani a legelesettebbeknek, a gyámolításra szorulóknak, a kis nyugdíjból tengődök nagy tömegének. Javaslom ezért egy átfogó, egységes szociálpolitikai törvény kidolgozását, amely hosszú távon garanciát nyújt. Tisztelt Országgyűlés! Reformokat hirdetünk és várunk, de a bemutatásra került költségvetés, főleg annak kiadási oldala bár kevésbé katonás szabású, az elmúlt évek konzervatív divatját idézi. Rendkívül feszes, legfeljebb egészségügyi és nevelési célzattal engedtek ki egy keveset a nagyon szűk helyeken. Modern modelleket inkább a szomszéd kirakatokban csodálhatunk itt a közelben, vagy éppen Délkelet-Ázsia kirakataiban. Ők még idejében váltottak és hozták meg a kellő áldozatokat. Az említett országok az elmúlt évtizedekben gazdasági csodát produkáltak, és ennek a gazdasági csodának a titka az volt, hogy időben észrevették a szellemi szféra, a szolgáltatások óriási jelentőségét. Ebbe invesztáltak hazai és nemzetközi, külföldi tőkét, és ez képezte, illetve képezi szilárd alapját a jóminőségű, mindenütt versenyképes, csúcstechnológiát produkáló gazdaságoknak. ' Jelen költségvetésünk arra a sajnos változatlan szemléletre és gyakorlatra épül — azzal a kevéssé megalapozott reménykedéssel —, hogy majd a termelés megélénkülése, növekedése és megfelelő irányú, rugalmas átépülése biztosítja a nagyobb jövedelmet, a több tőkét a szolgáltatásban és szellemi ágazatban dolgozóknak. Nehéz milliárdok mennek az exporttámogatásokra, keletre és nyugatra egyaránt. Milliárdokat adunk a veszteségesen termelőknek és mivel számuk nem csökken, a támogatások leépítése sem történik az ígért és tervezett módon. Az infrastruktúra költségtervezése a maradékelv alapján állott és a mostani kritikus állapotban az infrastruktúra elégtelensége az egyik fő oka annak, hogy a külföldi tőke értelemszerűen vonakodik beépülni gazdaságunkba. Szerencsésebb volna, ha pontosan ebbe a szférába próbálnánk külföldi tőkét bevonni, mert tőkeigénye alacsonyabb, mint az iparé, ráadásul nagymértékben hozzájárulhat a munkanélküliség csökkentéséhez, mert felszívhatja az elavult, leépítésre érdemes ágazatokból fölszabaduló munkaerő számottevő hányadát.