Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-33

2733 Az Országgyűlés 33. ülése, 191 sának viszonyítási alap megválasztását is, mert a magasabb befizetést azok a vállalatok teljesítik, amelyek eredményesebben működnek, ami többek között utal technikai, technológiai és gyártmánykorszerűségükre is. Ebből adódóan valószínűsíthető, hogy továbbfejlesztésük minden bizonnyal indokolt lenne, tehát várhatóan nagyobb mértékben is részesedhetnek az alapból, mint a kevésbé jövedelmező vagy veszteséges vállalatok. Ez érzékelhető abból a háttéranyagból is, amelyet a törvénytervezethez mellékletként megkaptunk. Számomra, de gondolom, a közvéleménynek méginkább, sok új információt ad, s megerősített abban, hogy van hová és értelmesen fordítani az alap pénzeszközeit. A teljesség igénye nélkül, tájékoztatásunkra felsorolt eredmények igazolják, hogy létezik és működik az a szellemi bázis, amelyen programunk egyik lényeges eleme, a dinamikus műszaki fejlődés kibontakoztatható. Az alapból a törvényjavaslat szerint a jelenlegi gyakorlatnak is megfelelően, pályázat útján lehet forrást szerezni. Ez az elv helyes, de az elbírálás gyakorlatát egyszerűsíteni és időtartamát rövidíteni lenne szükséges. Az eljárás egyszerűsíthető és a döntéshozók, valamint a pályázók felelőssége is növelhető lenne, ha kiiktatnánk a kollektív elbírálást, ezzel a kollektív felelősséget, amit nehéz utolérni, ha a döntés rossznak bizonyul. Ennek az elvnek az érvényesítése azt is feltételezi, hogy a piaci impulzusok hatása alatt álló vállalatok igényei megalapozottak legyenek, s ezt az irányító szervek ösztönösen fenntartásokkal fogadják. Az elosztás mellett erősíteni és rendszeressé kellene tenni az állami pénzeszközök vállalati felhasználásának, az Ígérvények teljesülésének ellenőrzését, és ha az akciók nem hozzák a várt eredményt, a felelős vezetőkkel szemben anyagi és erkölcsi szankcionálásra kerüljön sor. A vállalati szférában a felelősség ily módon történő növelése egyrészt a kísérlet, kutatás, fejlesztési témák sikeresebb végrehajtását, másrészt ennek érdekében egy szorosabb együttműködést indukálna a vállalatok, az egyetemek és a kutató intézetek között. Erre kell, hogy ösztönözzön az az elv is, miszerint nem intézményt támogat az alap, hanem kutatási-fejlesztési témát. Mai feladataink színvonalas megoldása nem nélkülözheti az elméleti ismeretek és a gyakorlati tapasztalatok integrálását, aminek jótékony hatására nemcsak a termelésben, hanem a szakemberképzésünkben is szükség van. Tisztelt Ház! Ezekkel a megjegyzésekkel a törvényjavaslatot elfogadom és elfogadásra ajánlom. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Következik dr. Biacs Péter, Budapest 30. választókerületének képviselője. Dr. BIACS PÉTER: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A központi műszaki fejlesztési adóról szóló törvényjavaslat benyújtása némileg l november 26-án, szombaton 2734 váratlanul ért minket, és talán nem is a legjobb időpontban történt. Számos képviselőtársam tiltakozott az újabb adó bevezetése ellen, de voltak olyan észrevételek is a mezőgazdasági bizottságban, hogy tekintsük ezt első olvasatnak, és térjünk vissza rá egy későbbi ülésszakon, bár félő, hogy a második olvasatban esetleg ennek a mértéke is növekedni fog. Nem a központosítás és annak mértéke, hanem a felhasználás, az elosztás módja oka a legtöbb ellenvetésnek, ellenvéleménynek. Senki nem vitatja, hogy szükség van rá. Szükség van a műszaki fejlesztésben bizonyos állami feladatokra, a kormányzat aktív részvételére. A mi hagyományainknak valószínűleg jobban megfelelne a japán modell, azonban a nyugat-európai, észak-amerikai szereposztás talán esetleg közelebb állna hozzánk és talán ezt kellene erősíteni. Tehát erőteljesebb kormányzati részvételt a műszaki fejlesztésben, a megalapozásban. Sokan megkérdezték ennek ismeretében a nemzetközi összehasonlítás után, hogy akkor miért nem a költségvetés terhére történik a műszaki fejlesztés állami feladatainak a finanszírozása? A mai és a tegnapi ülésszakon elhangzottak tükrében azt hiszem, világos a válasz: az állami költségvetés tartósnak ígérkező mérleghiánya következtében attól tarthatunk, hogy az erre szánt rovat bizonytalanná válik. Kell egy sérthetetlen összeg, egy törvénybe foglalt arány. Ezért van létjogosultsága külön hozzájárulás kérésének, és külön kell ezt kezelni. Ez az aggodalom húzódik meg a törvényre emelés törekvése mögött, akár az érdekelt minisztériumokat, akár az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságot tekintjük. A sietségben viszont - nekem úgy tűnik — az alap megteremtése jól, koncepciózusán történik, azonban az elosztás, a felhasználás módjában talán az elvek és a gyakorlatok még nincsenek eléggé kidolgozva. A megújulás, az ipar és a mezőgazdaság struktúraváltása érdekében a felhasználásban is egy új koncepcióra van szükség, mégpedig a Minisztertanács szintjén, mely megőrzi az ágazati autonómiát, a húzóágazatok autonómiáját, ugyanakkor előre mutató, új feladatkört ad az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak. Az 1980-as évek elején az OMFB helyes kezdeményezést tett a MÜFA-támogatás pályázatos visszatérítéses megoldására, ennek a rendszernek a kidolgozására és bevezetésére. Ezt mostanra a termelő ágazatok átvették, alkalmazzák. Tétényi Pál tegnap már említette a kockázati tőke szerepét. Nekem meggyőződésem, hogy még ha két évig esetleg le is vannak kötve a források, még a hagyományos, talán egy kicsit túlbürokratizált formában, mégis szükség van arra, hogy ezek után haladéktalanul rátérjünk a kockázati tőke szerinti finanszírozásra, azaz nem a visszatérítés kérésére, hanem arra, hogy részt vállaljunk a műszaki fejlesztés megvalósításában állami eszközökkel és részesedjünk annak hasznából. A jól működő ágazati ipari és mezőgazdasági modellek mellett tehát szükség van arra, hogy a közép-