Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-30

2447 Az Országgyűlés 30. ülése, 1988. október 7-én, pénteken 2448 saknak kell lennünk. Nyilvánvaló a parlament dolga az, hogy felelősen döntsön, a tudomány eddig is so­kat tett ebben az ügyben, segítsen a helyes döntéshez bennünket, de utána együtt kell dolgoznunk — bár­milyen lesz ez a döntés — a tudományos munkatár­sak legszélesebb körével. Ahogyan kialakítja a képviselő az állásponját, asze­rint szeretnék három kérdésen végigmenni és röviden kiegészíteni, illetve elmondani a véleményemet. A képviselőnek nyilvánvalóan — országos ügyről, felelős ügyről van szó — ki kell alakítani a saját ál­láspontját. Nem egyszerű dolog, tudom, nem is aka­rom én már részletezni, nagyon sokan elmondták, de egy biztos, hogy azt tisztázni kell, mi az az igény a képviselővel szemben, amit joggal lehet ebben a vonatkozásban támasztani egy olyan kérdésben, amelyik hihetetlenül bonyolult szakmai összefüg­géseket takar és mint látható, még a szakemberek sem mindenben tudnak hozzásegíteni bennünket a tisztánlátáshoz. Nyilvánvaló, a képviselőnek az a dolga, hogy a fő összefüggéseket értse meg, az alap­vető mérlegeket vonja meg, és ha erre képes, akkor szerintem az ország előtt is, választói előtt is, és a saját lelkiismerete előtt is nyugodt szívvel dönthet. Én már csak összefoglalom a saját álláspontomat ebből a szempontból. Nekem az adott helyzetben a kormány helyzetértékelése, az általa megrajzolt feladatok és azok a garanciák, amiket mellé tett a kormány, megnyugtatóak, sőt az adott helyzetben én sem tudnék jobbat mondani, tehát elfogadom. Alapvetőnek tartom azt, hogy a tudományos ku­tatás folyjon tovább és fogadja be a mű az építés, a kutatás eredményeit, hogy a megfigyelő mérőrend­szer épüljön ki és működjön. Egyébként van olyan megállapodás, hogy ez az összes területi adatokat is magába foglalja és viszont is. A terület tanácsi és víz­ügyi szervei hozzá fognak jutni ehhez, az úgyne­vezett monitoring rendszernek az összes adatához. Rugalmas beavatkozási lehetőségeket teremt és az üzemmódot úgy alakítja, hogy megfeleljen a környe­zetvédelmi előírásoknak. Ezen kívül a járulékos be­ruházások kérdése az, amire garanciát kell adni, és ennek is alá kell rendelni az üzemmódot. Szeretném ezeket kiegészíteni egy kéréssel, a kivitelezők felé. Itt sok kivitelező van. Nagymarosnál is nem is csak az osztrákok, de ha följebb megyünk különösen sok. Hogy mit hagynak maguk után, a műben is, meg a környezetben is, hogy hogyan rehabilitálják a területet, az nagyon nagy kérdés. Tudjuk, való­ban e tekintetben inkább jellemzőek voltak a gondok, sajnos, mint a kiváló eredmények. Valóban, itt fel kellene hívnunk a kivitelezőket, hogy erre nagyon nagy gondot fordítson mindenki, becsületbeli ügyé­nek tekintse és ők is érezzék az ország iránti felelős­ségüket, hogy ki-ki ebben maximálisan eleget te­gyen ennek a közóhajnak, ennek a követelésnek. És e kérés mellé még egy apróságot javaslok hozzá­tenni. Kérjük meg az OVIBER-t, hogy csak azt a munkát fizesse ki, amelyik megfelel ennek az igény­nek. Mert valamit biztos, hogy segít ez is. Szerintem ez a legtöbbet. Én biztos vagyok benne, hogy a következő idő­szakban a tanácsok előtt is nagyon sok munka áll a mű hasznosítása tekintetében. Higyjék el, a lakosság is készül már rá. Már tudja, hogy az idegenforga­lomban neki is vannak tennivalói, különböző mozgo­lódások vannak, egyesületek jönnek létre. Nagyma­roson például október 15-én fog létrejönni egy olyan társadalmi egyesület, amelyik akarja ellenőriz­ni a mű beruházását is, és ugyanakkor mindent meg­tenni azért a község lakosságát mozgósítva, hogy Nagymaros a régi tisztaságot, rendet, környezeti állapotot, ami valamikor volt jellemző rá, vissza­állítsa. A másik kérdés, amiről szeretnék beszélni, hogy megyei vezetőként, természetesen részt veszek mun­katársaimmal együtt abban az együttműködésben, ami a kivitelező és a helyi tanácsok, illetve területi tanácsok között folyik. 74 óta van ilyen együttmű­ködés. Az első időszakban ez az együttműködés nagyon tisztességes, korrekt volt. 1986 óta ez kivá­ló. Ebben közrejátszik a kormány 85-ös határozata, közrejátszik az országgyűlés településfejlesztési és környezetvédelmi bizottságának az 1986. április 9-i ülése. Terjesen nyilvános volt, sokan voltunk jelen, a fél parlament ott volt, szakemberek is. Az ellenzék is szót kapott, aki kért, mindenki. Nagyon jelleg­zetes állásfoglalása volt a bizottságnak. A kivitelezés kapcsán az OVIBER-rel a helyi tanácsok — ame­lyek a lakosság képviselői — ebben a vonatkozásban terjesen egyértelműen egyenrangú partnerek. Őket tehát nem tájékoztatni kell arról, hogy mit döntöt­tünk az adott kérdésben, hanem csak vele együtt dönthetjük el a környezetet, a társadalmi és termé­szeti környezetet érintő valamennyi kérdést. Tisztelt Parlament! Ez az első ilyen határozat Magyarországon. Ilyen beruházást még nem csináltak. És ezt csináljuk ténylegesen, végrehajtjuk ezt a határozatot. A lakosságot is tájékoztatjuk mindazon kérdések­ről, amelyek őket érintik. Végrehajtottuk a kisajá­tításokat különösebb problémák nélkül. Persze egy ilyen intézkedés nem abszolút problémamentes, de lényegében jó; a szakhatóságok és szakigazgatási szervek, a tanácsok a közösség álláspontjának a tisz­tázása nélkül semmilyen állami intézkedést nem hoztak. Azért vannak gondok is. Nem akarom túl­szépíteni a dolgot, szerintem nem is anyagiakhoz kapcsolódnak. Elsősorban szemléletiek. Egyet mon­danék csak, hogy közel hozzam Önöket hozzá. Nagy­maroson, Verőcemaroson megépítettük a csatorna fő elvezető részét. Fő nyomóvezeték, vagy nem tudom hogy hívják, valahogy így, de ez már készen van, két évig csináltuk. Most a lakosság nem csatla­kozhat rá, nagyrészt a saját pénzén, azért mert a vízügyi alap nincs megtervezve erre a VII. ötéves tervre, csak a VIII-ra. Meg ilyen jellegű dolgok. Szerintem nem tehetjük meg, előbbre kell hozni, ezt mindenképp meg kell csinálni, akárhogyan is, de a lakosságot ilyen helyzetbe nem hozhatjuk. In­kább azt mondom, fogjunk össze, lépjük át ezt az aka­dályt is. Én nem akarok többet a tanácsi munkáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom