Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-26

2043 Az Országgyűlés 26. ülése, 191 liárd forintot, az ipar összes nyereségének 2,2 szá­zalékát. Egyébként az Ipari Minisztérium által fel­ügyelt iparban a vállalatok 1987-ben 195 milliárd fo­rintot fizettek be a költségvetésnek, ám különféle támogatások címén abból több mint 50 milliárd fo­rintot igénybe is vettek. Az iparvállalatok átlagos hatékonysága, tárgyilagos értékelés szerint, csak 30-40 százaléka a létszámuk­kal és a lekötött vagyonukkal elvileg elérhetőnek. Mivel semmi okunk feltételezni, hogy a magyar szak­emberek tehetsége, alkotóképessége kisebb lenne, mint bármely más ország állampolgáraié, az ipari termelő munka feltételeiben és a termelés eszközei­nek szűkösségében, elavultságában kell keresnünk következtetések levonása céljából az elmaradás okait. A múlt teljes körű elemzésére és a következmények okainak a feltárására azonban az Ipari Minisztérium egyedül nem vállalkozhat. Ehhez az iparpolitikára befolyással bíró társszervek és a tudósok segítségét is kérnie kell. Néhány felismert és a fejlődést kor­látozó hatásra azonban rá kell mutatnom. Először is arra, hogy a szocialista építés kezdetén hibát követtünk el, amikor lemásoltunk egy minden országban követhetőnek nyilvánított iparfejlesztési és irányítási modellt, s ma már az is kimondható, nem­csak a másolás volt hiba, a modell sem volt hibát­lan. Továbbá számunkra túl kényelmes piaccá vált a KGST közössége, amely lehetőséget adott sokféle termék tömeggyártására, biztonságos értékesítésére, ám ezzel egyben le is fékezte a kutatásra, a fejlesz­tésre, piaci versenyre kényszerítő erőket. A magyar iparpolitika formálása során a szocialista építés kezdeti időszakában még számos más olyan hibát is elkövettünk, amelynek következményeit ma is viseljük. A „vas és acél országa" koncepció, a trösz­tösítés káros hatásait ma már senki sem vitatja. Ám még válaszra vár, hogy miért nem javítottuk ki idő­ben a felismert hibákat, s miért torpant meg az ipar fejlődése az 1968-ban bevezetett gazdasági reformo­kat követő 3-4 év után. A késlekedés egyik oka vé­leményünk szerint az lehetett, hogy a reform előtti években beidegződött a műszaki fejlesztési és beru­házási célok naturális meghatározása, s még évekig ez maradt a gyakorlat 1968 után is, bár ismét meg­jelentek elméleti fogalmaink közt a „tőke", a „befek­tetés", a „megtérülés" és a „hatékonyság". Emellett azonban továbbra is minden vállalatra nézve külön­külön is érvényesnek és kötelezőnek tekintették a bővített újratermelés törvényét, a tervutasítás ugyan megszűnt, de helyette megjelent az „elvárás". Mind­ezek következményeként beruházás beruházást szült, a gazdaságilag már akkor is indokolttá vált vissza­fejlesztések keresztülvihetetlenek vagy legalábbis igen ritka kivételek maradtak. Jelszóvá vált viszont a szűk keresztmetszetek fel­oldása, amit korszerű, rendszerszemléletű beavatko­zásnak tartottunk. Ám sohasem sikerült pont akko­rára, mint amekkorára a termelés bővítéséhez szük­ség lett volna, emiatt rendszerint az addig bő ke­resztmetszetek váltak szűkké, s kezdődött minden elölről. így a beruházás a gazdasági reform első év­tizedeiben is öngerjesztő folyamat maradt, aránya a gazdaság teljesítőképességéhez mérten magas volt, 88. június 30-án, csütörtökön 2044 szerkezete a feldolgozóipar és különösen a háttéripar visszaszorítása miatt eltorzult. A bizonytalankodás további oka az lehetett, hogy korábbi téves iparpolitikai döntések miatt több terü­leten túlméretezetté vált a kitermelőipar. Az energia­hordozók kitermelését és az energiatermelés növe­lését célzó beruházások egy része ugyan jól hasz­nosult, sőt az atomerőmű felépítése például az ipari szerkezetátalakítás egyik nagy fegyverténye volt. Am mind az energetika, mind a kitermelés területén si­kertelen beruházások is voltak, amelyek vagy félbe­maradtak, vagy alacsony hatékonyságúak, kihaszná­latlanok lettek. Az állóeszközhatékonyság romlása kö­vetkeztében elodázódott, sőt esetenként el is maradt a megtérülés. Az exporton belül túl naggyá vált az alacsony fokon feldolgozott, sok esetben csak vesz­teséggel eladható áruk aránya. A feldolgozóipar így kettős nyomás alá került, nemcsak a beruházási le­hetőségei váltak szűkebbé, de hozzá kellett járulnia az alacsonyan feldolgozott termékek exportjának tá­mogatásához is. Az 1977-ben az ipari szerkezet fejlesztésére és 1978­ban az egyensúly helyreállítására hozott központi bi­zottsági határozatok rámutattak ugyan ezekre a hi­bákra, elvileg lehetővé is tették volna a megfelelő arányok helyreállítását, a műszaki fejlesztés gyorsí­tását, a gazdálkodás hatékonyságának a növelését. Ám a gyakorlatban ismét tévesen válaszoltunk a kor kihívására. Ellenkező végletbe átesve, újabb téves dön­tések kockázatától félve, a beruházást azokon a te­rületeken is korlátoztuk, amelyeken egy-egy bátor dön­téssel, időben elindított fejlesztéssel megnövelhettük volna a versenyképes árualapot, s ez úton hozzá­kezdhettünk volna az adósságnövekedés megállításá­hoz, majd csökkentéséhez. A vállalati körben tovább­ra is ritka kivétel maradt a kockázatvállalás, a bátor gazdálkodói kezdeményezés. A legtöbb kormányzati és vállalati intézkedés csak az egyensúly rövid távú javítását, az életszínvonal megalapozatlan megőrzését szolgálta. A gazdaságpolitikának ez a gyakorlata csak arra adott lehetőséget, hogy néhány évvel elodázzuk a súlyos egyensúlyhiány következményeit. A rövid távon látszateredményt elérő intézkedések, a túlzott import­szigorítás és jövedelemelvonás, a pénzforrások szű­kítése egyre nagyobb feszültségeket keltett a gazdál­kodók feladatai, illetve lehetőségei közt, lehetetlenné téve a távlati fejlesztési célok követését. Emellett az egyensúlyjavulás átmeneti sikere rövid idő után újra megtorpant, mert a kezdeti eredményeket túlértékelve idő előtt akartuk liberalizálni a gazdaságot. Emiatt ismét romlani kezdett a gazdaság egyensúlya. Az egy­mást követő szigorítások a vállalatok tartalékait fel­emésztették, a gazdaságot elerőtlenítették, emiatt egy­re közelebb sodródtunk egy olyan helyzethez, amely­ből már igen nehéz önerőből kiemelkedni. Az egyensúly felborulásának állandó veszélye elle­nére ésszerűtlen lépéseket tettünk a tartósan súlyo­san veszteséges termelő tevékenységek további fenn­tartására. Központi döntésekkel, amelyet politikai, ér­dekvédelmi ágazati minisztériumi és vállalati erők is sürgettek, több mint 50 milliárd forint összegben en­gedtünk el adósságot, illetve juttattunk pénzt az úgy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom