Országgyűlési napló, 1985. III. kötet • 1988. december 20. - 1989. május 12.

Ülésnapok - 1985-36

3057 Az Országgyűlés 36. ülése, 1988. december 22-én, csütörtökön 3058 tosítási kiadások, azt tapasztaljuk, hogy kiéleződtek a szociális feszültségek, az egyes ellátások reálértéke csökkent. Demográfiai helyzetünk alapján ugyanakkor előre jelezhető, hogy a ránkkövetkező 10-15 évben a járulékot fizetők és ellátottak aránya az ellátásokra nézve kedvezőtlenül alakul. Mai konstrukcióban a társadalombiztosítási rendszer és az egészségügy viszonya is sajátos terheket hordoz. így népünk egészségi állapotának jól ismert és társadalmi gyökereiben is elemzett romlása növeli a társadalombiztosítási kiadásainkat. Az egészségügyi ágazat nem érdekelt a pénzeszközök racionális felhasználásában. Nem érdekelt az egészségügy a megelőző orvoslás művelésében. Az egészségügyi munka hatékonysága befolyásolja a társadalombiztosítási kiadásokat, ugyanakkor a társadalombiztosításnak nincs befolyása az egészségügy hatékonyságára. Milyen társadalombiztosítási reformot indít el nézetünk szerint az a törvényjavaslat, ami most az országgyűlés elé kerül? A javasolt törvény lényege az, hogy társadalombiztosítási alap létesítésével leválasztja a társadalombiztosítás pénzforgalmát a költségvetésről. Ezzel megteremti a lehetőségét annak, hogy a társadalombiztosítás önálló pénzintézetté várjon, melynek bevételei és kiadásai tisztán megmutatkoznak. Nem függ majd a költségvetés zavaraitól, de biztosítékai lesznek arra, hogy az értékállóságot meg lehessen valósítani. Lehetővé teszi az egészségügy olyan finanszírozási rendszerének kidolgozását, ahol a teljesítményelv érvényesülhet, megvalósulhat a szabad orvosválasztás, racionáis egészségügyi gazdálkodásra ösztönöz és érdekeltté teszi az egészségügyet a megelőző orvoslás mindenek előtti alkalmazásában. A bizottság számára alapkérdés volt az állami garancia megtartása, és e téren megnyugtató az 1975. évi II. törvény 5. §-ának megtartása, ami kimondja, hogy a bevételeket meghaladó kiadásokat az állam fedezi. Állami garancia van a társadalombiztosítási alap létrehozásával felmerülő folytonossági zavar elhárítására, tehát a likviditás biztosítására is. Állami garancia lesz arra is, ha a kormánydöntések miatt változnak az ellátások, és ezek többlet-költséggel járnának. Mindez feleslegessé teszi azt a félelmet, ami egyébként a társadalombiztosítás nemzetközi és két világháború közötti hazai történetében is előfordult, hogy bevételi hiány miatt a társadalombiztosítás korlátozni volt kénytelen korábbi ellátásának színvonalát. A 2. § c) pontja az alap forrásai között említi az alap önálló gazdálkodásából származó eredményt. Ez megfelel a biztosítási elv követelményeinek, mert így olyan új forrást von be az ellátásba, ami minden valószínűség szerint rugalmassá teszi a biztosítási rendszert, és lehetővé válik olyan klasszikus bizosítási beavatkozás, ami a kár megelőzését szolgálja. Ez esetben az egészségmegőrzést. Erről rendelkezik a törvény 4. § (3) bekezdése, ami szerint a tartalékalappal való gazdálkodás meghatározott része erre a célra fordítható. Javaslatunk az, hogy az első évek ilyen jövedéke az alapot növelje, hogy az biztonságos nagyságrendet érjen el, de később e növekedés évi 30-50 százalékát lehetne egészségmegőrzésre fordítani. Ugyanitt rendelkezik a törvény arról is, hogy a tartalékalapot államilag garantált értékpapírokba lehet fektetni. Nem lehetetlen azonban, hpgy biztonságos tartalékalapon túl évek múlva más jellegű befektetések is szóbaj önnek az akkori piaci viszonyoknak megfelelően. A társadalombiztosítás működésével kapcsolatos költségek felső határát az alap éves bevételének egy százalékában maximálja a törvény. Úgy ítéljük meg, hogy ez a nem kis összeg, ami most 2.6 milliárd forint, valóban szükséges a korszerűsítéshez. Később az önkormányzati szerv e határ alatt gazdálkodva racionálisan használja fel a pénzeszközöket arra, hogy az apparátus ne bővüljön, hanem korszerűségét, és ezzel hatékonyságát őrizze meg. Ami a forgóalapra, a törvény által meghatározott 2 milliárd forint induló összeget illeti, kevésnek látszik. Egyetértünk a Szociális- és Egészségügyi Minisztérium eredeti elképzelésével, miszerint erre a célra 4 és félmilliárd forintra volna szükség. Ez az az összeg ugyanis, ami a jelenlegi állami költségvetés forgóalap-számlájából nyugdíjmegelőlegezési számla néven betölti ezt a szerepet. A törvény által előírt összeg mellett lehetséges, hogy erre a célra bankkölcsönt kell majd felvenni, ezért célszerűnek látszik később a forgóalap kiegészítése. A törvény rendelkezik arról is, hogy a társadalombiztosítási főigazgatóság évente milyen szempontok szerint tartozik az országgyűlés előtt beszámolni. Ehhez kapcsolódó javaslatunk az, hogy mivel a társadalombiztosítás önálló pénzintézetté válik, ugyanakkor a tervezett banktörvénnyel — feltehetően tovább nő a bankok önállósága — az így létrejövő monetáris szféra kontrolljára érdemes volna külön parlamenti bizottságot létrehozni. Az 5. § 4-es és 5-ös bekezdései lényegében 5 milliárd forint tartalékalap-képzést irányoznak elő 1989-re. A tartalékalapnak akkorának kell lennie, hogy az ellátások növekményeinek kiadási terhét a tartalékalap hozadékából lehessen fedezni, s ne váljon szükségessé a járadék emelése. Erre a célra — becslések szerint — a 90-es évek végére körülbelül 100 milliárd forintos tartalékalap felel meg. Ehhez képest alacsonynak látszik az induló tartalékalap. Tisztelt Országgyűlés! A társadalombiztosítási alapról szóló törvényjavaslatot a szociális- és egészségügyi bizottság az egész társadalmat mélyen és közvetlenül érintő társadalombiztosítás reformjának első megalapozó lépéseinek tekinti. A bizottság meggyőződése, hogy e reform csak akkor éri el célját, ha nem marad elszigetelt folyamat. Sikere nem választható el a költségvetési elosztás reformjától, a bérreformtól, az egészségügy és szociálpolitika reformjától, és nem utolsó sorban politikai reformunktól.