Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-26

1988. június 30-án, csütörtökön 2078 2077 Az Országgyűlés 26. ülése, i a modern ipar követelményeinek. Ezekben nem szeletelt reformlépésekre, hanem a lehető legteljesebb változtatás végrehajtására van szükség. Most különösen fontos, hogy az iparirányítás milyen szerepet vállal, mit kezdeményez a struktúraátalakítás érdekében. Az expozé és a tájékoztató az ipar eddigi fejlődését, helyzetét és jövőbeni lehetőségeit, a szükséges cselekvési irányokat véleményem szerint reálisan ítéli meg. Külön kiemelendő pozitívum, hogy konkrétan felvázolja a minisztérium módosuló szerepvállalását a szerkezetátalakításban. Az iparirányításnak a szocialista piacgazdaságban is aktív szerepet kell vállalnia a termelési struktúra átalakításában, szabályozásában, belső előfeltételeinek, piackonform eszközeinek a megteremtésében és társadalmi hatásainak a kezelésében. Jövőnk szempontjából kiemelkedően fontos feladata a nemzetközi munkamegosztásba történt bekapcsolódás minőségi megváltoztatásának az elősegítése, felgyorsítása. A szerkezetátalakítás azonban alapvetően gazdálkodói feladat. Elvileg tiszta ez a munkamegosztás, a gyakorlatban viszont a vállalati várakozások és igények nem egyszer túlzóak az irányítás tennivalóival kapcsolatban. Fejletlen ugyanis a gazdálkodás szereplőinek innovációs képessége, hiányoznak a társadalmi-gazdasági környezetnek azon tényezői, amelyek a szerkezet változását folyamatosan serkentik és segíthetik. így felhalmozódnak a tennivalók és szinte minden szerkezeti probléma megoldása végül, mint ahogy itt több képviselőtársam is hangsúlyozta, központi beavatkozást igényel. Ezen az állapoton mielőbb túl kell jutnunk. Az ipari szerkezetátalakításnak szerves része a változásokat, az alkalmazkodást gátló, fékező tényezők megszüntetése is. Tisztelt Országgyűlés! Az iparirányításra nem kis teher nehezedik a tévesnek minősült koncepciók, hibásnak bizonyult döntések, az elszalasztott lehetőségek miatt. Megcsappant az ipar iránti, sőt az iparon belül sokaknak egymás iránti bizalma is, meggyengült az ipar és az iparban dolgozók önbizalma. A szerkezet korszerűsítése olyan folyamatokat indít be, amelyeknek nincs előzménye az iparban, sőt általában a gazdaságban sem, s amelyek jelentős gazdaságitársadalmi feszültségek hordozói. A folyamatok kézben tartása, a közérzet javítása, az irányítástól változó viselkedési, cselekvési és kommunikációs normákat igényel. Eleget kell tenni annak az elemi erejű szakmai és politikai igénynek, amely a gazdasági információk és döntések nagyobb nyilvánosságát, egyes esetekben az államigazgatástól független szakértői testületek alkalmazását szorgalmazza. Ez bizonyára erősíti majd a kormányzat iránti bizalmat, de reményeim szerint még inkább a társadalmi önbizalmat, hogy tudniillik képesek vagyunk az előttünk álló feladatokkal megbirkózni. Mert ne feledjük, arról tudjuk, hogy jó volt-e vagy sem, ami már mögöttünk van. Amire készülünk, annak a kimenetele sosem biztos, csupán valószínű. A szükséges tettek újabb kockázatot hordoznak, amit azzal a szellemiséggel, ami az iparral kapcsolatban kezd eluralkodni, nem lehet vállalni és vállaltatni. Az őszintén feltárt tényekből nemcsak a jövő lekicsinylése, a lemondás hat következtetésként, hanem az új lehetőségek, a vállalkozó kedv és képesség kibontakoztatása is. Azt javaslom, mi ezt az utat válasszuk! Az iparnak, mint ágazatnak a fejlődéséhez még a reformkorból sok-sok pozitív érzelmi motívum tapad. Széchenyi, Kossuth gondolatai, szenvedélyes szavai, amelyekkel a nemzet felemelkedése érdekében szorgalmazták az iparosítást, ma is sokakban visszhangzanak. De úgy gondolom, a dolgok érzelmi közelítése nem old meg semmit. Az nem lenne szerencsés, ha továbbra is az ipar teljes keresztmetszetében a bővített újratermelésre törekednénk, mert azzal konzerválnánk azt a régit is, amivel inkább már fel kellene hagyni. Szokás ugyan azt mondani, hogy erőforrásaink szűkössége miatt nem tehető általánossá az élénkülés, de valójában a pénzszűke nemcsák oka, hanem nagyon is időszerű felgyorsítója is a mindig kívánatos szelekciónak. Ezért semmilyen, úgymond „bölcs" gazdaságpolitikától, színvonalas iparirányítástól, kiharcolt mozgástér-növekedéstől ne várjunk mindenben és mindenki számára megnyíló előnyöket. Azzal viszont számoljunk, hogy ennek a folyamatnak vesztesei is lesznek. Az iparnak meg kell találnia, illetve erősíteni azokat a fejlesztési pontokat, amelyekkel kitörhetünk jelenlegi helyzetünkből és a forrásokat ehhez kell rendelkezésre bocsátani. Számos ilyen terület van, de tudom, az itt érvényesíthető előny előfeltétele a gazdaságtalan tevékenységek támogatásának leépítése. De az előny sem szól egyszer s mindenkorra. Az import liberalizálásával létrejövő keményebb versenyfeltételek miatt később olyan tevékenységek is kiszorulhatnak, amelyek ma még megfelelő jövedelmezőséget biztosítanak. A restrikció feladása tehát senki számára nem jelenti a követelmények lazulását, hanem a teljesítményelv állandó és következetes érvényesítésével egyenértékű. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselőként jól érzékelem e döntések rövid távú terheit, szociális, emberi feszültségeit. Mégis legjobb emberi-képviselői és kommunista meggyőződésem szerint vallhatom, hogy az ipar szerkezetátalakításával nem várhatunk. A tét és a kockázat nagy, de az elmúlt évek bebizonyították számunkra, hogy a mozdulatlanság a kedvezményezetteknél is gazdasági és morális eróziót okoz. Bármilyen kemények is a kormány vaskohászattal és szénbányászattal kapcsolatos döntései, mégis reményt keltetnek. Ezek a döntések ugyanis a visszafejlesztés mellett a fejlődés lehetőségét is kínálják. Nem kész megoldásokat, csak lehetőséget, amelyet nekünk kell megragadni és kiaknázni. Ezért nemcsak félelmet és szorongást, hanem nagy érdeklődést és tettrekészséget is kiváltott. Tisztelt Képviselőtársaim ! A magyar ipar szerkezeti gondjainak, hiányos adaptációs képességének és készségének okait - tévedéseinken túlmenően - alighanem az emberi tényezőkben kell keresnünk. Abban, hogy meggyengült a bizalom, fellazult a fegyelem, szó nélkül maradt a hiba, elismerést kapott a semmire sem méltó középszerűség. A világgazdaság diktálta követelményekhez való felzárkózás nem megy az em-