Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-24

1885 Ai Országgyűlés 24. ülése, 1988. március 17-én, csütörtökön 1886 visszájára fordul, földet vissza nem veszünk. A már említett okok miatt anyagilag legyengült szövetkezetek helyén létrejönnek új szervezeti egységek. Véleményem szerint támogatás nélkül ezek sem lesznek életképesek. Marad még egy lehetőség, a gazdátlan földek állami tulajdonba kerülnek. Ez ugyancsak ismét egy régi folyamatnak a fordítottja. Ugyanis a 60-as években az állami tartalékterületeket a termelőszövetkezetek vették használatba, majd tulajdonba. Most a termelőszövetkezetek tulajdonát az állam fogja megvenni? Tisztelettel kérem a kormányt, ha már nyugatról átvettünk több olyan megoldást, amely állítólag nálunk jól bevált, gondolok itt a bankrendszerre, kötvénykibocsátásra, kincstárjegyre, váltóra, adóreformra, javasolnám, hogy próbálják átvenni a módszereket a mezőgazdaságra vonatkozóan is. Hisz mindannyiunk előtt ismeretes, hogy a nyugati országokban élelmiszer túltermelés van, még sincs műveletlenül hagyott terület. Ezek szerint ez a kicsi ország nagy nekünk, mert nem tudjuk megművelni? Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt 30 év alatt parasztságunk elfogadta a párt agrárpolitikáját. A szövetkezetekben dolgozók mindent el fognak követni a fennmaradásukért, a kormány kibontakozási programját támogatják, a lehetőségekhez képest segítik, hiszen a létük függ tőle. Ugyanakkor elvárjuk a kormánytól, hogy a gyengébb szövetkezetek fennmaradásához a feltételek biztosítását segítse elő. Az alacsonyabb szervezeti formákra áttérés csak ott következzen be, ahol ez elkerülhetetlen. A szövetkezetek nemcsak gazdálkodó egységek, hanem fontos társadalmi feladatokat ellátó szervezetek is. A gazdálkodás jelentősége mellett a szövetkezetek biztosítják a falvak népesség-megtartását. Visszatérve az 1967. évi III. törvény módosítási javaslatára, azzal a Veszprém megyei képviselőtársaim nevében egyetértek, és elfogadásra javaslom. Szeretném azonban felhívni a figyelmet, hogy a módosító javaslat az általam felsorolt problémákat nem oldja meg, ahhoz csak lehetőséget biztosít. A már itt elhangzottakhoz magam is csatlakozom, hogy a jövőre nézve kerüljön kidolgozásra egy új, termelőszövetkezetekről szóló törvényjavaslat, mert a már jelenleg érvényben lévő, több mint 20 éves törvényt az élet túlhaladta. Köszönöm, hogy meghallgattak, köszönöm szíves türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Azok a képviselők, akik tegnap estig jelentkeztek felszólalásra - elmondták felszólalásukat. Feltételezem, hogy a kormány illetékes tagja, Váncsa miniszterelnök elvtárs készül már válaszolni a felszólalásra, de ma reggel jelentkezett Tallóssy Frigyes, képviselőtársunk felszólalásra. Ha nincs kifogása az Országgyűlésnek ez ellen, akkor Tallóssy elvtársnak, a jogi bizottság tagjának megadom a szót. Dr. TALLÓSSY FRIGYES: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Valószínűleg nem lehetett nyugodt az én lelkiismeretem sem, mert hajnalban felébredtem, nem tudtam mit kezdeni az időmmel, ezért kénytelen voltam gondolkozni. Szabó Kálmánnak a tegnapi felszólalása késztetett erre. ő lelkiismereti kérdést csinált valamiből, ami — úgy érzem, hogy - valamennyiünket meglehetősen kemény választás elé állít: vajon Szabó Kálmánnak a javaslata támogatható-e, vagy sem? Feltétlenül kívánatosnak tartom, hogy a dolognak egyrészt az etikai, másrészt a jogi vonatkozásait valahogy tegyük a helyére. A dolog jogi megoldása tulajdonképpen nagyon egyszerű. Arról van szó, hogy alapvetően különbséget kell tenni a termelőszövetkezeti tagoknak a tagsági viszonya és a munkamegállapodása között. A tagsági viszony a tulajdonképpeni vagyoni hozzájárulás, alapja a tulajdonosi viszonynak. Ezzel szemben a munkamegállapodásnak az a jellege, aminek alapján a tsz-tag ténylegesen ott munkát vállalhat, részére munkadíjat kell fizetni és ennek alapján illetik meg őt a társadalombiztosítási szolgáltatások is. Ez a munkamegállapodás mondható fel a tervezet szerint, melyet Szabó Kálmán kifogásol. De ezt sem akármikor lehet felmondani. Csak akkor, ha a férfiak esetében évi 1500, nők esetében évi 1000 órában a tagokat már foglalkoztatták. A foglalkoztatás szünetelése csak az adott év végéig szól, és a következő év január 1-el ismét belép ez az 1000, illetve 1500 órás kötelezettség. A létbizonytalanságnak a fogalma tehát itt valahol valamiféle elfogadható korlátok közé kerül. Ez a dolognak a jogi megoldása. Van egy erkölcsi megoldása is a dolognak — és itt nem tudom véleményemet véka alá rejteni: én lélekben a tsz-tag mellett állok. Ha felmondják a munka-megállapodását, nehéz pozícióM kerül, számára idegen talajon kell küzdenie. Amennyiben nem ért vele egyet, elmehet a döntő bizottsághoz, elmehet a bírósághoz, ahol kitűnően felkészült emberek magyarázzák meg neki, hogy a munkamegállapodás felmondása teljesen a jogszabályoknak megfelelt. Ha mi ezt a szituációt még kemény, remekül megfogalmazott paragrafusokkal is körbe bástyázzuk, ezt a falat ez a szegény ember nem tudja áttörni. Nem marad más hátra: kezdi veszíteni a hitét. A hatvanas évek elején próbáltuk őt meggyőzni arról, hogy áldozza fel egzisztenciáját, vigye be a földjét a szövetkezetbe, mert számára a mezőgazdasági nagyüzem a boldogulás útja. Hitte — nem hitte —, belépett. Bevitte a földjét és felszámolta az egzisztenciáját. Amikor a tsz-ben kezdett jól menni, előállt az a szituáció, hogy megrendült a közte és a kapanyele közötti viszonyba vetett rettenetes hite. Elhitte, hogy e nélkül is lehet élni. Most, amikor tovább haladunk, kiderül, hogy mégsem tudjuk teljesen kifogástalanul garantálni ezt a létbiztonságát. Ismét a hitéhez nyúlunk: a létbiztonságába vetett hitéhez. Ha pedig ma valakinek elvesszük a hitét, ez nagyon nagy hiba, mert nem lehet helyette rövid időn belül másikat kifogástalanul adni.