Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-32

2639 Az Országgyűlés 32. ülése, 19 Az eladósodás ténye maga és annak volumene sokaknak okoz indokolt gondokat. Ezért úgy gondlom, hogy mint deviza-szakértő, talán néhány olyan felvilágosítást tudok adni, amelyek, ha nem is megnyugtatóak, de legalábbis érthetővé teszik a mai pozíciónkat. Az első pont, amiből ki akarok indulni, hogy mi sohasem azzal a szándékkal írtunk alá egy-egy ötéves tervet és fogadtattuk el a parlamenttel, hogy abban valami hatalmas nagy eladósodást terveztünk. Ötéves terveink nagyon szolidak voltak és minimális eladósodást irányoztak elő, s ezt fogadták el a kormányszervek és a parlament is ezt fogadta el. De ha összeadjuk a differenciát, hogy mekkorák lettek az eltérések az eredeti tervek és a tényleges bonyolítás között, akkor tulajdonképpen arra a megállapításra kell jutnom, hogy a tervek és a tények különbsége egyenlő 8 milliárd dollárral az elmúlt 1974-1988-as időszakban, ami a kamataival együtt körülbelül egyenlő a teljes nettó adósságállománnyal. Ennek nem az a problémája, hogy nagyobb lett a deficit, mint amennyit terveztünk, hanem, hogy nem tudatosan irányítottuk a deficitet, hanem utólag, az év bonyolítása során értek minket azok a meglepetések, amelyeknek a finanszírozása elől a bank nem tudott kitérni. Különösen nehezen érthetők azok a periódusok, amikor ezek a különbségek bántóan nagyok voltak, mint 1974-79 között és 1985-87 között. Ha az öszszes eltérést tehát figyelembe veszem, akkor azt kell mondanom, hogy tulajdonképpen az eladósodási folyamat nem tudatosan megtervezett folyamat volt, hanem többé-kevésbé spontán alakult ki. A másik ilyen lényeges dolog, amit talán az adósságnál figyelembe kell vennünk, a csere arányromlásnak a hatása a gazdaságunkra. A csere arányromlásról Beck elvtárs is, mások is beszéltek, hogy milyen súlyosan érintette az országot. Engedjék meg, hogy számszerűsítsem a Nemzeti Bank egyébként talán nem száz százalékos adatai alapján. Ha azt nézzük, hogy folyamatosan mennyi volt a cserearányromlás szocialista viszonylatban, akkor 327 milliárd forinthoz jutunk, a tőkés viszonylatban ugyanez a szám 363 milliárd, tehát az összes 690 milliárd forint. Akkor, amikor az olajárrobbanás bekövetkezett, akkor két megoldást lehetett választani: vagy tudomásul vesszük a világnak ezt a ránk nézve rendkívül negatív eseményét, mint ahogyan ezt a Nyugat tette, vagy pedig elhisszük azt az állítását az árszakértőknek, hogy ez nálunk nem fog begyűrűzni, nem nyúlunk az árakhoz, hanem a végén megjelenő hiányokat a költségvetésnek a nyakába zúdítjuk. Mi a második megoldást választottuk, s ennek következtében amíg Nyugaton ebben az időben 10 százalék körül volt még a gazdaságilag legfejlettebb országokban is, például az NSZK-ban vagy Svájcban az infláció, akkor nekünk egy 3-4 százalékos inflációnk volt és büszkék voltunk, hogy mi inflációt nem csináltunk. Ugyanakkor azonban a számok a másik oldalon könyörtelenül megmutatták, hogy az energiaárakból jelentkező veszteséget valakinek fedeznie kell. Ennek az árrendszeri téves koncepciónak a negatív hatását a magyar népgazdaság a mai napig is szenvedi. 8. november 25-én, pénteken 2640 Szeretnék arról is beszélni, hogy milyen volt a mi devizahitel-politikánk az elmúlt években. 1981—82ben kialakult egy adósságválság, amely először a szocialista országok egyikét-másikat érintette, Lengyelországot, Romániát először, azután Jugoszláviát, később Vietnamot, Kubát, de ugyanakkor Dél-Amerikában egy hasonló folyamat indult el, és ez Brazília, Mexikó, Chile, Argentina és több más ország csődjét jelentette és végül egész Afrikának — egy-két állam kivételével - hasonló sors jutott. Ez tehát egy világméretű adósságválság volt és a mi partnereink úgy gondolták, és ilyen hírek és sajtóhírek is számosan jelentek meg, hogy ez a dominóhatás, ami a szocialista országoknál jelentkezik, az úgy fog végbemenni, hogy sorozatosan az összes szocialista ország be fogja dobni a törülközőt, ahogy ezt akkor mondták. Nem fogják bírni ezt az időt és nem tudják a kötelezettségeiket teljesíteni. Ebben az időben, meg kell mondjam, hogy külső segítséggel is — és itt gondolok a Nemzetközi Fizetések Bankjára és a Monetáris Alapra, amelynek akkor lettünk tagjai -, de a magyar népgazdaság talpon maradt és ennek a talponmaradásnak később azért voltak pozitív hatásai, mert hitelképességünk ezáltal a piacokon ismét helyreállt. Egy tapasztalatot azonban ebből az 1981— 82-es időből gyűjtöttünk. Ez a tapasztalat az volt, hogy a rövid lejáratú eladósodás veszélye igen nagy, s hogy mindent meg kell tenni azért, hogy adósságállományunkat hosszú lejáratú hitelekre váltsuk fel. Ez a tendencia 1984—85-től mind a mai napig tart és ennek eredményeképpen az adósságállományban olyan változás következett be, hogy miközben a korábbi években egy lényegesen alacsonyabb adósságállománynál is minden évben nagyon magas összegű törlesztéseket kellett teljesítenünk, addig most 10 évre elhúzódó hitelekkel egy-egy évben elviselhető mértékű az abban az évben lejáró adósságoknak a visszafizetése. Vannak persze itt is olyan problémák, hogy amikor leváltjuk a rövideket és hosszú lejáratú hiteleket veszünk föl helyettük, akkor egy-egy évben összecsomósodhatnak a lejáratok, Beck elvtárs beszélt erről, hogy 1992-ben van például egy nagyobb lejárat, de meg kell mondani, hogy az 1992-es lejárat is legalább egy fél milliárd dollárral kisebb, mint az 1985— 86-ban visszafizetett adósságlejárataink voltak. Nekem az a meggyőződésem, hogy ezzel a 10 évre halasztott adósságállománnyal és azzal, hogy a kamatokat pontosan fizeti a Magyar Nemzeti Bank és azzal, hogy a gazdaságban azok a változások, amelyeket magunknak és másoknak ígértünk, bekövetkeznek, ez az adósságállomány finanszírozható. A következő probléma az: felvetették, hogy miért olyan valutákban tartozunk, amelyek — erről tudomása van mindenkinek — felértékelődnek. Bizonyára minden képviselőtársam figyelemmel kíséri a világ eseményeit és tudja, hogy az Egyesült Államok helyzete az elmúlt években gyökeresen megváltozott. Az Egyesült Államok a világ legnagyobb hitelezőjéből a Reagan-adminisztráció 8 éve alatt a világ legnagyobb adósává vált. Ennek következtében egyre kevésbé van érdekeltsége abban, hogy hiteleket nyújtson, sokkal inkább abban érdekelt, hogy hiteleket kapjon. A