Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-29

2303 Az Országgyűlés 29. ülése, 1988. október 6-án, csütörtökön délelőtt 9 órakor 2304 A tényleges építési költségek — mint ismert — ezt magasan meghaladják. Amennyiben most nem kis részben a szakszervezetek követelésére és kérésére az Országgyűlés a beterjesztett törvénymódosító javaslatot a visszatérítés felső határára elfogadja, úgy valós séreimeg fogunk orvosolni. Ezen túlmenően nem kevés gondot okoz az alsó határt érintő adó-visszafizetési technika. Arra van szükség, hogy 10 ezer forint feletti adótartalom esetén ne csupán az értékhatár feletti, hanem a terjes összeg adótartalma visszaigényelhető legyen. Semmivel nem indokolható, hogy az első 10 ezer forint forgalmi adójával miért terheljük a lakásépítőket. A lakáskérdés mellett, súlya és jelentősége miatt külön is kell szólnom arról, hogy az elmúlt évek gazdasági intézkedései a működőképtelenség határáig, egyes esetekben azon is túl, rontották a közművelődés helyzetét. Nyilvánvalóan többirányú intézkedés szükséges a tarthatatlan helyzet megoldására. Első lépésként szükséges lenne, hogy a közművelődés tevékenysége az adómentes körből a 0-kulcsos tevékenységi körbe kerüljön át, vagy más módon ellentételezésre' kerüljön az adórendszer ágazatot sújtó hatása — ezt is alternatives felfogásban. Ami a beruházásokat terhelő forgalmi adó kérdését illeti, csupán egy megjegyzést szeretnék tenni. A munkakörülmények fejlesztése, a munka-egészségügyi helyzet javítása, az egészséges táplálkozás érdekében az élelmiszer-fogyasztás szerkezetének változtatása, valamint a környezetvédelmi beruházások, az oktatás helyzetének javítása, a kutatás ösztönzése szükségessé tenné, hogy e területeken is módosítsuk az adószabályt. Indokoltnak tartjuk, hogy az e körbe tartozó beruházások forgalmi adóját az általános mértéknél nagyobb hányadban térítse vissza az állami költségvetés. Tiszteit Képviselőtársak! Remélem, hogy a mostani ülésszak döntéseivel és azok következetes végrehajtásával hozzájárulunk a tárgyalt kérdésekben gondjaink csökkentéséhez. Választóink most ezekben az órákban, de később is joggal igénylik és várják tőlünk, hogy az adótörvények módosításával minél több alapvető feszültséget oldjunk fel. Amikor a tisztelt Háztól javaslataimnak a következő munkafázisokban gondos mérlegelését kérem, szeretném elkerülni, hogy én is olyan helyzetbe kerüljek mint néhány szakember, akik tavaly az adóreform gyors bevezetését sürgették, és most annak kritikusává léptek elő. Köszönöm türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szót kap dr. Papp Elemér, Zala megyei képviselőtársunk. DR. PAPP ELEMÉR: Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Egy vallomással kell kezdenem. Az elmúlt hónapokban furcsa, majdhogynem tudathasadásos helyzetbe kerültem. Választóimmal történt beszélgetésem alkalmával, ha az új adórendszer szóba került, csak szemrehányást kaptam: már megint mit szavaztunk meg! Ám ha kinyitottam a rádiót, leültem a tv elé, életrehívóitól csak jót hallottam, mint a magyar gazdaság talpraállításának csodaszeréről. Felmerült bennem a kérdés: mint képviselő, melyik nézetet képviseljem, mert bármennyire is szeretnék elfogulatlan lenni, megbízható vizsgálatok hiányában nincs más lehetőségem, mint elmondani saját véleményemet, amely egybeesik a szociális és egészségügyi bizottság tagjainak nézeteivel, akik drámai hangulatú ülésükön felhatalmaztak gondjaink tolmácsolására. Mondanivalóm összeállításakor eszembe jutott választókörzetemben képviselői működését hajdan megkezdő nagy elődöm, Deák Ferenc intelme, amelyet ezúton tisztelettel ajánlok figyelmébe az adórendszer szülőatyjainak: „Az óvatosság — mégha túlzott volna is — mindig figyelmet érdemel, mert a túlzott merészség mindig több kárt okozhat, mint a túlzott óvatosság!" Ha ezen koncepciójában kitűnő, ám hamarjában összetákolt, minden előző tapasztalat, hagyomány nélkül bevezetett adórendszerre gondolok, az intelem időtállósága még inkább szembetűnő. El akarom kerülni a „post hoc, ergo propter hoc!", a téves következtetés zsákutcáját, de nem hagyhatom szó nélkül, hogy a pénzügyminiszter elvtárssal egyetértek, amikor azt írja a rendelkezésünkre bocsátott anyagban: „Az új adórendszer önmagában nem képes megoldani a piac hiányából fakadó gondokat, a szociálpolitika és a bérrendszer feszültségeit!" Nem is feladata. Ez így igaz. De az is igaz, hogy az sem lehet következménye, hogy egy egész országot teljesítmény-visszafogásraj munkájában érdektelenségre kényszerítsen, a passzív rezisztencia állapotában tartson! És most még nem beszéltünk az infláció gerjesztő hatásairól és a számomra lehangoló tényről, hogy kitűzött bevételei sem valósultak meg az előjelzések szerint. Engem még az sem vigasztal, hogy annakidején széles körű konzultációim alapján azok közé tartoztam, akik a személyi jövedelemadó ellen szavaztak. Sokakkal egy értésben legnagyobb hibájának azt tartom, hogy egy konfuzus, a legkülönbözőbb pótlékokkal agyontűzdelt, a társadalom valós viszonyait figyelembe nem vevő értékrendre alapuló bérrendszerre épít — mire másra építhetne? —, amely implicite magában foglalja a bukás veszélyét. Szolidaritást vállalok mindazokkal, akik mindezen túl becsapva érzik magukat, mert hittek abban, hogy így a gazdaság áttekinthetőbbé, a teljesítmény mérhetőbbé, az adórendszer egyszerűbbé válik. Őszintén megmondom, hogy mindezekből az ebadó és a lóadó megszűnését érezzük. Azt már egyenesen nem tartom tisztességesnek, hogy nem egyenlő mércével mér, mert hátrányt szenvednek mindazok, akik az előbb említett, a munkát valós értékénél alacsonyabban elismerő bérrendszer miatt különmunkát kénytelenek vállalni, így többletteljesítmény miatt hátrányos helyzetbe kerülnek. Ma hazánkban nem luxusigények kielégítése érdekében, hanem a mindennapi megélhetés szorító kényszeréből vállalnak az emberek munkát, másodállást, ám pont őket sújtja legjobban az adórendszer. Ahogyan ezt ma országszerte mondják: ez az adórendszer a lustáknak kedvez, az átlagosoknak közömbös, a tenniakarókat orrbavágja!