Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-36

3063 Az Országgyűlés 36. ülése, 1988. december 22-én, csütörtökön 3064 gozó emberek keresetétől. Jellemző adat, hogy egy 35—40 év közötti életkorú kórházi orvos fizetése választókörzetemben nyolc—kilencezer forint körül alakul, a járóbeteg-ellátás területén a körzetben 75008500 forint körül van. A szakdolgozók között 25 éve három műszakos munkakört ellátó nővér keresete a délutáni és éjszakai műszakpótlékkal együtt nem éri el a 7500 forintot, a körzeti ápolónőé az 5500 forintot. Ismeretes előttem, hogy elkezdődött egy folyamat az egészségügyi dolgozók bérezésének megoldására, de ha betartjuk a tervezett ütemet, és három év után kerül sor a dolgozók teljes körére, akkor félő, hogy a 90-es évek elejére nem lesz kinek bérfejlesztést adni, és akkor még nem kerül szóba az alacsony bérszínvonal következtében kialakuló rossz hangulat, ami közvetlenül hat a munka minőségére, hosszabb távon a betegekre nézve kedvezőtlenül befolyásolja az egészségügyi pályát választó fiatalok döntését. Különös helyzet alakult ki az egészségügyi dolgozók ügyeletével, vagy a kötelezően elrendelt túlórákkal kapcsolatban Ezeket a feladatokat minden körülmények között az erre kijelölt dolgozóknak el kell látnia — függetlenül az egyén szándékától. Az ügyeleti beosztás szerint az egészségügyi személyzet köteles a feladatát elvégezni, a váratlanul fellépő hiány esetén nem utasíthatja vissza a helyettesítést, a túlóra elrendelését, ugyanakkor ezeknek a díjazása bekerül a személyi jövedelem progresszív adózása sávjainak és kulcsainak sokat vitatott rendszerébe. Mostanra elérkeztünk oda, hogy ezen díjazások 1987 évi nettó értékét, az erre vállalt kormánygaranciát nem tudjuk biztosítani. Lehet, hogy nem is ezen összeg fedezetéről van szó, hanem, hogy technikailag legyen követhető az adórendszer keretei között a díjazás megfelelő összegének elérése. Anélkül, hogy részletezném a számítási módszert, hiszen a számolásba már én magam is belekeveredem. Kérem a kormányt, hogy a dolgozók beosztásával együttjáró kötelező többletteljesítés díjazásának, így az ügyeleti díjak, túlórák és készenléti díjak összegének adóterheit vonja ki a progresszív rendszer alól és egy megfelelő arányú százalékos értékű lineáris adót vessen ki ezen keresetekre, a Villányi elvtárs által elmondottak fenntartása mellett az elkövetkezendő időben. Az egészségügyben dolgozó szakemberek erkölcsi megbecsüléséről, beleértve a műszaki-gazdasági szakembereket is, ugyancsak sok gondot lehetne elsorolni. Teljességgel érthetetlen, hogy az államigazgatás minden szintjén már korábban bevezetett 40 órás munkahét egyes egészségügyi intézményekre miért nem érvényes. Kérem a kormány támogatását ahhoz, hogy az egészségügyi dolgozók eddig még nem érintett körére is kiterjedhessen a munkahét 40 órára való csökkenése. Ez a csökkenés a napi munka szervezésével önerőből megvalósítható és leginkább az érintett dolgozók hangulatát javító tényező. Tisztelt Országház! A Társadalombiztosítási Alapról szóló törvényjavaslatot elfogadom és mielőbbi továbbfejlesztését, az élet körülményeihez való igazítását javasolom. Köszönöm hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK: Nógrád megye 6. számú választókörzetének képviselője, dr. Bartalné dr. Borszéki Erzsébet következik. DR. BARTALNÉ DR. BORSZÉKI ERZSÉBET: Tisztelt Elnökasszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága 1986. október 7-én történt állásfoglalása az úgynevezett nem termelő területek korszerűsítésének irányelveit szoralmazta. Ez a dokumentum a megújulás irányát a gazdálkodási önállóságban, az önfinanszírozásra való törekvésben és tartalékalap-képzésben jelölte meg. Ennek eredményeképpen a Társadalombiztosítási Főigazgatóság is kidolgozta reformelképzeléseinek alapgondolatait, alapkoncencióját. így kerülhet most sor, a költségvetési reform első fázisában, a Társadalombiztosítási Alapról szóló törvényjavaslat tárgyalására. Ezt követően csak ezzel kívánok foglalkozni. Az alap létrehozása halaszthatatlan feladat, hiszen még hosszú út vezet a valódi célig, a társadalombiztosítás igazi reformjáig. A társadalombiztosítási pénzeszközök költségvetésről való leválasztása és önálló pénzintézetté válása az egészségügy szempontjából szükséges és régen várt lépés. Mégis most az indulásnál sok aggodalom merül fel. Vajon az a forgótőke és biztonsági tartalékalap, amelynek összegéről itt véleményt kell alkotnunk, elegendő lesz-e a megfelelő működéshez. A szervezet kezelési-működési költségeire szánt 1 százaléknyi alap fedezi-e majd a jelenleg rendkívül elmaradott, korszerűtlen technikai színvonalú intézmény korszerű gép- és műszerparkkal történő felszereltségének költségeit. A bérfejlesztésre szánt összeg elegendő lesz-e ahhoz, hogy olyan biztosítási szakembergárdát nyerjenek meg és működtessenek, illetve foglalkoztassanak, akik egy igazi társadalombiztosítási rendszert kidolgoznak, működtetnek. Mert a mai társadalombiztosítás csak nevében az. Számomra a legszemléletesebben egy közismert biztosítási szakember jellemezte a mai társadalombiztosítási szisztémánkat. Ó egy önkiszolgáló cipőbolthoz hasonlította, ahová csak úgy léphetek be üres vásárlókosarammal, ha egyidejűleg a távozni készülő lábbelijének összegét fedezem és távozásomkor várnom kell, hogy valaki a belépők közül kifizesse a cipőm összegét. A társadalombiztosítás feladatai közé tartozó ellátások köre az 50-es évektől napjainkig gyakran változott. Nem alakult ki semmiféle rendező elv és nem volt a finanszírozás egyes csatornáihoz kapcsolódó logika sem nyomon követhető. Az 1980-as évekig a járulékok mértékét és az állami támogatások alakulását a társadalombiztosításon kívüli, elsősorban jövedelemszabályozási szempontok alakították ki. Ugyanebben az időben a társadalombiztosítási feladatok formailag nem biztosítási jellegű juttatások folyósításával is bővültek, így a GYED, a GYES, az anyasági,