Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.
Ülésnapok - 1985-29
2323 Az Országgyűlés 29. ülése, 1988. október 6-án, csütörtökön délelőtt 9 órakor 2324 zési ára nagy, de ami ezzel egyenértékű, rendkívül költséges a működtetése. Míg a hagyományos röntgenvizsgálat egy-egy szervre vonatkoztatva körülbelül 800—1000 forintos pénzkihatással • jár, a computer tomográf adta információ, ami ugyancsak végül is egy röntgenvizsgálat, 8—10-szeresébe kerül. A rádióizotóp diagnosztika meghonosítása >- ami meghonosodott hál'istennek Magyarországon — ma már a hagyományos laboratóriumi vizsgálatokkal szemben rendkívül sok előnnyel rendelkezik, azonban a költségkihatása ennek is 8— 10-szerese. A további emelkedés az évenként növekvő gyógyszer-, vegyszerárakkal függ össze, és ugyancsak érezhető az inflálódás a gyógyítóeszközök, műszerek, varróanyagok árának emelkedésében is. Az élelmezés és az egészségügyi szolgálatban felhasznált textília, különös tekintettel a kötszerek az elmúlt négy évben 200 százalékos emelkedést mutatnak. A fekvőbeteg-intézetek többségében a működést csak máról holnapra tudjuk fenntartani. Raktárkészleteink kimerültek, tartalékaink elfogytak, s szinte naponként kell megküzdeni a megfelelő szintű üzemelésért, így a fenti hátrányok még további következménnyel is járnak. Az újonnan épített kórházaktól eltekintve a fekvőbeteg-intézeti hálózat épületállaga romlik, s ez a romlás helyenként olyan fokú, hogy a benne folyó munka hitelét rontja. Nem segít ezen a helyzeten az sem, hogy az országban működő egyik-másik 1 egészségügyi intézmény ezeknél jobb körülmények között dolgozik, amely alkalmas egy szűk kör színvonalasabb ellátására, míg az országban az átlagszínvonal a legtöbb intézményben a kívánalomtól elmarad. Ez önmagában veszélyhelyzetet jelent társadalmi szinten, mert az egészségügyi ellátás terén biztonságot csak az jelent, ha a színvonal egyenletes terítettségű. Jelenleg nem mindegy, még az itt ülők számára sem, hogy hol szenvednek például balesetet, vagy sürgősségi betegellátásra' hol kényszerülnek. így senki számára nem jelent biztonságot, hogy egyik-másik megyei központunk uram bocsa,-Budapest magas színvonalú felszereléssel• működő intézményeihez vannak kötve, és ott ellátásban részesülhetnek. Végezetül, de nem utolsósorban félő, hogy a jelen körülmények között a klinikai jellegű kutatómunka is vissza fog esni. Az általam felsorolt nehézségek realitását' a mindennapi élet tapasztalatai igazolják. Tartalmazhatnak szándékomon kívüli pontatlanságot, mégis, és csak ez volt a célom, hogy azokra a gondokra hívjam fel a figyelmet, amelyeknek a megoldása nem tűr a továbbiakban több hónapos vagy éves halasztást. Az a gazdaságpolitikai meghatározás, hogy először az ország gazdaságát kell helyretenni, s ennek pénzügyi eredményeiből kell a szociálpolitika és az egészségügy gondjait megoldani, véleményem szerint nem elviselhető az egészségügy számára a továbbiakban. De mint egyetemi oktató és mint az egészségügy dolgozója, úgy érzem, hogy a kultúra részese is vagyok, és mint ilyen, talán nem illetéktelenül egészítem ki mondandómat azzal, hogy panaszaimat és sirámaimat az egész V magyar kultúrára kiterjesztve is érthetem. Szívesen kiterjesztettem volna, ha megfelelő adatok álltak volna rendelkezésemre, megállapításaimat a magyar pedagógus társadalomra, az írókra, újságírókra, művészekre, jogászokra vonatkoztatva. Nem is kívánnék a saját szemszögemből semmilyen egyoldalú előnyt az egészségügyben dolgozók számára az előbb felső1 roltak kárára. Az elmondottakra hivatkozva engedjék meg, hogy néhány megállapítást és javaslatot is tegyek a gondok sokunk általi megoldására. A szociális és egészségügyi bizottságban lezajlott vita alapján már 1985 decemberében leszögeztük, és az akkori egészségügyi kormányzatot kértük, hogy tegyen lépést az egészségügyi költségvetés hathatós emelésére. Akkor ez visszautasításratalált, azzal az in' dokolással; hogy nem több pénzre, hanem a pénz jobb felhasználására van szükség. Ma már egyértelműnek látom, hogy nekünk volt igazunk. A költségvetési részesedés kevés bármüy en tervezéshez, soroláshoz, mindenféle ügyeskedéshez. Az egészségügybe befektetett pénz, legyen az akár külföldi kölcsön is, egy nagyobb összeg árán 4-5 évre az egészségügyi szolgálat működését rendezni tudná, a biztonságát fokozni lenne képes. • Másodszor: ugyancsak 1985-ben javasoltuk az Országos Társadalombiztosítási Intézet önállósítását'az állami költségvetéstől, és mint önálló pénzintézetként való működését' javasoltuk. Ehhez természetesen szükséges lett volna az egészségügyben végzett diagnosztikus és gyógyító beavatkozások valódi költségeinek megállapítása, ami azt is eredményezné, hogy az egészségügyi intézmények teljesítményét pénzben is mérni kellene, és véleményünk szerint ez a munka reális értékét is megmutatná. Nagy örömmel vettem azokat az információkat, amik azt jelzik, hogy január l-jével ez a kívánság rész-' ben talán teljesülni fog. Az egészségügyi szakdolgozók részbeni pótlására javasoltuk korábban, és most is a katonai szolgálatban levő személyek önkéntes jelentkezése alapján a szakintézetek feltöltéséti amely a hadsereg számára is hasznos lenne, nevezetesen másfél-két év alatt egészségügyi katonákat képeznénk ki a hadsereg számára. Elkerülhetetlen lesz továbbá még az egészségügyi szakdolgozók heti munkaidejének csökkentése, mivel sem a bérrendezés, sem az adótörvény módosítása önmagában nem oldja meg azokat az elvárásokat, amiket az egészségügyi dolgozók a kormányzattól várnak. A jelenlegi személyi adó törvény, de talán attól függetlenül is az infláció mértéke mindenféle céltudatos spórolást kilátástalanná tesz. Azokat fogja igazolni, akik gátlástalanul és etikátlanul az egészségügy vámszedői lesznek azáltal, hogy nagy jövedelmükkel, hivalkodó életmódjukkal az egész társadalmat a hivatásukat szerető, a lemondást vállaló egészségügyi dolgozók ellen hangolják, és nagyon nehéz bizonyítani, hogy mégsem ez az általános és nem ez az igazi. Mindezek előrebocsátása után az adótörvény módosítását- a magam részéről elfogadom, és az Országr gyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Taps.)
