Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-29

2327 Az Országgyűlés 29. ülése, 1988. október 6-án, csütörtökön délelőtt 9 órakor 2328 tettel erre a kényszerhelyzetre — csak 1989. január l-jétől kaphasson ilyen kedvezményt. Biztos vagyok abban, hogy ennek költségvetési kihatása kisebb, elviselhetőbb, s nem óriási összegért, némiképpen lakossági közérzetjavító intézkedést is jelentene, s taián egy törvény iránti bizalom is visszatérne választóink körében, hiszen már jelentkeztek azok a hangok, hogy tavaly megszavazták a törvényt, idén nem lehet, jövőre majd lehet, aztán 1990-ben jön egy új országgyűlés. Kérem, ne tegyük! Ennek jegyében kérem kompromisszumos javasla1 torn támogatását; s ennek jegyében köszöm meg megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Következik Bodonyi Csaba, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselőtársunk felszólalása. BODONYI CSABA: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Pénzügyminiszter elvtárs! Kénytelen vagyok egy előzetes megjegyzéssel-kezdeni, egy viszonylag frissnek mondható parlamenti foghúzás után állok, ami jó hangulati előkészítés egy adótörvényhez való hozzászólásnak, megfelelő arckifejezést is biztosít -mindehhez, de nehezíti is a- mondandómat és elnézést kérek, ha netán hozzászólásom emiatt akadozó és melankolikus lesz. • Az általános forgalmi adóhoz kívánok hozzászólni, ezen belül a műemlékvédelem és az áfa kapcsolatáról, valamint a társadalom által végzett és finanszírozott kommunális fejlesztések, városszépítő közhasznú munkák áfa-vonzatáról szeretnék szólni, és ezekkel kapcsolatban módosító indítványt tenni. Hazánkban — ahogy kulturált államokban ez általános — a közelmúltig különböző díjilleték, adófizetési kedvezmény, illetve mentesség segítette a műemlékek hasznosítását; felújítását; fenntartását: Ez biztosította műemlékvédelmünk nemzetközileg is elismert magas színvonalát. Az újjászervezett adórendszer viszont, beleértve itt a vállalati és a házadót is -• ezeket a kedvezményeket megszüntette. A műemlékvédelem egalizáló szemlélettel, specialitásait, kulturális vetületét figyelmen kívül hagyva, az építmény kategórián belül 25 százalékos áfa-kulcs alá került, beleértve az Országos Műemlékfelügyelőség által végzett munkákat is. Engedjék meg, hogy összefoglaljam ennek képvise-• lőként és építész-tervezőként tapasztalható következményeit. Az infláción túl a forgalmi adóval növelt költségek miatt sok folyamatban lévő, vagy előkészítés alatt álló helyreállítást a meghiúsulás veszélye fenyeget. (Borsodban az edelényi kastély, vagy a tokaji Zsinagóga ügyében nagy erőfeszítéssel'eljutottunk az állagmegóvásig,' a továbbfolytatás viszont teljesen bizonytalanná vált.) Számos, elengedhetetlenül szükséges hasznosítás és felújítás el sem kezdődhet vállalkozó partner hiányában. A veszély — mondhatnám úgyis, a belföldi adósság — nem csekély. Országosan 9 és félezer egyedileg védett műemlék, 22 védett település és 150 műemléki környezet emlékeinek 60 százaléka a második világháború óta nem lett felújítva. Közülük sok, hanem is arombolás révén, de az enyészeté lehet. Gondoljuk el, a felújítási ciklusidő 25—30 év. így még a színvonalasan felújított emlékeink is új, folyamatos terhet jelentenek. Ezt a terhet összességében az állami költségvetés egyedül nem bírja, s nem vállalhatja. De törvényein keresztül más forrásokat megnyithat, illetve fenntarthat. Ha egy beruházás nem valósul meg, az lehet elmaradt haszon, vagy elmaradt kár, beruházása válogatja. De egy elmaradt műemléki hasznosítás biztos anyagi, kulturális veszteség. A műemlék-hasznosítás iránti hazai vállalkozói érdeklődés megcsappant, illetve miután ez drágább, körülményesebb, lassúbb beruházás, átrendeződik az új épületek irányába, melynek adózási feltételei viszont azonosak. Ez konzervárja a rosszul hasznosított műemlékek helyzetét is. Marad tehát, sokszor utolsó reményként a külföldi tőke, melyhez műemlékeink sorsát- egyre inkább — s hozzáteszem egyre veszélyesebb mértékben — kötjük. Mert a külföldi tőke, s ezt tapasztalatból tudom, hozza saját tervezőjét, hasznosítási és üzemeltetési szemléletét, ami új beruházásnál elfogadható, termelőüzemeknél meg egyenesen kedvező. De műemléképületeknél nem, mert ami a külföldi tőkének csak üzleti poén, az nekünk történelmi hagyomány. Kerüljük el, s előzzük meg, hogy elidegenítsék tőlünk, sőt konkrét használatából kizárjanak bennünket, örülünk az önzetlen külföldi segítségnek, ha látjuk a televízióban, hogy német turisták, Auszt* riába származott magyarok hazai műemlékeket állítanak helyre. De lehetünk-e erre büszkék is egyúttal? Különösen hátrányos helyzetbe kerülnek a közadakozásból, önkéntes adományokból épülő egyházi és más műemlékek, valamint a közhasznú városvédő, városszépítő akciók. Az ily módon finanszírozott munkák kettős adózás alá kerülnek. A már személyi jövedelemként vagy másképp adózott hozzájárulást tovább terheli, így csökkenti az ÁFA. Ez furcsa megítélést, s nehezen indokolható apolitikus helyzetet teremt, hiszen a már egyszer adózott pénzből végzett munkák jelentős mértékben éppen az állami, tanácsi kötelezettségeken, vagyis a költségvetésen könnyítenek, ami nem érdemel büntetést. Ugyanilyen helyzetbe kerülnek a társadalom által végzett és finanszírozott kommunális fejlesztések is, például Miskolcon a Tudomány és Technika Háza társadalmi összefogásból épülő épületénél vagyunk nagy gondban az ÁFA miatt. Ennyit a gondokról. Szeretném megjegyezni, hogy talán kevesebb lenne a műemlékkel kapcsolatos gondunk akkor, ha volna az országunkban, mint ahogy hat más szociaHsta-országban van, egy magas szintű jogszabály, netán törvény, ami a műemlékkérdéseket rendezi, s lehetővé teszi a törvényközti egyeztetéseket. Kérem az építésügyi és igazságügyi miniszterünket és a kormányt, -hogy mérlegelje egy magyar műemléktörvény szükségességét. Tisztelt Országgyűlés! Azt remélem, nem vagyok egyedül abban a felfogásomban, hitemben, hogy a műemlékek méltó hasznosítása és helyreállítása egyben kulturális örökségünk ápolását- és megmentését-