Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-32

2647 zott, egy következetes kormányra van szükség, amely a kellő időben dönt és cselekszik, és a cselekvést kikényszeríti és ösztönzi azt, hogy mindenki tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a piac igényeihez alkalmazkodjon és ne valami felső megoldásra várjon. A másik: 1987 decemberében ígéretet kaptunk arra, hogy ez év első felére elkészül és nyilvánosságra hoznak egy részletes támogatásié építési programot. Mi történt? Most ősszel került nyilvánosságra egy elnagyolt támogatásleépítési program, amely csak az ígért és várt feladatnak csupán csak egy szeletét képezi. A mai helyzetben és a holnapi helyzetben megengedhetetlen az a luxus, hogy a támogatások odaítélése — én most a termelő szféráról beszélek —, néhány tucat ember tudtával történjen. Ennek teljes nyilvánosságot kell adni és én azt hiszem, hogyha ez a parlament becsüli magát valamennyire, akkor legkésőbb a költségvetési törvény tárgyalásánál törvényi garanciákat fog kikötni magának arra, hogy a támogatások utolsó forintjainak odaítélésére is csak a legszélesebb nyilvánosság közbeiktatásával legyen lehetőség. (Taps.), hogy a legszélesebb közvélemény ítélőszéke előtt vizsgázzon egy döntés, hogy adott helyzetben kinek, kiknek és miért adták. Másik teendő: túl kell lépnünk azon, hogy mindent aprólékosan megpróbáljunk fölülről szabályozni. Nagyon sokszor halljuk — itt is az elmúlt órákban —, hogy piacépítésre van szükség. Igaz, de talán nem igazabb-e az a gondolat, hogy nem építeni kell a piacot, hanem a valóságos piac valóságos működése elől az akadályokat kell elhárítani, hogy az ténylegesen kifejthesse a hatását. És hogyan lehet ezt elérni? Tervezési miniszterünk, Hoós elvtárs tegnap expozéjában tippet adott a vállalatoknak többek között a létszámleépítésre. Én is adok tippet. Az én tippem az, hogy a politikai, a különböző mozgalmi és állami bürokrácia mai létszámának a nagyon nagy részét meg kell szüntetni. (Nagy taps.) Megítélésem szerint a jelenleginek talán egyharmada is elegendő lenne. Én nem azonnalra gondolom, hanem legalább két hullámban; hogy az első harmadot egy-két-három év alatt és a második harmadot pedig a kilencvenes évtized közepére végezzük el. Tulajdonképpen hadd mondjam el, hogy itt az igazi nyereség nem az lenne; — a munkabér-megtakarítás, az épületek, melyeket másra lehetne fordítani, nem más dologi kiadások —, hanem tulajdonképpen egy szellemiségnek a megváltoztatása, amely történelmi félreértésen alapul, azon a meggyőződésen, hogy felülről mindent szabályozni lehet. Mi sokat beszélünk — és joggal — az intézményrendszer reformjáról. Sok hasznos kezdeményezés van, sok munka folyik ebben, de meggyőződésem, hogyha ilyan drasztikus változás a létszámban nem következik be, akkor nagyon sok esetben csak a homlokzatot fogjuk átpingálni, de más név alatt fog a bürokrácia tovább működni. És azt is el kell mondani: — azért, hogy ne csak negatív értelemben minősítsem ezeket az embereket -, hogy döntően nagyon magasan kvalifikált, nagyon tehetséges emberek vannak itt, nagyon lelke8. november 25-én, pénteken 2648 sen dolgoznak és ezáltal nagyon-nagyon sok szabályzat készül, amely gúzsba köti a gazdaságot és nem hagyja, hogy kibontakozzon végül is. Vannak országok, vannak népek, melyek kultúrájának a középpontjában a cselekvés, a teljesítmény áll. Igaz, azoknak az eredményei és fejlettsége más, mint a miénk. Befejező gondolatként hadd osszam meg önökkel egyik meditációmat, amely úgy szól, hogy mi lenne, hogyan fejlődnénk, hogyan haladnánk, ha Magyarországon a káderpolitikánk középpontjában a káderek kiválasztásánál a cselekvőképesség és a valóságos teljesítmény foglalná el a központi helyet? Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Következik Lép Ferenc, Tolna megyei képviselőtársunk. LÉP FERENC: Tisztelt Országgyűlés! Az előző hozzászólások hatására gondolkodtam a hozzászólástól való visszalépésről, de mégis olyan gondolatom fogalmazódott meg, hogy el kell mondjam: pedig — sajnos — ez a terület nem a nemzeti jövedelem közvetlen termelője, hanem talán a fogyasztója, de közvetve valahogy és hosszabb távon biztos, hogy jelentős tényező, ez pedig az oktatás. A szokástól eltérően én egy idézettel szeretném kezdeni a hozzászólásomat, amely Platóntól való és így szól: „Ha az ifjak gondozása és nevelése helyes úton halad, akkor az állam hajója biztosan halad előre. Ha ellenben baj van a nevelés körül, arról jobb nem is beszélni." Eddig az idézet, én mégis úgy gondolom, hogy a stabilizációs program kapcsán erről itt és most beszélni kell, mert Eötvös József szavai szerint a nemzet jövőjét kockáztatjuk a közoktatás elhanyagolásával. Hozzászólásom megfogalmazásánál gondot okozott nekem az, hogy a tisztelt Ház előtt ne kizárólag a pedagógusok helyzetéről, gondjairól, jogos igényeiről szóljak, habár azok egy részét a kormány éppen a napokban ismerte el, azzal a túlóra fedezetére szükséges 1,8 milliárd forinttal, amelyet már január l-jétől kellett volna, hogy kapjanak. Szándékom az, hogy a szorongató napi gondjaink ellenére is felhívjam a figyelmet és kérjem a kormány nemcsak erkölcsi, hanem anyagi segítségét is, mert az oktatást rangjára kell emelni azért, hogy magunknak, de elsősorban gyermekeinknek biztosítsuk azt a lehetőséget, hogy a jövő által támasztott szellemi színvonalnak meg tudjanak felelni. Tisztelt Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, nehéz volt a döntés, hogy az oktatás helyzetéről célszerű-e most szólni, mivel tudom, hogy az ország gazdasági és politikai válságot él át, és bízom benne, hogy át is éÜ. Tudom, hogy az adósság törlesztésére, a gazdaság átalakítására, az infrastruktúrára és még sok egyéb területre pénz, sok pénz kell, mégis arra jutottam, hogy szólni kell, mert minden eredmény vagy eredménytelenség azon múlik, milyen szilárd, vagy esetleg ingatag az alap. Ugy hiszem, az oktatás egészében az alapot az általános iskolákban folyó munka jelenti, ezért a továbbiakban arról a kezdeményezésről szólnék, amelyet a Az Országgyűlés 32. ülése, 19<