Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-32

2641 Az Országgyűlés 32. ülése, 1988. november 25-én, pénteken 2642 többletpénz ugyanakkor Japánba, az NSZK-ba, Svájcba koncentrálódott és ezek az országok, amelyek hajlandók hosszú lejáratú hiteleket nyújtani. Ha most mi azt a politikát folytatjuk, hogy rövid lejáratra nem akarunk eladósodni, akkor csak azokon a piacokon van esélyünk hosszú lejáratú hiteleket fölvenni, amely piacokon a többlet rendelkezésre áll. Ezeknek a többleteknek az összege, sok, majdnem mondhatnám: többszáz milliárd dollárra rúg. Ez az egyik oka annak, amiért mi ezeken a piacokon próbáltuk a hiteleket felvenni, és nem azon a piacon, ahol egyébként kapni sem lehetett hosszú lejáratra, a másik oldalon pedig, miután dollárban hiány van, mert nem tudnak dollárban az amerikai bankok rendelkezésre állni, nyilvánvaló, hogy ennek a kamatai magasabbak, ezért a kétféle pénzben fölvett hitel között körülbelül egy évi tal, felértékelési veszéllyel venni fel a hitelt és tíz évig kemény valuták, tehát a márka, a svájci frank és a yen javára. Ha most azt számoljuk, hogy egy tízéves hitelnél 5 százalék helyett 10 százalékot, vagy 6 százalék helyett 11 százalékot kell fizetni, akkor ez tíz év alatt 40-50 százalékos kamatkülönbség azok javára, akik az olcsóbb pénzt veszik. Az azonban nem ingyen pénz, emögött áll az a veszély, hogy ezek a valuták árfolyamilag megerősödnek. Egyszerű kalkuláció kérdése, hogy ki mit választ. Most azonnal alacsonyabb kamattal, felértékelési veszéllyel venni fel a hitelt és tíz évig akkor békességben vagyunk, vagy rövid lejárattal drága hitelt, amelynél nincsen felértékelési veszély. Én a magam részéről mindig és most is és ezt teljes felelősségem mellett állítom, azt tartom a jó megoldásnak, ha hosszú lejáratra adósodunk el, ha már el kell adósodni, mert ezt, hogy el kell adósodni ezt én a magam részéről nem javasoltam. Ha most a kettőt összevetjük, ez pontosan kalkulálható, hogy egy évben mekkora a kamat-megtakarítás és mekkora az árfolyam-veszteség, a legutolsó kalkulációnk szerint körülbelül minimális mértékben a kettőnek a szaldója pozitív. Termesztésen ez annyit jelent, hogy egyik oldalon mutatkozik egy árfolyamveszteség, a másik oldalon egy kamatmegtakarítás. Következő probléma, amiről szeretnék beszélni, a költségvetés és a leértékelés kapcsolata. Erről a Bartha elvtárs beszélt, de azért szeretnék kicsit részletesebb lenni a tárgyban. Minden 1 százalékos forint leértékelés a dollárral és a többi valutával szemben 5-6 milliárd forinttal növeli a költségvetés könyv szerinti veszteségét. Negyven százalékot értékeltünk le az elmúlt években összesen, ez 200 milliárd forint. Ez nem olyan természetű adósság, amelyet azonnal ki kell fizetni, de olyan, amelynek igen is számolni kell a konzekvenciáival, s amely a Nemzeti Bank könyveiben is szerepel. Kaptunk olyan kritikát, hogy mire használtuk ezt a sok hitelt, amit felvettünk, és hogy rossz beruházásokat finanszíroztunk. Én azt hiszem, hogy ebben a kérdésben nem mondhatjuk azt, hogy ez a bírálat nem jogos. Voltak rossz beruházások. Rendszerint a rossz beruházásokat rossz koncepció előzte meg. Hadd mondjak két példát. Úgy gondoltuk az olajválság kellős közepén, hogy a Közel-Keletre fogunk exportálni beruházási javakat, ezeknek az ellenértékét folyamatosan olajban fogjuk a Közel-Keleten levásárolni, s ezt egy az Adriáról épített olajvezetéken fogjuk hazaszállítani. Ebből nem lett semmi. Azóta ott áll az olajvezeték kihasználatlanul. Ez a beruházás egy rossz koncepciónak az eredménye volt. Annak idején azonban volt bizonyos logikája — ezt a rend kedvéért akarom elmondani. A másik ilyen: amikor az építőipar munkája nagyon összeszűkült, és úgy nézett ki, hogy szabad kapacitásaink vannak, akkor azzal a gondolattal jöttek a szakértők, hogy ezt a kapacitást például a közelkeleti építkezéseknél lehetne felhasználni. Elmentünk építkezni a sivatagba, megfelelő szakmai előkészület nélkül. Ennek az eredménye az, hogy az építőiparnak néhány vállalata súlyos veszteségeket szenvedett, s a líbiai kirándulásnak a negatív hatását mindnyájan ismerjük. Van egy másik része is a nagyberuházásoknak. Például a Bős-Nagymaros, a Tengiz meg a Paks. Én a magam részéről egyáltalán nem kívánom azt mondani, hogy én a Bős-Nagymarosnak ellenzője voltam elméletileg, akár a Tengiznek, akár a harmadiknak. Én ehhez nem értek. Ehhez sokkal nagyobb szakértelem kell, hogy valaki azt el tudja dönteni, hogy mindazok a tudományos és nem tudományos bírálatok jogosak-e vagy nem jogosak ezekkel kapcsolatban. Egy dolgot tudok: azt, hogy három ilyen nagyberuházást egyszerre megindítani nem lett volna szabad. S ezt a bank többször is, több helyen el is mondta. Sajnos, erre nem kapott pozitív döntést. Itt az a probléma, hogy egy ország teljesítőképessége be van határolva, s ha ekkora nagy beruházásokat az alapanyagiparba beruházunk, az azt jelenti, hogy a feldolgozóipar részére nem marad pénz, s akkor nem tudom, hogy honnan várhatjuk az ország gazdaságának megjavulását. A következő probléma, a sajtó szórakozik már velünk, hogy az egy főre eső adósság mekkora, s hogy ebben mi a legrosszabbak vagyunk a KGST-országok között. Majdnem azt mondhatnám, hogy példának állítják azokat az országokat, amelyek nem csinálnak adósságot vagy visszafizetik azt. Én azt szeretném ezzel kapcsolatban mondani, hogy ennek a mutatónak semmiféle közgazdasági értelme nincs. Ez egy demagóg szöveg. Mert, ha azt mondom, hogy az a mérvadó, hogy egy országnak az egy főre eső adóssága mekkora és minél kisebb annál jobb, akkor büszkén mondhatom, hogy Etiópia a világ legjobb országa, mert ott 35 dollár van egy főre adósság, és Dánia a legrosszabb, ahol 8 és fél ezer dollár az egy főre eső adósság. Én azért inkább a dánokat választanám, ha már arról van szó, hogy melyik az az ország, amelynek a gazdaságát jobbnak tartom. (Derültség.) Egy másik mutató, az viszont komolyabb, ez az exportnak és az adósságállománynak a viszonya. Ez a mutató, ha a teljes exportunkat vesszük figyelembe, akkor azt mutatja, hogy egy évi exportunk ellenértékével tartozunk. A baj az, hogy ez az egy évi export