Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-30

2423 Az Országgyűlés 30. ülése, 1988. október 7-én, pénteken 2424 a kormányt fogja szidni a nép. Három év után itt tartunk. Az ország lakosságának jelentős része a bős-nagy­marosi vízlépcső építése miatt szidja a kormányt. Akkori mondataim után a jegyzőkönyvbe ez került be: „Derültség." Ahogy elnézem, a mostani jegyző­könyvből ez kimarad. A szidalmak fényében persze igaz az a gyakran elhangzó váderejű ellenérv, hogy itt már nem energetikáról, hajózásról, árvízvédelem­ről van szó, ez már politikai ügy. Az, és igen, a de­mokrácia ügye is. Tegnap nagy taps kísérte Maróthy elvtárs új jelmondatát: „Vízlépcsőt és demokráciát!" Csak egyetlen dologban sántít ez egy picit, Tisztelt Ház, ha 1977-ben Magyarországon demokrácia van, akkor ma nem vitázunk a vízlépcsőről. S hogy év­tizedekig nem volt demokrácia, ebben szerepe van az itt, ebben a teremben ülők jelentős részének is. Eck Tibor képviselőtársunk azt mondta, úgy mi­nősítette a mostani időszakot a májusi pártértekezlet után, hogy a szélesebb alapokra helyezett demok­rácia útján vagyunk. Számomra csak egyféleképpen létezik: Demokrácia. Nem szélesebb alapokon, vagy szűkebb alapokon. Eck Tibor a szélesebb alapokra helyezett demokrá­cia újdonsült bajnokaként riogat, miszerint egy szűk, ám annál hangosabb kisebbség presszionálja a csen­des többséget. Azt azonban elfelejtette hozzátenni Eck Tibor, hogy egy szűk kisebbség hatalmi pozí­cióból évtizedeken át tartó presszióval érte el nagy többség csendjét — nemcsak Bős-Nagymaros ügyében. Tehát politikáról is szó van itt — így igaz. Oly­annyira, hogy többen megjegyezték, vannak, akik a bős-nagymarosi vízlépcső ellenzésének köntösében a kormány hitelének aláásására törekednek. Nem vitatom, vannak ilyenek. Ám hozzáteszem, a mai reform szándékú kormány hitelének leginkább meg­rontója, a bizalmi válság kovácsa az elmúlt évtizedek politikai, kormányzati gyakorlata. De ezért a népet, s a nagy többségében a nép nevében szólókat hibáz­tatni nem lehet. Nem kétségbevonva az erről szólók jó szándékát azt kell mondanom, ez nem más, mint rossz ízű demagógia. Annál is inkább, mert a bős­nagymarosi vízlépcsőberuházás előkészítése és megva­lósítása, az ezt jellemzően kísérő alkudozások, csatá­rozások, a döntések meghozatalának, halogatásának módja és háttere, mint cseppben a tenger, úgy repre­zentálja Magyarország utóbbi négy évtizedének el­lentmondásos gazdasági, társadalmi, politikai viszo­nyait, közéletét, avagy sokkal inkább annak hiányát. Ezek az ellentmondások az 1980-as évek közepére kiéleződtek, napjainkban pedig nyilvánosságot is kapnak. A hatalom bástyái mögött, s néhány ágazat sáncainak tövében zavartalanul kigondolt és a közön­ség számára könnyen emészthető táplálék gyanánt tálalt bős-nagymarosi erőmű-terv ma szembesül az ellenvéleményekkel is, a valósággal is. Mindezek alapján akár azt is mondhatom: ja­vultak az esélyeink, hogy a végeredmény elfogadható kompromisszum lesz. Ehhez kell a parlamenti közös gondolkodás, a szervilizmuson, a szolgalelkűségen való túllépés igénye. Mert a helyzet, amibe jutottunk, kutyaszorító. Államközi szerződés kötelez a mun­kák folytatására, a határidőre való befejezésre, s ezen közben több-kevesebb időre volna szükség az érdemi vitára, ami nélkül helyes döntés- a mostani helyzetben sem születhet. Nem lévén egyik szakterületnek sem értő isme­rője, csupán néhány kérdést kívánok feltenni és szakértői segedelemmel válaszolni azokra. Minde­nekelőtt arra, mibe kerül ez a beruházás az ország­nak, mikorra várható a befektetett tőke megtérü­lése, gazdaságos-e? Az alig két évvel ezlőtt elkészült előterjesztés számadatait az élet túlhaladta. Kérdés, valaha is reá­lis volt-e ez a számvetés. A tíz évvel ezelőtti 20-25 milliárdos elképzelés után 1986-ban sokakat meg­döbbentett az 54 milliárdos előirányzat közzététele, ám úgy gondolták, ez már őszinte és megalapozott számadat. Most azonban a hivatalosok — persze csak maguk között — 110 milliárdról beszélnek. De akik a már elkészült létesítmények tervezett és tényleges árának összevetéséből indulnak ki, a 150 milliárdos végösszeget is elképzelhetőnek tartják. S a lavinának csak kisebb része származik az árak növekedéséből, az árrendszer változásaiból. A döntő ok — és ez nem egyedülálló sajnos a beru­házások honi történetében —, hogy eleve rossz költ­ségbecslést készítettek. Mert csak így lehet kicsikarni a döntést a munkák megkezdéséhez. Az igazság per­sze később fokozatosan kiderül, de mindig csak olyan ütemben, hogy a munka folytatásához szükséges dön­tés ne lehessen más, mint a boldogító igen. Hiszen, ha már ennyit belefektettünk, csak nem hagyjuk veszni. Meg egyébként is, államközi szerződés kötelez. Állításom igazolására, hogy ez nemcsak a bős­nagymarosi beruházásra igaz, hadd szolgáljak egy szakértői megközelítéssel. Magyar Nemzet 1988. szeptember 27, Fleischer Tamás építő- és gazdasági mérnök írja: „A központosító és újraelosztó gazda­sági mechanizmus fontos sajátossága, hogy a válla­latok, intézmények, ágazatok fennmaradása, mű­ködése nagy mértékben nem a piaci folyamatok függvénye, hanem az újraelosztott pénzforráshoz való hozzájutás eredménye. Ennek megfelelően per­sze a vállalat, az intézmény tevékenységének hom­lokterében sem a kiszolgáló tevékenység, azaz a pia­con történő megfelelés áll, hanem ennél fontosabb, hogy megfelelő pozícióra tegyen szert az újraelosz­tási forrásokért való sorbanállásnál. Ismerjük ennek különböző módjait. Vállalati praktikáktól a várossá nyilvánításért folyó küzdelemig, vagy a kiemelt üdülőterület státusának megszerzéséig. Ahogy szű­külnek azonban az újraelosztható szabad források, úgy lesz egyre kíméletlenebb az értük folytatott harc is. Az elosztó maga is kényszerhelyzetbe kerül, és egyre inkább csak a tűzoltó megoldásokra jut pénz. Oda, ahol enélkül azonnali csőd fenyegeti a gazda­ságot. Ez azonban megszabja a sorban állók straté­giáját is. így válik számukra a leghatékonyabb üzem­állapottá a majdnem csődben levés állapota. Itt nem az eredményesség a kifizetődő, mint a piacgazdaság­ban, hanem a csőd kilátása. Például, ha látványos

Next

/
Oldalképek
Tartalom