Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-37

3153 Az Országgyűlés 37. ülése, 1989. január 10-én, kedden 3154 igazolják, hogy ilyen vagy olyan színű zsarnokság időnként és helyenként meg tudta akadályozni az emberi szabadságjogok érvényesülését, de a történelem azt is igazolja, hogy ezen jogok természeti jogból fakadó csírái mindig újra kihajtottak. Az emberi szív lüktető ritmusa reményein és érzésein keresztül, valamint az újra és újra fellobbanó szabadság utáni vágy egyre jobban arra űzi, hajtja és ösztönzi az emberi cselekvést, hogy minél jobban megismerje az igazságot és mind több emberi szabadság birtokába jusson. Mint ahogy a természetben a továbbélést jelentő búza már a tát megelőzően gyökeret ereszt és kizöldell, úgy érzem, hasonlatában ilyen éltető reménynyel fogadhatjuk az egyetemes emberi jogok közé tartozó, most előterjesztett gyülekezési és egyesülési törvénytervezeteket, melyek politikai intézményrendszerünk és gazdasági adottságaink tartósan zordnak tűnő telében felénk hozzák politikai reform-elképzelésünk első fénysugarait. Korunkban az egyetemes emberi jogok alkalmazása és érvényesülése minden társadalmi rendszernek, így a létező szocializmusnak is közös mércéjévé vät. Minket, magyarokat a reformelképzeléseink és jogállamiságunk megteremtésében mind a világ, mind a történelem úgy fog megítélni, amilyen mértékben realizálni tudjuk az emberi szabadságjogok összességét, nevezetesen az emberi méltóság kiterjedését, társadalmunk külső és belső békéjét, állampolgáraink törvény előtti jogegyenlőségét és jogbiztonságát, az államhatalommal szembeni védelmét és a politikai önszerveződés lehetőségét, továbbá az egyén lelkiismereti, vallási, világnézeti, művelődési, valamint a gondolat- és véleményszabadság kinyilvánítását, a tulajdonhoz, a szociális biztonsághoz és nem utolsósorban a munkához való jogát, vagyis mindazt, ami a teljes értékű emberi élethez napjainkban szükséges. Vallom azt is, hogy az emberi jogok fejlődése, érvényesülésének mennyiségi és minőségi formája sohasem éri el a kívánt teljességet. Mégis nagy tévedésnek, sőt bűnnek tartanám ha alkalmazásakor sem az államhatalom, sem a társadalom nem tanúsítana kölcsönösen elfogadható toleranciát, történetesen az egyik jogot sárba taposnák, míg a másikat oltárkőre emelnék. Már most egy kicsit e kívánt tolerancia és az érlelődő politikai kultúránk zavarát látom abban, hogy a „rész", vagyis az egyesülési és gyülekezési törvény előzetes törvényesítése megelőzi a sokkal fontosabb „egész", vagyis az új Alkotmány szentesítését. Igen, tisztelt képviselőtársaim, törvényhozói felelősségem tudatában kijelentem, sokkal szívesebben adtam volna igenlő szavazatom egy olyan népfelséget elnyerő Alkotmányhoz, mely az emberi jogok teljességét magában foglalja. A gyülekezési és az egyesülési törvény korábbi realizálása talán megvalósítja a törvényalkotó olyan nem proklamált szándékát, mely a hatalom és a társadalom toleranciája tűrőképességét kívánja osztályozni, s egyúttal elősegíteni a társadalom monolitikus egységeinek önszerveződését és az önkormányzati gyakorlat térhódítását. Kötelességemnek érzem viszont az egyesülési törvénytervezet részletes kritikájaként elmondani azt is, hogy például a 2. § 3. bekezdésének utolsó mondata, mely így hangzik: „Az egyesülési jog alapján fegyveres szervezet nem hozható létre" — idézet befejezve — a gyakorlatban értelemzavaró is lehet, mert kérdezem: hova sorolja a törvénytervezet vagy a törvényalkotó a vadásztársaságokat, a bérkilövő és fegyveres sportegyesületeket vagy az MHSZ-t? Ugyancsak részemről sajnáatosnak, és az egyesülési törvénytervezet korai gyermekbetegségének tartom azt is, hogy à politikai pártról mintegy elkülönítve, az Alkotmány rendelkezésein felül a párt megalakulását, nyilvántartásba vételét, felügyeletét és megszűnését külön törvényalkotásra bízza. Valahogy úgy vagyok ezzel az értelmezéssel, választóimmal együtt, hogy egy olyan negyven éve kialakult magyar átok kísér bennünket, amely az emberi cselekvést, a hatalmi irányítást mindig megosztja három dimenzióra. Vagyis másképpen gondolkodunk, másképpen beszélünk és másképpen cselekszünk. Csatlakozom megnyugtatóan Berecz János és Szentágothai képviselőtársamhoz, akiknek a felszólalásából azt vélem kivenni, mind magunk, mind az egész ország megnyugtatására, hogy ez a jövőben nem így lesz. Mindezek ismeretében, választóim és magam nevében azzal a bizalommal támogatom a törvény elfogadását, hogy mint az első az egyenlők között, további törvényeket alkotunk az egyetemes emberi jogok területéről. Végül lelkiismeretemtől lekötelezve, szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim, valamint a kormányunk figyelmét arra, hogy az emberi jogok széles körű törvénybe iktatása mellett sem lehetünk közömbösek olyan jogalkotásokban, melyek egyúttal az egyetemes emberi kötelességeket is előírnák számunkra. Jelenleg ilyen ius gentiumnak tartom a következőket és szeretném minél előbb törvénybe foglalni: 1. Mindnyájunknak harcolni kell a félelemmentes életért. 2. Minden ember kötelessége védeni egészségét. 3. Valamennyiünknek óvni, védeni kell ökológiai örökségünket. 4. Általános szolidaritást kell vállalnunk kortársaink életéért, mert saját biztonságunkat csak így tudjuk fokozni. Végül ötödikként szeretném ismételten hangsúlyozni, hogy a megújhodó szocializmusban egyértelműen kötelezővé kell tenni, illetve kötelezővé kell válnia, hogy a közjó előteremtésének, valamint az egyéni élet fenntartásának egyetlen lehetséges és törvényes módja van: ha csak a társadalmilag igényelt munkát mindenki becsületesen elvégzi. Úgy érzem, de teljes kötelezettségében hiszem is, a jogok és kötelezettségek mérlegének érzékeny mutatója csak ilyen együttállásban mutat helyes arányt és helyes utat a kibontakozás és a társadalmi igazságosság felé. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most szünet következik, fél 5-kor folytatjuk a munkát. (16.08)