Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-32

2677 Az Országgyűlés 32. ülése, 1988. november 25-én, pénteken 2678 zuk a vállalatokra — legalábbis egy részét — vagy adjunk lehetőséget. Több jó példát tudnék erre az illetékeseknek mondani. Végzetes hibának tartom azonban a szovjet élelmiszerpiacról való kivonulást, mert meggyőződésem, hogy a Közös Piacnak sem rubellel fizetnek. Itt szeretném megjegyezni, hogy nem értek egyet Zarnóczi képviselőtársammal, amikor az államközi kontingensek elosztásának nagyobb nyilvánosságát kérte. Meggyőződésem: ezt nem osztogatni, hanem versenyeztetni kell! Sajnálatos az, hogy egyes kormányhivatalok ezt nem így látják. Végül az anyag olyan következtetésre jut, amit a gazdasági kutatóintézet is alátámaszt, hogy a vállalatokra 1988-ban is a rövid távú szemlélet, az óvatosság, a kivárás, a túlélésre törekvés, nem pedig a versenyképesség fokozása a jellemző. Ez a társadalmi viszonyok és a szabályozás legnagyobb kritikája. Tisztelt Országgyűlés! Ugy gondolom, hogy a jövőt illetően hasonló meglepetés ne érjen bennünket, a szerkezetváltásról és a piacról feltétlen szólnunk kell. Eddigi gazdasági tevékenységünk azt mutatja, hogy a szerkezetátalakítást mindig felülről kezdeményeztük, kampányszerűen hajtottuk végre, és vártuk a csodát. Az eredmény mindnyájunk előtt ismert. Ha a szerkezetváltás nem folyamatos és nem a piac kényszeríti ki, a siker nem lehet tartós. Egyre gyakrabban találkozunk a következő kifejezéssel: szocialista piacgazdaság. Én megkérdezném Hoós elvtársat: mit takar ez? Én eddig ugyanis még nem tudtam megfejteni. Őszintén mondom, nem értem, hogy merülhet fel még ma is a kiutat keresve olyan változat, melynek előnyei nem érdemi teljesítményjavuláson, hanem átrendeződésen alapulnak. Az a véleményem, hogy ez az igazi túlélésre való törekvés. Választóim nevében is szeretném arra kérni és biztatni a kormányt, hogy sokkal radikálisabb eszközökhöz nyúljon, meggyőződésem, hogyha az adórendszerrel egyidőben az ár-, bér-, szociális, oktatási és kultúrpolitikában is megtettük volna legalább az első lépéseket, ilyen rövid idő alatt is előbbre tartanánk és nyugodtabb lenne a közvélemény. Ma úgy tartjuk, hogy minden baj forrása a gazdságban gyökerezik. Azt mondom erre, hogy részben. Mert legalább annyi a felépítményben. Nem a gazdasági vezetők védelmében kívánok szólni, a tényeket nem hagyhatjuk kívül. Mást jelent a demokrácia a társadalmi életben és mást a gazdaságban. Ennek bizonyítéka, hogy ilyen rövid idő múlva felül kell vizsgálnunk a vállalati tanácsirányítás rendszerét. Rendkívül torz képet kap a közvélemény, amikor a tájékoztatási eszközök a tőkés és szocialista vállalatokat, annak vezetőit hasonlítják össze. Mert mi motiválja a tőkés menedzsert? A nagy vonalú anyagi és erkölcsi jutalom, a teljes lojalitás, ami a hosszú távú eredmények elérésében nyilvánul meg, félre téve a rövid távú érdekeket. És az esetek nagy részében ez a vezető az adott vállalatnál végigjárta a ranglétrát és bizonyította képességeit. És minálunk? Kezdve a kiválasztástól az anyagi és erkölcsi megbecsülésen keresztül, az érdekeltség megteremtéséig nagyon nagy a különbség. Akkor milyen alapon várjuk el az azonos teljesítményt? Tisztelt Ház! Hovatovább elfogadott szemlélet, hogy a vállalatok csak a gazdálkodással foglalkozzanak, a szociális, oktatási, kulturális problémákat majd az állam megoldja. Ez az, amiben én nem hiszek, és elképzelhetetlennek tartom a falvak ilyen irányú gondjainak megoldását, a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok aktív közreműködése nélkül. Közös feladatunk, hogy a falvakban élőknek ne 40—50 kilométerre kelljen mennie egy kilogramm húsért, hogy minden faluban megfelelő szintű egészségügyi ellátás legyen, hogy eljussanak színházbamoziba, hogy minden gyerek tudja a szabadidejét hasznosan eltölteni. Vállalati feldat ez, még ha a pillanatnyi eredmény rovására is, hiszen csak így tudjuk a népességet megtartani, az előttünk álló feladatokat egészséges, művelt emberfőkkel végrehajtani. Amikor azt mondjuk, hogy meg kellene állítani a falusi népesség csökkenését, vissza kell adni a kis falvak önkormányzatát, akkor érthetetlenül állok a következő megállapítás előtt: nem tudom melyik anyagban volt, mert kilószámra kapjuk. Idézem: „Szükséges a szocciálpolitikával egy védőháló kialakítása, amely a piaci hatások miatt erősödő jövedelemdifferenciálódást társadaiompolitikaüag elviselhetővé teszi, elsősorban az inaktív, az alacsony jövedelmű és a városi lakosság körében. Egyetértek vele, tiszteletre méltó szándék. De hol maradnak a parasztok? Hol a falusi lakosság? Vagy ők a másodrangúság jegyében mégtovábbterhelhetők? Szeretném felhívni a kormányzat figyelmét, hogy itt is jelentős feszültségek halmozódtak fel. Hoós elvtárs mondta expozéjában, hogy egy szűkebb része a lakosságnak jelentős részben meggazdagodott. Sajnálom, hogy nem folytatotta tovább a gondolatát. Miből gazdagodott meg? Nem a munkából, hanem a joghézagokat, a hiánygazdálkodást kihasználó manipuláció révén. Ne hagyjuk, hogy a parasztokon és munkásokon egy közvetítésből élő kereskedőréteg meggazdagodjon! Nehogy bebizonyítsuk: begyűjtési minisztérium nélkül is le lehet seperni a padlást. Tisztelt Képviselőtársak! Ne értsék félre, amit most mondok. Ezek tényszámok. A mi vállalati közösségünk az elmúlt öt évben megváltoztatta termelési szerkezetét, megduplázta létszámát, közel megtízszerezte termelését, többszörösére növeli vagyonát, nulláról indulva több millió dollárt termel ki. Igaz, hogy ebben a keretek biztosításával jelentős a kormányzati és megyei szervek szerepe, mégis bizonytalanságérzetünk van. Annak ellenére, hogy a kormányprogram szellemében dolgozunk, ennyi megfeszített munka után napi megélhetési gondjaink vannak. Tisztelt Országgyűlés! Én a társadalmunk legnagyobb problémáját abban látom, hogy az embereket kiszakítottuk környezetükből, ezáltal elvesztették gyökereiket. Gondjaikkal idegenül állnak az idegen környezetben. Az egyenlőség jelszavával kifejlesztettük az irigységet, a felelősség nem vállalását, az egymásra mutogatást. Márpedig meggyőződésem, ahogy