Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.
Ülésnapok - 1985-37
3147 Az Országgyűlés 37. ülése, 1989. január 10-én, kedden 3148 ják majd szét. Viszont attól nagyon is félek, hogy népünk a fokozódó terheket aligha lesz hajlandó elviselni akkor, ha most már beérett politikai kívánságai nem teljesülnének. Különösen nem szeretem a hatalom folytonos emlegetését. De úgy látszik, most már Berecz János felszólalása után itt már teljes egyetértésben vagyunk. Szóról szóra aláírnám mindazt, amit ő ezzel a kérdéssel kapcsolatban mondott. A hatalom ugyanis önmagában is rossz, akkor is, ha bizonyos tekintetben szükséges. Ezt a világ politikailag legérettebb társadalma, az angolok már idestova 200 éve a maguk nyelvén így fogalmazták meg: „all power corrupts, absolute power corrupts absoutely". Magyarul: „minden hatalom korrumpál, (azaz kikezdi a becsületet) az abszolút, (vagyis a semmi által nem korlátozott) hatalom teljes mértékben korrumpál. Ezt egy lord Acton nevű úrnak szokták tulajdonítani. (Taps.) Ez az igazság, sajnos, a mi legújabbkori történelmünkben és néhány más népében is túlontúl beigazolódott ! Az angolszász nyelveket beszélő népek sem jobbak sem erkölcsösebbek nálunk, csak történelmi fejlődésük volt szerencsésebb. Ők is hazudnak rendületlenül és minden hullámhosszon: csak nem a parlamentben. Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát 200 évvel ezelőtt megfogalmazó urak többsége még rabszolgát tartott, mégis gondosan beépítették alkotmányukba azokat a nevezetes fékeket és ellensúlyokat, angolul „checks and balances" — ezt olyan szépen tudják mondani - amelyek eddig még mindig biztosították egy szörnyű polgárháború, a külpolitikai kalandok sorozata és földrész méretű visszaélések ellenére a társadalom visszatalájon az alapító atyák által kijelölt helyes útra, azaz a hatalommegosztás által biztosított egyensúlyhoz. Mindezekért — mélyen tisztelt képviselőtársaim és különösen a hatalmon lévő párt tagjai: nézzük, illetőleg nézzék saját valós érdekeiket. Ezt a mai hatalmat és a velejáró felelősséget senki sem kívánja önöktől elvenni. Aki ma itt a kormányzásban részt vállal, vagy részt mer vállalni, az szememben inkább a haza mártírja, semmint a hatalom haszonélvezője. Itt már nincs olyan haszon — és belátható időn belül nem is nagyon lesz, — amelynek élvezete tartós örömet, vagy , még kevésbé boldogságot okozna. Elérkezett az ideje annak, hogy a monolitikus hatalmat felváltsa a magyar társadalom konstruktív politikai irányait képviselő pártok egymást ellenőrző kormányzati rendszere. Tisztelt Ház! Javaslom, hogy ha már nem fogadjuk el a legjobbat, Ballá Évának azt a javaslatát, hogy a 4. paragrafus egészen maradjon ki, akkor annak második pontját legalább a következő formában fogalmazzuk át — furcsa módon ez majdnem szó szerint azonos a másik oldalról, a Púja Frigyes képviselőtársam által javasolttal — „a politikai pártnak a társadalmi rendszerben betöltött szerepére az Alkotmány rendelkezései az irányadók." Vagy ha ezt az országgyűlés most nem tudná vállalni, akkor javaslom, hogy kötelezze a kormányt arra, hogy a politikai pártok bejegyzésére és működtetésére vonatkozó törvényjavaslatát még az 1989. évi nyári szünet előtt olyan időpontban, hogy ez a törvény legkésőbb 1989. július 1-én érvénybe is léphessen, terjessze be a parlament elé. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Dr. Alberth Béláné képviselőtársunk felszólalása következik Hajdú-Bihar megye 8. számú választókörzetéből. DR. ALBERTH BÉLÁNÉ: Tisztelt Ház! Választópolgáraim javaslata alapján e napirendekkel kapcsolatos hozzászólásomat azzal kell kezdenem, hogy a jobb megértés érdekében van néhány kérdésünk. Ezek pedig a következőképpen hangzanak: igaz-e, hogy Magyarországon társadalmi, gazdasági, politikai válság van. És ha ez igaz, akkor feltennénk a következőt: ki fizeti meg a váltságdíjat. Vagyis melyikből ki fog bennünket, mikor és mivel kiváltani. Tudom mindennap felmerülnek ezek a kérdések és válaszainkban mindannyian másképpen és másképpen reagálunk rá. így tehát nem lesz meglepő, ha a következő kérdéseket is megfogalmazom. Történetesen azt, hogy a Magyar Népköztársaságnak van-e jelenleg érvényben lévő alkotmánya, s ez megfelel-e a jogállamiságnak? Vagy ha nem, hát akkor mi a teendő? Egyáltalán mi a jogállamiság? Ki mit ért alatta? A jogállamiságot kifejező társadalomban igaze, hogy az alaptörvény a meghatározó, és ehhez alkalmazzák a törvényeket is? Vagy talán ezt is rosszul tudjuk, és fordítva van? Előbb különböző törvényeket kell hozni, az alkotmány egyes paragrafusait módosítani, és ezután a tapasztalatok birtokában megalkotni egy új alkotmányt? Az alaptörvénynek, vagy a törvényeknek az állampolgárok kívánságát kell-e tartalmazniuk, vagy kívánság nélkül is lehet biztosítani jogaikat és kötelességeiket? Hová sorolható ma Magyarországon, milyen kategóriába a valóság és a kívánság? És ezek mennyire vannak összhangban jelenlegi társadalmi, gazdasági, politikai helyzetünkkel? S végül: mire jók a törvények? Arra-e, hogy betartsuk őket, vagy arra, hogy rájöjjünk, nem jók, módosítani kell, újat kell alkotni? Most joggal mondhatják el a tisztelt, népben, nemzetben gondolkodó képviselőtársaim, hogy miért éppen itt és most teszem fel ezeket a kérdéseket. Nem volt elég idő, hogy a szakembereket megkérdezzem? Nos, a válaszom, válaszunk igen egyszerű és rövid. A parlamentnek kell megválaszolnia, méghozzá úgy, hogy az állandó és az állandóan változó vélemények között minden állampolgár el tudjon igazodni, választópolgáraim is ezt mondták, ők, akiket soha nem kényeztetett el egyetlen társadalmi rendszer sem. Nekik mindenért meg kellett küzdeniök. Semmit sem kaptak ingyen. Hajdú-Bihar megyei választókörzetem 9 községének lakói között éppen úgy megtalálható a hátrányos népréteg, mint a nemzetiségi. Irodalmi, történelmi nevezetességgel éppen úgy rendelkeznek, mint az elmaradott térségekre jellemző mutatókkal. Többségükben így fogalmaztak: ki tud itt manapság eligazodni? Ki itt a forradalmár? Ki a hazáért vagy népért elkötelezett? A jelenlegi törvényt tisztelő és betartó, vagy éppen az ellene lázadó, kritizáló ember az igaz hazafi? Kinek szülőhazája e szavaktól, vélemé-