Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-24

1903 Az Országgyűlés 24. ülése, 1988. március 17-én, csütörtökön 1904 zalékát képviselték, tavaly részarányuk már meghaladta a 20 százalékot. A mezőgazdasági nagyüzemek közül különösen az állami gazdaságokban nőtt jelentősen az élelmiszeripari tevékenység, aminek következtében kialakultak a termeléstől a készáru-forgalmazásig a vertikumok; amelyekre — ugye — nagy szükségünk van. Az élelmiszertörvény megalkotása óta megjelent az élelmiszertermelésben a kisipar; részesedése ugyan elég szerény, de egyes területeken — történetesen a sütőiparban — mégis csak számottevő. Érdemleges, a törvény módosítását igénylő változás az, hogy az utóbbi időben külföldön is, itthon is új technológiák sora jelent meg. összefoglalva azokat a változásokat, amelyek a törvény módosítását indokolják, megállapíthatjuk, hogy az élelmiszergyártás mintegy 6000 termelő egysége sok tekintetben más viszonyok közé került, munkájával szemben új követelmények támadtak. Mindehhez hozzá kell igazítanunk a törvényt, hogy az a maga módján, követelményeivel, előírásaival a ma céljainak megfelelő irányban ösztönözze az ágazatban dolgozók több mint 200 ezer ember munkáját. A törvény módosítására vonatkozó javaslatok az egyszerűsítés, a nagyobb vállalati önállóság, a mai termeléspolitikai törekvések figyelembevételének jegyében születtek, s összhangban vannak a gazdaságirányítási reform törekvéseivel. Erősítik az élelmiszertermelő vállalkozásnál azt a vonást, ami szerint minden vállalati közösség aszerint boldoguljon, ahogyan termel, ahogyan és amekkora értéket és minőséget állít elő. Lakossági és külkereskedelmi érdekek egyaránt fűződnek ahhoz, hogy az a folyamat, amely évtizedek óta jellemző a hazai élelmiszergazdaságra, ne szakadjon meg, vagyis: javuljon tovább a mezőgazdasági termékek, nyersanyagok feldolgozási aránya, nőjön az új termékek száma, s a választék is folyamatosan bővüljön. E törekvésünkhöz minden forrást hasznosítanunk kell. Ezért az új törvény lehetőséget ad minden gazdasági szervezetnek, tehát a kisvállalkozásoknak is a közfogyasztású élelmiszerek előállítására. Bővül a közfogyasztású élelmiszert előállítók köre azzal is, hogy a törvényben javasoljuk a bedolgozók foglalkoztatását tiltó eddigi rendelkezések eltörlését. A törvénymódosítás talán legfontosabb része a termékengedélyezésre, a minőség meghatározásának rendjére, a minőségellenőrzés módszerére vonatkozik. E téren - alkalmazkodva a legbeváltabb nemzetközi tapasztalatokhoz is — jelentős az egyszerűsítés, de egyértelmű és következetesebb az ellenőrzés. A termék milyenségének, minőségének meghatározása hatóság helyett a legilletékesebb, a termelő feladata. A piac, a vevő igényének ismeretében, igazodva az élelmezésügyi előírásokhoz: a termék minőségét a gyártó határozza meg. Az élelmiszer lényeges jellemzőinek feltüntetésére gyártmánylapot készít vagy vezet. A törvény az engedélyezés szempontjából különbséget tesz új élelmiszer és a választékot bővítő új termékek között. Üj élelmiszernek az minősül, amit belföldre még nem gyártottak, korábban nem használt anyagból, lényegesen eltérő technológiával készítenek. Ilyesmi évente legfeljebb ha egy-kettő előfordul. Új termékből pedig 1975 és 1980 között évente 530, ezekben az években 100-150-et hoznak forgalomba. Az új élelmiszerre gyártási engedélyt kell kérni. Üj termék előállítása azonban nincs engedélyhez kötve, azt tömeges gyártás és a forgalomba hozatal előtt hatóságilag minősíttetni kell. Az előzetes minősítést jól felszerelt megyei állomások végzik, amelyek azt vizsgálják, hogy az új termék jellemzői megfelelnek-e az élelmezésegészségügyi előírásoknak, azoknak a mutatóknak, amelyeket a gyártó jelez. Az ellenőrzésben a legnagyobb változás az, hogy a termelő köteles lesz az élelmiszer minőségét az előállítás megkezdésétől annak befejezéséig ellenőrizni. Igazodunk tehát ahhoz, amit a gazdaságilag fejlett országokban világszerte alkalmaznak. Nálunk eddig a kész terméket ellenőrizték, most viszont beépül az ellenőrzés a gyártási folyamatba. S ez a feladat tulajdonképpen a legérdekeltebbé — azé, aki itthon és külföldön el akarja adni az áruját: a gyártóé! Egy másik előírás: az élelmiszert csak akkor szabad a gyártótól teljes értékűként kiszállítani értékesítésre, ha az minden mutatójában megfelel a gyártmánylapon feltüntetett előírásnak. Ha a termék ettől eltér, de emberi fogyasztásra alkalmas, akkor forgalomba hozható, de csak csökkentett áron. A hatóság természetesen ellenőrzi a törvény által előírtak betartását. A következetes és folyamatos ellenőrzés garancia kell legyen a minőségre, a minőség állandóságára. Az élelmiszer sok tekintetben bizalmi cikk. Az élelmiszer-törvény előírásaival, az előírások betartásával és betartatásával, hatósági eszközökkel is szolgálni kell a vevők bizalmának erősítését. A szigor, a következetesség olyan vonása kell legyen e munkának, amely mind a belső ellenőrző szervezetben, mind a hatóságnál elengedhetetlen. Minden érdekeltnek szem előtt kell tartania, hogy a bizalmat igen könnyű elveszíteni, de igen nehéz megszerezni. Megtartása, a magyar élelmiszerek iránti bizalom erősítése igen fontos, anyagiakban is kifejezésre jutó érdekünk. Az élelmiszeriparban a feldolgozottsági fok növelésével hosszabb távon akár többszörösére is gyarapítható az előállított érték. Ezzel a ténnyel mindenképpen számolni kell. Sablonokhoz persze soha nem lehet a mindannapokban igazodni. Vannak időszakok, vannak piacok, amelyeken a nyersanyagot aránylag jobban megfizetik. Ez azonban nem mond ellent az általános tapasztalatnak; hogy minél magasabb feldolgozottsági fokot ér el egy-egy termék, annál jobban értékesül a piacon, és az is természetes, hogy itthon is folytatódik a jobban feldolgozott termékek iránti kereslet. A hazai lakosság élelmiszer-ellátása nagyon fontos eleme a társadalmi közérzetnek, a közhangulatnak. Ilyen értelemben napjainkban, amikor annyi kétely, bizonytalanság, gazdasági nehézség rontja a hangú-