Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-28

2207 Az Országgyűlés 28. ülése, 1988. október 5-én, szerdán 2208 DR. FODOR ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés, Képviselőtársaim! A Népköztársaság- Elnöki Tanácsának előttünk levő jelentésében az 1988. évi 16. számú törvényerejű rendelet magas állami tisztségeket betöltő egyes vezetők munkabérének megállapításáról szól. Ez a jogsza^ bály első szakaszában az Elnöki Tanács elnökének, az Országgyűlés elnökének és a Minisztertanács elnökének havi munkabéréről, továbbá más állami vezetők javadalmazásáról rendelkezik. A törvényerejű rendelet 2. szakasza felhatalmazást ad a Minisztertanácsnak, hogy az előző szakaszban felsorolt állami vezetők nyugdíjára és egyéb járandóságaira az általánostól eltérő szabályokat állapítson meg. Az említett felhatalmazás, és más hivatkozott jogszabályok felhatalmazása alapján is, a Minisztertanács 54/1988. szám alatt kiadott rendelete az állami vezetők nyugdíját az általánostól eltérően, az alábbiak szerint szabályozza: az Elnöki Tanács, a Minisztertanács és az Országgyűlés elnökének nyugdíja mindenkor azonos ahivatalban levő, megfelelő állami vezető munkabérének a személyi jövedelemadó előleggel, valamint a nyugdíjjárulékkal csökkentett összegével. Az így megállapított nyugdíjra a kiegészítésekről, valamint az évenkénti rendszeres emelésről szóló rendelkezések nem vonatkoznak. Más állami vezetők nyugdíjalapját a rendelet a megállapítás időpontjában elért egy havi jövedelemnek a személyi jövedelemadó előleggel csökkentett összegében állapítja meg. Képviselőtársaim ismerik a nyugdíj összegének általános érvénnyel meghatározott módon történő kiszámításának rendjét. Ezért a jogszabályok tételes ismertetése nélkül utalok arra, hogy a minisztertanácsi rendelet lényegében három pontban tér el az általános szabályozástól. Az első eltérés általános, minden állami vezetőre vonatkozik, miszerint a nyugdíj összegének kiszámításánál nem több év átlagából indul ki. A másik két eltérés csak az Elnöki Tanács elnökére, az Országgyűlés elnökére és a Minisztertanács elnökére vonatkozik, tehát a második eltérés: a nyugdíj összege a megállapítás alkalmával azonos az aktív keresőként a levonások után kézhez kapott jövedelem teljes összegével. A harmadik eltérés a nyugdíj összegének a mindenkor hivatalban levő, megfelelő állami tisztségviselő munkabéréhez való viszonyítása, az általánostól eltérő léptéket jelent a nyugdíj vásárló erejének megtartásában. Tisztelt Országgyűlés! A törvényerejű rendeletben és a minisztertanácsi rendeletben két hivatkozás található az állami vezetők munkaviszonyával, jogállásával, felelősségével kapcsolatos kérdések korábbi szabályozására. Az 1973. évi III. törvény a Minisztertanács tagjainak munkaviszonyával összefüggő kérdéseket a Munka Törvénykönyve általános rendelkezései szerint szabályozza, a törvény indoklása szerint: „az állampolgári jogegyenlőség elvének megfelelően ". A másik hivatkozott jogszabály az 1987. december 31-én kelt minisztertanácsi határozat, az állami vezetők nyugdíjáról szóló bekezdésében a társadalombiztosítási törvény és a végrehajtása tárgyában kiadott jogszabályok általános érvényű rendelkezéseit jelöli meg irányadónak. Természetesen korábban is hatályosak voltak és ma is hatályosak azok a jogszabályok, amelyek a kimagaslóan jó munkát végző állami vezetők — akár más állampolgárok számára — kitüntetések adományozásának folyományaként lehetővé tették az általánostól eltérő, a kedvezőbb elbírálást a nyugdíjak megállapításánál. A korábban érvényes rendezőelv figyelmen kívül hagyásával 1988 júliusában hatályba lépett rendelkezések jogszabályi automatizmus révén biztosítják állami vezetők részére nyugdíjuk megállapításában az általánostól való eltérés lehetőségét. Kimondom tehát hozzászólásom indítékát: számomra szimpatikusabb, és talán éppen mai felfogásunknak megfelelőbb volt a régi rendezőelv, amely az elismerést a végzett munka minősítéséhez igazította. Nem a szándékot kifogásolom tehát, hanem az automatizmust. Az arra érdemes vezetők erkölcsi és anyagi megbecsülésének szándékával annyira egyetértek, hogy kijelentem: minden közösségben a rend és a működőképesség fenntartásához elengedhetetlenül szükségesnek tartom, hogy a vezető, amikor munkáját megkezdi, kapjon bizalmat, ha emberi értékeivel rászolgál, övezze őt tisztelet, és ha a munkája eredménye indokolja, kapjon megkülönböztetett elismerést. Veszélyes útra lép egy közösség — akár egy társadalom, akár egy nemzet is —, ha a vezetők iránti bizalom, tisztelet és megbecsülés fogalmát nem ismeri vagy nem gyakorolja. Ám nem kevésbé veszélyes útra vezet, ha a munka eredménye helyett az embert csak a beosztása minősíti'. Mindkét úton haladó közösséget elkerülik az arra érdemes vezetők, s a hierarchia rendjét, működőképességét felváltó anarchikus viszonyok vonzásában kitermelődnek és teret kapnak az alkalmatlanok. Még egyszer hangsúlyozom tehát, éppen a közösség érdekében a kimagaslóan jó eredményt elérő vezetők munkája elismerésének szükségességét, saját jószándékom további bizonyítása helyett, és a konkrét javaslatom elmondása 'előtt még valamit fontosnak tartok megemlíteni. Tartozom ezzel mindazon nyugdíjas és nyugdíjasjelölt vezetők emberi méltóságának, akiket ez a rendelkezés érint, vagy érinteni fog, és akik közül nagyon sokan itt ülnek az országgyűlés padsoraiban. Hozzászólásomban nem kívánok csatlakozni sem a múlt, sem a jövő hibáiért felelősöket megnevesíteni akarók táborához, nem elmarasztalást javasolok, hanem csak azt, hogy az átlagos, vagy azt el nem érő eredményt hozó teljesítményt nem kell átlagon felül elismerni. Az a véleményem, ha valamilyen szinten érvényesíteni kell annak a megállapításnak az igazát, hogy az élet nem a lelkiismeretes, hanem csak az eredményes munkát ismerni el, akkor mi, vezetők lássuk be, hogy ezt sokkal inkább vezetői szinten kell érvényesíteni, mint a vezetetteknél. Azt is szeretném elmondani, hogy a munka ered-