Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-26

2041 Az Országgyűlés 26. ülése, 1 Kérem, engedjék meg, hogy mielőtt beszámolóm ismertetésére rátérnék, két gondolatomat elmondhassam. Először arról szólnék, hogy most nagyon megilletődött vagyok, nagy felelősségtudat tölt el, ám egyben örömet is érzek. Megilletődött azért vagyok, mert ugyan nem kis közéleti múlt van már mögöttem, de először adatik meg számomra, hogy a törvényhozó hatalom testülete előtt szólhassak. Az utóbbi másfél évben itt a padban ülve közelről szemlélhettem, hogy milyen súlya és szerepe van az itt kimondott szónak, ez mindenki mást is elfogódottá tenne, így. vagyok vele én is. Örömet azért érzek, mert ez alkalommal a magyar iparról szólhatok és én pedig az iparnak, az iparral kapcsolatos technikának nemcsak elkötelezett, de talán nem kell szégyellnem bevallani: elfogult híve is vagyok. Szeretném ezt az alkalmat is felhasználni arra, hogy elősegítsem ügyét és ugyanez okból érzek nagyon nagy felelősségtudatot is. Szeretném, hogyha jól használnék a magyar ipar ügyének, és a magyar ipar ügyén keresztül a gazdaság, a társadalom fejlődésének is. Másik gondolatom kifejtéséhez sem kell lényegesen hosszabb idő ; ám Önöknek néhány másodpercig úgy fog tűnni, hogy nagyon messziről közelítek beszámolóm témájához. Az elmúlt hónapban hazánkban látogatást tett a spanyol kormány ipari minisztere. Fogadta őt a miniszterelnök elvtárs, az elnökhelyettes elvtársak. Beszélgettünk ezzel a nagyon fiatal, nagyon hozzáértő szakemberrel, a kormány tagjával. Kibontakozott előttünk egy olyan országnak a képe, amelyről addig csak távolabbi ismereteink voltak. Megtudtuk, hogy a 70-es évek közepén egy nagyon bonyolult politikai helyzetben, nagyon nehéz gazdasági helyzetben válaszút elé kerültek, döntéseket kellett hozniuk, és ők arra a következtetésre jutottak, hogy csak akkor indulhatnak el egy felfelé vezető úton, ha hozzákezdenek az ipari szerkezet átalakításához. Nem sikerült nekik első nekifutásra ez az átalakítás, de a 80-as évek elején rátaláltak a helyes útra. Ennek a helyes útnak a lényege az ipari szerkezet radikális átalakításának megkezdése volt, mindazoknak az ágaknak a leépítése, amelyek terhelték gazdaságukat, emellett új fejlődési irányoknak a megnyitása. Nagyon lényeges döntésük volt az is, hogy meggyorsították - kedvező feltételek révén - a külföldi tőke behozatalát: három év alatt több mint négyszeresére nőtt a működő tőke a gazdaságukban, és ennek eredményeként - nem egyik hónapról a másikra, sok évi kemény munka után - mára eljutottak odáig, hogy az infláció 15 százalékról 5 százalékra csökkent, a fogyasztói árszint emelkedése évről évre ugyancsak 15-16 százalékról 4-5 százalékra csökkent. A beruházásokra fordítható pénz növekedése évente fél százalékról 14 százalékra, a fogyasztásra fordítható pénz 4,5 százalékról 9 százalékra nőtt. Megnőtt a devizatartalékuk, 14-ről 30 milliárd dollárra, adósságuk pedig 30-ról 24-re csökkent. A csökkenésnél figyelembe kell venni, hogy nem ez a hat milliárd csökkenés volt a döntő, hanem az, hogy közben exportképességük több mint kétszeresre nőtt. Ez a példa azért tartozik az én mondanivalóm elé, mert egyrészt arra mutat rá, hogy a világban ?& június 30-án, csütörtökön 2042 nem egyedülállóak gondjaink. Minden ország, amelynek választania kell, hogy lemarad-e a gazdasági teljesítményekért folytatott versenyben vagy fel akar zárkózni, döntenie kell egy ilyen válaszút előtt: számos ország már túl van ezen a döntésen, jelentősen előrehaladt a választott úton, mi pedig - és ebben sem egyedül - döntés előtt vagyunk. És arra is rámutat ez a példa, amit ugyancsak meg kell értenünk (és ezek az ipari miniszter érzései, amikor néhány hónap után számonkérik rajta az ipari szerkezet fejlődését), hogy ez azért nem megy egyik hónapról a másikra. Amit évtizedeken át rontottunk el, annak rendbetételéhez is évek kellenek - és itt hadd csatlakozzam pénzügyminiszter kollégám véleményéhez, hogy a társadalom megértése, együttműködő cselekvése szükséges ahhoz, hogy a szerkezetátalakítást végrehajtsuk -, a kormánynak pedig, ha egyebet nem is, türelmet mindenképpen kérnie kell ennek végrehajtásához. És ezzel a gondolattal áttérek beszámolóm ismertetésére. Felidézném Önök előtt a háromnegyed évvel ezelőtti Országgyűlés hangulatát, amikor az ország figyelmétől kísérve, sőt nemzetközi figyelemtől kísérve is elfogadták a kormány munkaprogramját, amely a gazdaság legfontosabb feladatává tette az ipari szerkezet átalakítását. Ez az igény egyben azt is kifejezi, hogy a kormány, ugyanúgy mint a közvélemény, elégedetlen az ipar teljesítményével, amelynek alacsony átlagos szintje nagy egyenlőtlenségeket takar. Az Ipari Minisztériumot ez a tény a célok átértékelésére készteti, de mielőtt erről szólnék, a hibák jellegéről és okairól is véleményt kell mondanom. Áttekintve az iparban kialakult egyenlőtlenségeket, látjuk, hogy a különbségek a termékek műszaki színvonalában, minőségében, a termelés hatékonyságában és a vállalatok szervezettségében egyaránt megmutatkoznak. Gyártmányaink és gyártástechnológiáink az iparosítás négy évtizedes erőfeszítései és eredményei ellenére többnyire néhány évvel, sőt esetenként egy-két évtizeddel elmaradnak a csúcsteljesítményektől. Az így létrejött technikai rés súlyos gond, ám méginkább az, hogy egyes szakterületeken ma még növekszik is, mivel az új technológiák gyorsabban bontakoznak ki, mint amilyen gyorsan követjük fejlődésüket. Alighanem ez az oka a magyar áruk csökkenő világpiaci versenyképességének, amit az is mutat, hogy exportunk folyamatos növekedése ellenére világpiaci részesedésünk 1970 óta 0,7 százalékról 0,4 százalékra esett vissza. Nemcsak a termékek, de az iparvállalati teljesítmények különbségei is igen nagyok. Az ipari szövetkezetek, a kisvállalkozások, a magánkisipar viszonylag jól hasznosítják lehetőségeiket. Az állami vállalatoknak viszont mintegy 3 százaléka képes csak világszínvonalú termékek gyártására, 12 százaléka többé-kevésbé lépést tud tartani a versenyben, további 50 százalékuk számottevő támogatás nélkül is elboldogul, a fennmaradó 35 százalékot kisebb-nagyobb mértékben támogatni kell. Ez utóbbiak körén belül kialakult egy évek óta veszteséges, egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő csoport, amelyhez 1987-ben öt nagy, közel ötven közepes- és kis vállalat tartozott. Együttes éves veszteségük meghaladta a 2 mii-