Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-31

2497 Az Országgyűlés 31. ülése, 1988. november 24-én, csütörtökön 2498 ki, hogy ettől eltérő napirendi indítványok is legyenek. Kérdezem a Tisztelt Országgyűlést, kíván-e valaki még megjegyzést tenni? POLGÁRDI JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Csak néhány mondat erejéig. Indítványozom, hogy elnökünk előterjesztését fogadjuk el. Miért gondolom ezt célszerűbbnek? Érdekelt vagyok a felszólalók között. A kormány stabilizációs programjával kapcsolatos minősítést és értékelést nagyjából azért már mindannyian tudjuk. Én szívesen mondom észrevételemet, véleményemet a majdani új miniszterelnöknek, abban a reményben, hogy nyilván rendkívüli módon odafigyel a ma itt elhangzottakra. Tehát úgy vélem, ha bölcsen átgondoljuk, és érdemi munkát akarunk végezni, akkor a napirendeknek az elnökünk által javasolt sorrendje a megfelelő. Köszönöm szépen. ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ki kíván még hozzászólni? Nincs több hozzászóló? Nincs. Akkor az eredeti javaslatot teszem fel szavazásra, de utána természetesen Király Zoltán képviselőtársunk indítványát is szavazásra teszem fel. Aki az eredetileg előterjesztett javaslatot elfogadja, az kézfelemeléssel szíveskedjék szavazni. (Megtörtént.) Van-e valaki ellene? (45 ellenszavazat ) Ki tartózkodott a szavazástól? (6 tartózkodás.) Kimondhatnám a határozatot, de a rend kedvéért, nehogy a demokrácián — mert úgy is sérelemről esett szó — tényleg sérelem essék, megkérdezem ki fogadná el a Király Zoltán képviselőtársunk által indítványozott napirendet? Tisztelt Országgyűlés! A ház szabályai úgy rendelkeznek, hogy akkor kell a szavazatokat megszámolni, ha nem nyilvánvaló az állásfoglalás minősége, ha nem nyilvánvaló, hogyan foglalt állást az Országgyűlés, vagy ha valamelyik képviselő kéri. Kéri-e valaki, hogy megszámoljuk? Nem. Akkor a javaslatot az Országgyűlés nem fogadta el, és az eredetileg indítványozott napirendben állapodtunk meg. Tisztelt Országgyűlés! Nekem is fülembe jutott, hogy az a szavazás, aminek során az Országgyűlés állást foglalt a Bős Nagymarosi vízlépcső kérdésében élénk visszhangot váltott ki. Azt már nem mondanám, amit Király Zoltán képviselőtársunk mondott, hogy ez a visszhang monolit pejoratív volt. Én többségében az ellenkezőjét hallottam. Mindemellett szeretném megmondani, hogy bár hangsúlyozta, se visszahívásomat, se lemondásomat, se ilyesmit nem kért, ezek a szavak elhangzottak és ezek jelzések. Jelzések, hogy tulajdonképpen miről van szó. Épp ezért, amennyire figyelemmel kísértem minden szavát — de azt nem tudom vállalni, hogy minden szavára pontosan emlékezzem — a lényegre válaszolok. Én az Országgyűlés szavazását a házszabályok előírásai szerint és képviselői kollegialitással és korrektséggel vezettem. Arról nem tehetek, hogy menetközben változás alakult ki egyik-másik képviselőnél. Én nem írtam alá egyik levelet sem, nem vontam vissza egyik álláspontomat sem, de ugyanúgy, mint ahogy az a 32 képviselő, aki név szerinti szavazást indítványozott, én is azon a véleményen voltam, hogy itt többről van szó, mint egy egyszerű szavazásról, egy nagy horderejű, az ország közvéleményét méltán érintő és érdeklő kérdésről van szó, és ezért nagy figyelmet kell fordítani a szavazás formai elemeire, de főleg a szavazás lényegi elemeire. Hogyan történt ez a dolog? 32 képviselő kérte, hogy név szerinti legyen a szavazás. Én a szavazást felvezető elnöklés során háromszor is kijelentettem, hogy név szerinti lesz a szavazás, mert meg van a 32 képviselő. A szavazást megelőző szünetben előkészítettem a név szerinti szavazáshoz — ami egyébként példátlan a magyar országgyűlés előző történetében — méghozzá két variációban a szavazást összesítő lapokat. Az egyik variáció az volt, hogy az összes képviselőt alfabetikus sorrendben felírtuk, a másik: megyénként és alfabetikus sorrendben. A szavazást megelőző információk után épp rátértem a szavazás felvezetésére, ahol már előre kijelentettem, hogy a 32 képviselő állásfoglalása szavazás nélkül elég arra, hogy név szerinti legyen a szavazás. Épp rátértem arra, hogy döntsön a másik ügyben az Országgyűlés, amikor Morvay képviselőtársunk szót kért: Egy mondat közepén voltam, így kérte a szót. Arra való hivatkozással, amit az előbb mondtam, hogy itt — és én akkor ezt el is mondtam az Országgyűlés előtt — olyan horderejű kérdésről van szó, hogy egy-két perc nem számíthat, szót adtam Morvay képviselőtársunknak. Sőt, még azt is hozzátettem: bár tudom, hogy a házszabály az ilyen esetekben a vita nélküli határozást írja elő, ezen indokok alapján elkövettem azt a hibát, hogy megadtam a szót. De e hiba elkövetése mögött, mögöttem óriási jogi tartalék állt. Az tudni illik, hogy úgy mint ahogy ön most, ügyrendi kérdésben mindenkor szót lehet kérni. És miután a vita le volt zárva, a hozzászóló szándék nyilván ügyrendi volt. Egyébként még rendelkezésre ált volna az az eszköz, hogy abban az esetben ha nem ügyrendi jellegű a képviselőtárs hozzászólása, megvonjam a szót. A hozzászólás ügyrendi jellegű volt, ezért jogos volt, ugyanúgy jogos volt, mint ahogy ön kétszer szólt, és a másodszori szavazást kifejezetten az ön ätal lehetségesnek tartott megoldásként alkalmaztam. Kizárólag így. Erről az országgyűlés jegyzőkönyve tanúskodik és ez teljesen egyértelmű. Most utólag elmondom, de én abból a feltételezésből indulok ki, hogy ön is és az országgyűlés minden tagja ismeri a házszabályt, hogy azt a passzust, amelyik a 30 képviselő által kért személy szerinti szavazást előírja, megelőzi egy passzus, akár egy képviselő is kérheti a név szerinti szavazást, csak akkor az országgyűlésnek állást kell foglalnia, akkor szavaznia kell az országgyűlésnek. De Üyen indítvány nem hangzott el, azért én ebben az ügyben nem rendelhettem el szavazást. Ezért én nem tudtam mást csinálni, mint azt, amit csináltam. Nem mentegetni akarom magamat, mert meggyőződé-