Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-30

2449 Az Országgyűlés 30. ülése, 1988. október 7-én, pénteken 2450 beszélni. Csak azt akartam érzékeltetni, hogy komoly munka folyik. Számot kell vetni az embernek az álláspontja kialakításakor ezzel is, mert ez is ad valami biztatást, valami ígéretet arra, hogy amiket itt elhatározunk a környezettel kapcsolatban a közös munkában, van-e esélyünk rá, akarjuk-e, meg tudjuk-e valósítani. A harmadik kérdés a választókerületem lakosságának a hangulata, akarata. Itt a Duna bal partjáról van szó, Vác-tól fölfele az Ipoly mentéről és a Börzsöny ehhez csatlakozó településeiről, 16 településről. Gondolom természetes dolog, hogy érintett település valamennyi. Szerintem senki nem gondolja, hogy ezen a vidéken az emberek nem szeretik a Dunát, a Dunakanyart, hogy nem akarják a lehető legjobbat, akár a tájba való beillesztés szempontjából, akár a vízminőség, akár az egyéb ezzel kapcsolatos gondok sze mpontj áb ól. Ma itt hallottunk olyan ellenvéleményt, hogy „én nem tudom, milyen lesz a Dunakanyar", „én nem tudom, milyen lesz a víz", „nem tudom ezt, meg azt, milyen lesz, de én ellene vagyok". Kérem szépen! Hát ez nem egy tetsző dolog például a nagymarosiaknak, meg a zebegényieknek, meg a szobiaknak; énszerintem fontos tudni, hogy milyen lesz és felelősségteljesen foglalni állást. Nem általános, én tudom, de jellegzetes Zoller Lajos nagymarosi villamosmérnök — most már nyugdíjban van — esete, aki nagyon szereti a Dunakanyart, nagyon felelős ember, és amikor ezek a viták fellángoltak, fölült a kocsijára és végigjárta NyugatEurópát a rotterdami kikötőig. Megnézte és tanulmányozta, hogy milyenek ezek a vízierőművek és milyenek a hatások. Gondolom, most már el kell mondanom, hogy mi volt a megállapítása. Jó későn kezdtünk hozzá, — ezt mondta — összegzésképpen. Tulajdonképpen ennek a vidéknek az alapérzése valami olyasmi, amit mindannyian éreznénk, hogyha hosszú előkészület után nekikezdenénk a lakásunk rekonstrukciójához, a kőműves már szétverné a közfalakat, félig átrendezné már a lakást és akkor kérdezné meg, hogy most csináljuk tovább, vagy menjünk vissza? Körülbelül ez az alaphangulat a lakosság túlnyomó többségénél. Arra is szeretném felhívni a figyelmüket, hogy az nem magyarázat erre, hogy persze mert ők csak kapnak ebből, — mert nemcsak kapnak. Ez a lakosság elvisel is. Nagyon sokfajta bizonytalanságot, kisajátításokat, az építés idejére, - amely elég hosszú idő — felfordulást, Üyen stresszhatásokat, mint amilyeneket ezek a mostanában folyó viták is kiváltanak. És igaz, kapnak ígéretet a jövőre, hogy ennek a tájnak a fejlődése fel fog gyorsulni és bizonyos infrastrukturális kérdések megoldásához hozzásegíti őket. De így együtt kell nézni. És én nagyon remélem és szeretném, hogyha az ország lakossága ezt is számba véve valóban nagyon odafigyelne arra, hogy annak az érintett vidéknek a lakossága hogyan foglal állást. Hát úgy: támogatja, akarja a befejezést, sürgetné, de nagyon vigyáz arra, hogy a tudományos eredmények alapján a táj védelme, a környezet védelme kellő szinten és kellő felelősséggel folyjon a jövőben is. Ezeket szerettem volna Önöknek elmondani. Befejezésül tehát összegezve: én elfogadom a kormány tájékoztatását és ezt szeretném ajánlani a tisztelt országgyűlésnek is. (Taps.) ELNÖK: Végül szóra, pontosabban rövid szóra következik Varga Gyula Zala megyei képviselőtársunk. Mikrofont kérek elé. VARGA GYULA: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Én ugyanúgy készültem erre a parlamenti ülésre, gondolom, mint minden más képviselő, noha felszólalásra nem jelentkeztem. Nem jelentkeztem azért, mert szent meggyőződésem volt, — most is az, — hogy a kormány álláspontja ebben a kérdésben követhető; olyan, amelyet a magyar parlament nyugodt lelkiismerettel támogathat. Hogy mégis szót kérek, annak tulajdonképpen egy alapvető oka van, mégpedig az, hogy ahogyan rólunk, rólam és a magyar országgyűlés többségéről nyilatkozott Király Zoltán. Ugyanis ő a felszólalása elején már ugye azt mondotta, ami egyébként nem lepett meg túlságosan, hogy aki unja az ő szövegét, az el is mehet kávézni. Hát ezt az indítványát természetesen nem fogadtam meg, mert kíváncsi voltam a véleményére. Nemcsak az övére, mindenkinek a véleményére, akinek más véleménye van az én véleményemmel szemben. Ne vegyék ezt valamiféle szerénytelenségnek: ennek a pártnak 43 év óta tagja vagyok. Nem bántam meg, hogy beléptem a pártba. Büszke sem vagyok rá, (Derültség.) osztályszempontokat figyelembe véve itt a helyem, kötelességem. De egyet megtanultam 43 esztendő alatt; hogy az ingerlékeny és az sértegeti a másikat — adott esetben a kormányt, vagy a vízügyi kormányzatot — aki önmaga igazában nem biztos (Taps.), aki valami vagy valakik sugallatát, mint szakértő fellépve, próbálja a többségre rákényszeríteni, a retorikát is jól értve manipulálja a többséget. És — kedves képviselőtársak — amikor ő a nagyhatalmú vízügyről szólt, én nem tudtam tapsolni sem. Mert jobban tisztelem a vízügyet, ismerem munkáját. Én akkor értettem meg, amikor rólunk, többségről beszélt úgy, hogy a parlamentben a demokrácia, vagy egyáltalán az országban, a demokrácia milyenségében a magyar parlamenti képviselők többsége, az itt ülők többsége — ahogy ő mondta felelős, hogy igazán mit mondott a zöldek által megszervezett bécsi sajtókonferencián, idézem, a Magyar Távirati Iroda jelentése alapján: „A társadalom meglehetősen megoszlik." — Ezt a bős-nagymarosi vízművel kapcsolatosan mondja. — „A képviselők kétharmada valamilyen vezető beosztásban van, tehát hivatásos politikus, funkcionárius vagy gazdasági és egyéb vehető. A többség az erőmű megépítése mellett van." Na és ez miért baj? Tán azért, mert ez a többség lehasal, lefekszik a kormány akarata előtt? Hát mit gondol Király Zoltán rólunk,