Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.
Ülésnapok - 1985-32
2699 Az Országgyűlés 32. ülése, 1988. november 25-én, pénteken 2700 májában pedig a törvényerejű rendelet és a végrehajtási utasítás elmaradásával példa értékű munka. Ezért a törvényjavaslatot a terv- és költségvetési bizottság nevében, az októberi értékelés támogató érveit nem ismételve, de fenntartva, a bizottsági jelentésben foglalt módosító javaslatok figyelembevétel, az 50 százalékos adókulccsal elfogadásra javaslom. Ugyancsak elfogadásra ajánlom a bizottsági kiegészítéssel az átmeneti rendelkezéseket tartalmazó törvényjavaslatot. Végezetül tisztelt Országgyűlés! szeretném leszögezni, hogy a gazdasági stabilitás érdekében a terv- és költségvetési bizottság felelősséget érez a költségvetés hiányának csökkentése érdekében. Ugy véli azonban, hogy a jövedelemtulajdonosok tovább alig terhelhetők. Ezért a bizottsági kéri a tisztelt házat, hogy a 89-es költségvetés vitájában segítse és kényszerítse a kormány megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyek a költségvetés kiadásainak csökkentésével mérséklik a költségvetés hiányát. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Bejelentem, hogy a törvényjavaslatokhoz négy képviselőtársunk jelentkezett szólásra. Azt is bejelentem, hogy dr. Medgyessy Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese elállt a szótól. (Taps.) Szóra következik Lékai Gusztáv, Hajdú-Bihar megyei képviselőtársunk. LÉKAI GUSZTÁV: Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném előrebocsátani, hogy felállásom egyelőre nem szavazatot jelent a törvényjavaslattal szemben vagy amellett. De előre megmondom: a terv- és költségvetési bizottság álláspontját támogatom. Mikor az ülésszakra készültem, olvastam az előző ülésszak még nyomdaszagú jegyzőkönyvét, s már akkor kezdett tetszeni a törvény. Valami szokatlan történt 1988. október 6-án körülbelül 10 órakor. Tisztelt Házunk elnöke, kicsit tévován, szavaztatni készül a parlamentet. Ám a pénzügyminiszter váratlanul szólásra jelentkezik. Joga van, az ügyrend ezt számára bármikor biztosítja. így szól: „az a célszerű — a szavazás várható kimenetelésre is tekintettel —, ha a tervezetet a parlament most első olvasatnak tekinti". Tehát a kormány enged, drasztikusabban fogalmazva, meghátrál. Én azt mondom, ez bölcs döntés. És politikus. Mert Bős-Nagymaros vitája előtt engedni kell. Különben a kétségbevont igazmondás áttevődik az amúgy is várhatóan, vélelmezhetően izgalmas és nagyon forró vitára. Mert igazat kétféleképp is lehet mondani. Egyfelől: minden információ birtokában és közreadásával, feltárva persze valamennyi bizonytalansági elemét. Ez pártatlan! Másfelől: akkor is igazmondó marad a szóvivő, ha csak azt mondja, amiben érdekeit is figyelembe véve, biztos. Ez azonban már pártos. A parlament október 6-án 10 óra után elégedett. Megnyugszik. A pénzügyminiszter azért még odasóz. Az adó mértéke biztosan nem lesz kevesebb. Többet sem ígér. A terv- és költségvetési bizottság pedig füstölög. Cserbenhagyták. A bizottsági előadó (az imént szóló Kovács András képviselőtársam) sértődötten jogászok terrorjáról beszél. Meg egyetértő, de felszólalni nem hajlandó gazdasági vezetőkről. Kérdezem: az utóbbit vajon honnan tudta? Netán elkerülte figyelmét a már akkor ismert gazdasági kamarai álláspont? Pedig az világos. Az 50 százalék adómérték is magas. Nincs összhangban az adóreform szellemével, korábbi ígéreteket keresztez, kedvező hatásokat csírájában fojt el. Megint csak a rövid távú szemlélet győzedelmeskedik. Lesz költségvetési stabilitás, de nincs gazdálkodási szabadság. Tovább olvasok. Figyelő, 1988. november 3. Dr. Nagy István főosztályvezető. Még működik a régi reflex. Azt mondja: „A vállalkozóknak idejében kell ismerniük a starthelyzetet. Érdekük fűződik hozzá, hogy tervezni tudjanak." (Ez volt egyébként a miniszteri expozénak is legfőbb érve.) Örvendetes, de nekem gyanakvást keltő volt hallani. Mert évtizedes óhaj, csak mindig mi, vállalatvezetők mondtuk. Szó szerint ugyanezt. Később már kezd tetszeni. „Egészen egyszerűen nem volt időnk és energiánk széles körben a szakmai fórumokkal való korrekt egyeztetésre, a felvetett problémák maradéktalan kiérlelésére. Olyan tempóban kényszerültünk dolgozni, ami nem kedvez az alaposságnak" — fejezte be nyilatkozatát. Én azt gondolom, hogy ez már őszinte, tiszta és világos beszéd. Jelzi és érzékelteti, hogy ma egy törvénytervezet elfogadtatása is vállalkozás. Kockázata van. Megszoktuk, megszokták évtizedeken keresztül, hogy kormány és miniszteri rendeletek állapítják meg a jövedelemtulajdonosok közötti osztozkodás mértékét. Az érdekegyeztetés zárt ajtók mögött, Budapest belvárosának főépületeiben folyt. A végeredménytől pedig a vállalatok, vállalkozók meg legfeljebb a Magyar Közlöny lapjai izzadtak. Most pedig kinyíltak az irodák. Szokatlan, de remélem tartós helyzet. S őszinte helyzetfeltárásra is kényszerít. Olvasom az új törvénytervezetet, s tetszik. Mert megőrizte - az indokolt kivételektől eltekintve semlegességét. Szektor- és versenysemlegességét. Az adó mértékét, mint mondottam volt, amennyiben az 50 százalék, s nem több, elfogadom. A javaslat szerkezetével sincs bajom. Gratulálok az átdolgozóknak a gyors munkáért. Ám a rendszerbe illesztésével kétségeim vannak. Miért is? Mind a szakértők, mind a vállalatok a törvényjavaslatot két lényeges jelzővel ruházták fel. Egységes és vállalkozói. Az adó szempontjából ez már rendben is lenne! De nézzük meg a működés oldaláról! A törvényjavaslat vállalkozónak minősít minden adóalanyt, amely nyereség és vagyonszerzés céljából, ellenérték fejében üzletszerűen termelő, vagy szolgáltató tevékenységet folytat. (Szerintem még dicséret is jár érte!) Ilyen vállalkozó tehát többek között az állami vállalat. A javaslat indoklásából, az egységesség elvét követve rájuk is két lényeges Ígérvény vonatkoztatható tehát. A vagyonnal való önálló gazdálkodás joga, valamint a megtakarításra való hajlandóság megbecsülése, tiszteletben tartása. Egyszerűbben. Aki az állammal e törvényjavaslat alapján egyszer már osztozkodott, további kötöttsége nincs. Vagyonát vállalkozóként arra használja, amire érdekei motiválják. Amiből azt
